Barca: „Az enyém is?” – a kölcsönjátékos reakciója a bajnoki címre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.30. 10:43
null
Deulofeu nincs megelégedve a Barcelona bajnoki címének emléket állító pólóval (Fotó: AFP)
Gerard Deulofeu januárban az FC Barcelona labdarúgócsapatától az angol élvonalbeli Watfordhoz került kölcsönbe, ám a szezon első felében több bajnoki mérkőzésen is pályára lépett a katalánok színeiben. Messiék vasárnap este biztosították a bajnoki elsőségüket, majd ezt követően nem sokkal Deulofeu értetlenségének adott hangot a Twitteren, mivel a neve – több társával egyetemben – lemaradt a sikernek emléket állító pólóról.

 

„Bajnokok! Ez az enyém is, igaz?” – írta a Twiterre Deulofeu, aki több képet is csatolt a poszthoz.

A fotók közül kettő akkor készült, amikor Deulofeu betalált a Malágának, s a társaival együtt ünnepelte a gólját. A harmadik fotón a bajnoki címnek emléket állító póló látszik, amelyen a keret tagjainak, valamint Ernesto Valverde vezetőedzőnek a neve szerepel. A pólón azonban Deulofeunak – aki tíz bajnokin lépett pályára és egy gólt szerzett – és több társának nincs ott a neve.

Deulofeu mellett a hét mérkőzésén 541 percet a pályán töltő, ám januárban Kínába szerződő Javier Mascherano, valamint a téli átigazolási időszakban szintén távozó, igaz a 2017–2018-as szezonban a Barcában játéklehetőséget nem kapó Arda Turan neve sem szerepel a felsőn.

Ezzel szemben a Deulofeunál és Mascheranónál egyaránt kevesebbet játszó Yerry Mina, Aleix Vidal és Denis Suárez neve is ott van a pólón, de ami igazán érdekes, hogy az Internél kölcsönben szereplő Rafinha – aki egyetlen percet sem kapott a bajnokságban – is helyet kapott a győztes névsorban.

Játékpercek az FC Barcelona színeiben a 2017–2018-as La Liga-szezonban:
Rafinha: 0 – kölcsönben Inter (olasz), rajta van a pólón a neve
Arda Turan: 0 – kölcsönben Basaksehir (török), nincs rajta a neve a pólón
Yerry Mina: 180 – jelenleg is a keret tagja, rajta van a pólón a neve
Aleix Vidal: 453 – jelenleg is a keret tagja, rajta van a pólón a neve
Denis Suárez: 495 – jelenleg is a keret tagja, rajta van a pólón a neve
Gerard Deulofeu: 503 – kölcsönben Watford (angol), nincs rajta a neve a pólón
Javier Mascherano: 541 – januárban a Hopej China Fortune-höz (kínai) szerződött, nincs rajta a neve a pólón

Gerard Deulofeu on Twitter

CAMPEONES LA LIGA 1/2 también es mía no..? @FCBarcelona_cat



Legfrissebb hírek

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
3 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
8 órája

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52
Ezek is érdekelhetik