Barca: hosszabbított, majd kölcsönbe távozott a brazil

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 18:56
null
Rafinhát harmadszor is kölcsönadta a Barcelona (Fotó: AFP)
A Barcelona labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy Rafinha egy évvel meghosszabbította szerződését, majd ugyanazzal a lendülettel kölcsönbe távozott is a Celta Vigóhoz.

 

A szélsőként is bevethető brazil középpályás a 2019–2020-as idény hátralévő részét a vigóiaknál tölti, új barcelonai szerződése pedig a 2020–2021-es évad végéig érvényes – írja a Barcelona honlapja. A fizetését régi-új klubja állja, ahogyan a kontraktusban meghatározott, ám nyilvánosságra nem hozott feltételek teljesülése esetén folyósítandó másfél millió eurót is.

Rafinha a 2013–2014-es idényben már volt a Celta kölcsönjátékosa – akkor 33 meccsen 4 gólt szerzett –, 2018-ban pedig a milánói Internek adta kölcsön a Barca, ám visszatérve a katalánokhoz még ugyanebben az évben elszakadt a keresztszalagja, emiatt hosszú hónapokat hagyott ki.

A 26 esztendős, kétszeres brazil válogatott játékos a jelenleg is futó idényben három mérkőzésen lépett pályára a katalánoknál a La Ligában.

FC Barcelona on Twitter

LATEST NEWS: @Rafinha extends deal one year and goes to Celta on loan. More details https://t.co/zWyHMPeAPj



Legfrissebb hírek

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
10 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
14 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik