Barca: az MU hatmillió eurót ígér Fabregasnak - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.01. 15:47
Bár a napokban kölcsönös hűségesküt tett egymásnak a Barcelona labdarúgócsapata és Cesc Fabregas arra vonatkozóan, hogy idén nyáron biztosan nem szakítanak egymással – a középpályás szerződése amúgy 2016-ig érvényes, a témában pedig Josep Maria Bartomeu klubelnök foglalt állást –, az angol klubok érdeklődése nem lankad: a nemzetközi kupaszereplésről lemaradó Manchester United brit sajtóhírek szerint hatmillió eurós éves nettó fizetést ajánl a középpályásnak.
A 27 éves Fabregast még két évig szerződés köti a Barcelonához (Fotó: Reuters)
A 27 éves Fabregast még két évig szerződés köti a Barcelonához (Fotó: Reuters)

 

A fizetés húszszázalékos emelése nyomós érv lehet adott esetben – Barcelonában ötmillió eurót keres Fabregas, és az utána szintén érdeklődő Chelsea is nagyságrendileg ennyit ajánlana –, a szakmai kihívás pedig az, hogy a katalánoknál a képességeihez és előmeneteléhez mérten kisebb szerep jutott az elmúlt három évben a középpályásnak. A manchesteri újjáépítés levezénylésére felkért Louis van Gaal főszerepet szán a komoly PL-tapasztalattal büszkélkedő Fabregasnak, az MU alkupozícióját azonban – hiába a klub komoly hagyománya – gyengíti, hogy nem indul az európai kupákban.

A Chelsea mellett szól érvként a szakmai kihívás, illetve a londoni közeg, ahová Fabregast a szíve rendre visszahúzza: párja ott él, a középpályás pedig elit lakást tart fenn, és angliai időszaka alatt nagyon jól érezte magát a világvárosban.

A Barcelona elnöke ugyan azt nyilatkozta, hogy nem tervezik Fabregas nyári értékesítését – mint ahogyan Xavi Hernández és Javier Mascherano is marad a katalánoknál –, a menedzsmentet azonban mégis elgondolkodtathatja a tény, hogy jelentős bevételre tegyenek szert, ha a vásárlásra amúgy más források nem állnak rendelkezésre. Márpedig a kiszemeltek – Sergio Agüero, Koke, Paul Pogba – sem olcsón megszerezhetők, fejenként ötvenmillió euró körüli összeget kellene fizetnie a Barcelonának, nagyságrendileg annyit, amennyit Fabregasért kapnának. És akkor még kapust is kell igazolnia a Barcelonának, nem beszélve a belső védő évek óta lyukasnak számító posztjáról.

Fabregas ügynöke a Manchester Cityvel való kapcsolatfelvételt sem zárta ki. Manuel Pellegrini a rá jellemző mértékletességgel jelezte: amennyiben a középpályás valóban feltűnik a nyári átigazolási piacon, ők is versenyben szállnának a megszerzéséért. A játékosokat előszeretettel begyűjtő manchesteriek viszont leginkább középső védőt, szélsőt és védekező középpályást igazolnának, márpedig Fabregas klasszikusan nem ezeken a posztokon tudja legjobban kamatoztatni kivételes képességeit.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
45 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik