Barca: nagy a feszültség, Bartomeu választásokat írt ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.07. 17:18
null
Laporta és Guardiola, 2010-ben (Fotó: Action Images)
Joan Laporta újból indulna az FC Barcelona elnöki pozíciójáért, megválasztása esetén szeretné ismét a katalán klubhoz csábítani a korábbi sikerkovácsot, Pep Guardiolát. Közben a katalánok bejelentették, szezon végén előrehozott választást tartanak.  Bartomeu elnök indoklása szerint a klubon belül túl nagy volt a feszültség, ezért döntött a választások kiírása mellett.

 

Laporta 2003 és 2010 között már volt a Barcelona elnöke (abban az időszakban 12 trófeát nyert a klub) és Guardiolával is dolgozott már együtt. A Bayern München jelenlegi mestere 2008-ban ült le a Barca kispadjára és pár év leforgása alatt a klub legsikeresebb vezetőedzője lett. 2012-ben távozott.

A FIFA lesújtott, Zubizarretát elküldték: ebből hogy jön ki a Barcelona?

A goal.com úgy tudja, előrehozott választások esetén is kandidáló Laporta már felvette a kapcsolatot Guardiolával, aki nem zárta ki a (közös) visszatérés lehetőségét, de a vezetőedzői poszt helyett inkább a sportigazgatói széket foglalná el.

A portál szerint Johan Cruyff szerepvállalása sem kizárt, a holland szakember tanácsadóként tevékenykedne. Az 52 éves, civil foglalkozása szerint ügyvéd Laporta továbbá azt is szeretné, ha a klub közelmúltban visszavonult vagy a befejezés határán mozgó játékosok, mint Puyol, Abidal és Xavi alkotnák az edző stábot.

„Túl nagy a feszültség” – indokolta Bartomeu
 az új választások kiírását (Fotó: Reuters)
„Túl nagy a feszültség” – indokolta Bartomeu az új választások kiírását (Fotó: Reuters)

Közben Josep María Bartomeu, a Barca jelenlegi elnöke sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a szezon végén előrehozott elnökválasztást tartanak, amelyet a klubon belül uralkodó feszültséggel indokolt. A sportvezető szerint nem a FIFA-büntetés (kizárás két átigazolási időszakből) miatt távozott Andoni Zubizarreta sportigazgató, utódjaként pedig csak csak olyan jöhet szóba, akinek Barca-vér folyik az ereiben.

„Azért hoztam meg ezt a döntést, hogy csökkentsem a klubban uralkodó feszültséget. Ugyanakkor azt gondolom, hogy aránytalan mértékű ez a feszültség, ha áttekintjük a Barcelona jelenlegi helyzetét. Ez egy jól működő klub. Új stadiont húzunk fel, és minden fronton áll a csapatunk. Az elnökjelöltektől fair play-t kérek és azt, hogy koncentráljanak arra, ami a klub számára a legjobb. Ideális esetben mindenki ki tudná tölteni a mandátumát, de egyszerűen túl sok volt az elmúlt hetekben a feszültség. A megkezdett programunkat folytatjuk, ebben nincs változás. Konzultáltam a vezetőségi tagokkal, de én hoztam meg a döntést” – tudatta Bartomeu, aki jelezte, indul az új választásokon is.

Bartomeu elnök Lionel Messiről is beszélt, miután a sport.es riportja szerint az argentin világklasszis viszonya megromlott a vezetőedző Luis Enriquével.

„Én azt látom, hogy Leo Messi igazán boldog a Barcelonánál. Látom, hogy játszik, és látom az elkötelezettségét is. A teljes futballvilág tudja, hogy a Barca nem akarja eladni Messit. Ő a világ legjobbja” – mondta.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55