Barca: „Felkerestem a Juvét, szerződtetem Pogbát”

2015.06.16. 12:57
null
Agustí Benedito, a Barca elnökjelöltje már felvette a kapcsolatot a Juventusszal (Fotó: Action Images)
Agustí Benedito, a La Ligában szereplő Barcelona elnökjelöltje elárulta, hogy már felvette a kapcsolatot a Juventusszal, és ha július 18-án megválasztják a katalánok elnökének, akkor szerződteti a 22 esztendős francia Paul Pogbát.

 

Mint ismert, a Barcelonánál július 18-án tartják meg a következő elnökválasztást, amelyen az 50 éves Agustí Benedito is elindul. A spanyol üzletember el is árulta néhány tervét, amennyiben megválasztják elnöknek. Ezek között szerepel a Juventus sztárjának, Paul Pogbának a leigazolása is.

„Már felvettem a kapcsolatot Andrea Agnellivel, a Juventus elnökével – mondta Benedito. – Ő személyesen beszélt Paul Pogbával. Nyolcvanmillió eurós vételárról volt szó, míg Pogba adózás után tizenkét millió eurót keresne évente.”

Benedito azt is elmondta, megválasztása esetén új szponzort keres a klubnak.

„A katariak pénze a nemzetközi dzsihádista terrorizmust képviseli, van két vagy három alternatívám is helyettük, és mindegyik több pénzt hoz a csapatnak.”

„Nagy rajongója vagyok a futballnak, de nem tudok azért annyit a játékról. Az időm nagy részét annak szentelem, hogy a világ minden táján tehetségek után kutassak, és a munkámon keresztül felfedeztem, hogy az angol Manchester United például nagyszerűen működő klub.”

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
4 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44