Barca: lemondott az alelnök, a Neymar-ügy állhat a háttérben

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 07:28
null
Jordi Mestre nem szeretné többé Barca-mezben látni Neymart (Fotók: AFP)
Lemondott posztjáról Jordi Mestre, az FC Barcelona alelnöke, Josep Maria Bartomeu klubelnök egyik legfőbb bizalmasa – adta hírül hivatalos honlapján a katalán egyesület. Spanyol sajtóértesülések szerint nincs kizárva, hogy Mestre azért távozott, mert a klub lépéseket tett vagy akar tenni a két évvel ezelőtt vitatható körülmények között távozó Neymar visszavásárlása ügyében.

 

Jordi Mestre 2010-ben került be az FC Barcelona igazgatótanácsába, 2014 januárja óta a klub alelnökeként dolgozott. Lemondását szerda délután nyújtotta be, egy nappal azután, hogy egyeztetett Javier Bordasszal, Xavier Vilajoanával és Silvio Elíasszal, a katalán egyesület további három elnökségi tagjával.

A Barcelona közleménye nem tér ki arra, hogy Mestre miért távozik a posztjáról. A nem hivatalos indoklás szerint azért, hogy a jövőben minden erejével a szállodaigazgatói feladataira koncentrálhasson, de a katalán Sport szerint elképzelhető, hogy egész más áll a háttérben.

A barcelonai sportlap arról ír, az alelnök lemondásához az vezetett, hogy erős a széthúzás a katalán klub vezetőségi tagjai között. Mestre mindvégig kiállt Pep Segura sportigazgató mellett, akinek azonban a döntéseit és az átigazolási politikáját más elnökségi tagok részéről rengeteg bírálat éri. Az igazgatótanács legutóbb kedden ült össze, Mestre egy nappal később nyújtotta be a lemondását Bartomeunak.

És itt jön a képbe Neymar.

Neymar visszatérése Barcelonába hetek óta téma a nemzetközi sportsajtóban
Neymar visszatérése Barcelonába hetek óta téma a nemzetközi sportsajtóban

Úgy tudni, a Barcelona elnökségében Mestre (volt) az egyik élharcosa annak, hogy a klub őrizze meg erkölcsi értékeit, és ne próbálja meg visszavásárolni Neymart a Paris Saint-Germaintől. Erre enged következtetni a sportvezető februári nyilatkozata is.

„Az elvi kérdések miatt nem hiszem, hogy a Barcelonának győzködnie kellene Neymart a visszatérésről. Két okból kifolyólag is nagyon valószínűtlennek tartom, hogy fog még valaha nálunk játszani: egyrészről gazdasági szempontok akadályozzák meg az átigazolását, mert a PSG nem akarja őt eladni, másrészről a tőlünk való távozásának körülményei miatt. Neymar ügynökei megígértek nekünk valamit, de az édesapja végig kettős játékot űzött” – mondta Mestre még télen a Sportnak.

Ismerve tehát az alelnök álláspontját, előfordulhat, hogy azért nyújtotta be a lemondását, mert a Barcelona lépéseket akar tenni (vagy jó eséllyel már tett is) a brazil sztár visszavásárlásának ügyében, ami Mestre nézeteibe nem fér bele.

FC Barcelona on Twitter

FC Barcelona communiqué https://t.co/0GnBF1bPwh



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik