Barca: Handanovicra esett a választás, jövőre érkezhet

Vágólapra másolva!
2013.06.24. 18:31
Spanyol sajtóhírek szerint az olasz Internazionale szlovén válogatott labdarúgója, Samir Handanovic lesz a távozó Víctor Valdés utódja. A kapusért 25 millió eurót fizetnének a katalánok, de nem idén nyáron, csak jövőre csatlakozna a kerethez.

Hónapok óta visszatérő kérdés a Barcelonánal a kapus-ügy. Mint ismert: Víctor Valdés év elején előbb azt jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg 2014 nyarán lejáró szerződését, majd az is kiszivárgott, hogy idő előtt, már idén nyáron távozik. El is köszönt a társaktól a szezon végén egy vacsora keretében, ám azt követően változás történt, és jelen állás szerint Valdés mégis marad, kitölti a szerződését. Pedig neves és pénzes európai kérőkben nem volt hiány.

A jó felépítésű, már komoly nemzetközi tapasztalatokkal bíró, lábbal is bátran játékba avatkozó Handanovic az első számú jelölt, míg a második kiszemelt változatlanul a korábban már szintén képbe kerülő Marc André Ter Stegen, a Mönchendgladbach hálóőre.

Legfrissebb hírek

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
13 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
23 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39
Ezek is érdekelhetik