Aranylabda: Messi kapja a díjat hatodszor is – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.11.26. 08:26
null
A Mundo Deportivo keddi címlapja (Fotó: mundodeportivo.com)
A katalán sportlap biztosra veszi, hogy a Barcelona argentin kiválósága, Lionel Messit díjazzák a jövő hétfői Aranylabda-díjátadón Párizsban, a második pedig a Liverpool holland védője Virgil van Dijk lesz, megelőzve a Juventusban futballozó Cristiano Ronaldót.

Jövő héten hétfőn, Párizsban átadják az idei Aranylabdát, és a Mundo Deportivo hétfői kiadása címlapon hozza: biztosan Lionel Messi kapja a díjat. A lap szerint a november 9-én lezárult szavazást már kiértékelték a France Football illetékesei, és ez alapján biztosra vehető, hogy a már eddig is ötször győztes Messi nyer ismét.

A lap munkatársra, Javier Gascón írásában kiemeli, az argentin kiválóság a Liverpool holland védőjét, a csapatával Bajnokok Ligáját nyerő Virgil van Dijket előzi majd meg, míg Cristiano Ronaldo lesz a harmadik.

Ugyanakkor azt is kiemelik, hogy Messi idén nem nyert semmilyen nemzetközi tornát a csapataival, de európai aranycipős lett, és megkapta a FIFA Év Játékosa díjat is, miközben a Barcelonával spanyol bajnok lett és újra – hatodszor – ő lett a spanyol gólkirály.

 


 

AZ ARANYLABDA-JELÖLTEK 30-AS LISTÁJA, FÉRFIAK
Sadio Mané (27 éves, szenegáli, klubja a Liverpool)
Sergio Agüero (31, argentin, Manchester City)
Frenkie de Jong (22, holland, Ajax/Barcelona)
Hugo Lloris (32, francia, Tottenham)
Dusan Tadics (30, szerb, Ajax)
Kylian Mbappé (20, francia, PSG)
Trent Alexander-Arnold (21, angol, Liverpool)
Donny van de Beek (22, holland, Ajax)
Pierre-Emerick Aubameyang (30, gaboni, Arsenal)
Marc-André ter Stegen (27, német, Barcelona)
Cristiano Ronaldo (34, portugál, Juventus)
Alisson (27, brazil, Liverpool)
Matthijs de Ligt (20, holland, Ajax/Juventus)
Karim Benzema (31, francia, Real Madrid)
Georginio Wijnaldum (28, holland, Liverpool)
Virgil van Dijk (28, holland, Liverpool)
Bernardo Silva (25, portugál, Manchester City)
Szon Hung Min (27, dél-koreai, Tottenham)
Robert Lewandowski (31, lengyel, Bayern München)
Roberto Firmino (28, brazil, Liverpool)
Lionel Messi (32, argentin, Barcelona)
Rijad Mahrez (28, algériai, Manchester City)
Kevin De Bruyne (28, belga, Manchester City)
Kalidou Koulibaly (28, szenegáli, Napoli)
Antoine Griezmann (28, francia, Atlético Madrid/Barcelona)
Mohamed Szalah (27, egyiptomi, Liverpool)
Eden Hazard (28, belga, Chelsea/Real Madrid)
Marquinhos (25, brazil, PSG)
Raheem Sterling (24, angol, Manchester City)
Joao Félix (19, portugál, Benfica/Atlético Madrid)

A France Football szavazásán európai szakújságírók adhatják le a voksukat, Magyarországról a Nemzeti Sport futballrovatának vezetője, Vincze András szavazhat.

A december 2-i gálán nemcsak a legjobb férfi játékos díja kerül átadásra, de kiderül, ki volt a legjobb női labdarúgó, valamint, hogy kik közül lesz a legjobb U21-es férfi játékos, azaz kié lesz a Kopa-trófea. Új trófea a legjobb kapusnak járó, Lev Jasinról elnevezett díj is.

MINDEN CIKKÜNK AZ ARANYLABDÁRÓL ITT!

AZ ARANYLABDA GYŐZTESEI
A szavazások élcsoportja

1956
1. Stanley Matthews (angol, FC Blackpool), 2. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 3. Raymond Kopa (francia, Stade Reims), 4. PUSKÁS FERENC (BUDAPESTI HONVÉD)

1957
1. Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), 2. Billy Wright (angol, Wolverhampton Wanderers), 3. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), …5. KUBALA LÁSZLÓ (BARCELONA)
1958
1. Raymond Kopa
(francia, Real Madrid), 2. Helmut Rahn (nyugatnémet, Rot-Weiss Essen), 3. Just Fontaine (francia, Stade Reims)

1959
1. Alfredo di Stéfano
(spanyol, Real Madrid), 2. Raymond Kopa (francia, Real Madrid), 3. John Charles (walesi, Juventus)

1960
1. Luis Suárez
(spanyol, Barcelona), 2. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID), 3. Uwe Seeler (nyugatnémet, Hamburg)

1961
1. Enrico Omar Sivori
(olasz, Juventus), 2. Luis Suárez (spanyol, Real Madrid), 3. Johnny Haynes (angol, Fulham), ...5. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)

1962
1. Josef Masopust
(csehszlovák, Dukla Praha), 2. Eusébio (portugál, Benfica), 3. Karl-Heinz Schnellinger (nyugatnémet, 1. FC Köln)

1963
1. Lev Jasin
(szovjet, Dinamo Moszkva), 2. Gianni Rivera (olasz, Milan), 3. Jimmy Greaves (angol, Tottenham)

1964
1. Denis Law
(skót, Manchester United), 2. Luis Suárez (spanyol, Internazionale), 3. Amancio (spanyol, Real Madrid)

1965
1. Eusébio
(portugál, Benfica), 2. Giacinto Facchetti (olasz, Internazionale), 3. Luis Suárez (spanyol, Internazionale)

1966
1. Bobby Charlton
(angol, Manchester United), 2. Eusébio (portugál, Benfica), 3. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)

1967
1. ALBERT FLÓRIÁN (FERENCVÁROS)
, 2. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 3. Jimmy Johnstone (skót, Celtic)

1968
1. George Best
(északír, Manchester United), 2. Bobby Charlton (angol, Manchester United), 3. Dragan Dzsajics (jugoszláv, Crvena zvezda)

1969
1. Gianni Rivera
(olasz, Milan), 2. Luigi Riva (olasz, Cagliari), 3. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)

1970
1. Gerd Müller
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Bobby Moore (angol, West Ham United), 3. Luigi Riva (olasz, Cagliari)

1971
1. Johan Cruyff
(holland, Ajax), 2. Sandro Mazzola (olasz, Internazionale), 3. George Best (északír, Manchester United)

1972
1. Franz Beckenbauer
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München) 3. Günter Netzer (nyugatnémet, Mönchengladbach)

1973
1. Johan Cruyff
(holland, Barcelona), 2. Dino Zoff (olasz, Juventus), 3. Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)

1974
1. Johan Cruyff
(holland, Barcelona), 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 3. Kazimierz Deyna (lengyel, Legia Warszawa)

1975
1. Oleg Blohin
(szovjet, Dinamo Kijev), 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München), 3. Johan Cruyff (holland, Barcelona)

1976
1. Franz Beckenbauer
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Robby Rensenbrink (holland, Anderlecht), 3. Ivo Viktor (csehszlovák, Dukla Praha)

1977
1. Allan Simonsen
(dán, Mönchengladbach), 2. Kevin Keegan (angol, Hamburg), 3. Michel Platini (francia, Nancy)

1978
1. Kevin Keegan
(angol, Hamburg), 2. Hans Krankl (osztrák, Barcelona), 3. Robby Rensenbrink (holland, Anderlecht)

1979
1. Kevin Keegan
(angol, Hamburg), 2. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München), 3. Ruud Krol (holland, Ajax)

1980
1. Karl-Heinz Rummenigge
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona), 3. Michel Platini (francia, Saint-Étienne)

1981
1. Karl-Heinz Rummenigge
(nyugatnémet, Bayern München), 2. Paul Breitner (nyugatnémet, Bayern München), 3. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona)

1982
1. Paolo Rossi
(olasz, Juventus), 2. Alain Giresse (francia, Bordeaux), 3. Zbigniew Boniek (lengyel, Juventus)

1983
1. Michel Platini
(francia, Juventus), 2. Kenny Dalglish (skót, Liverpool), 3. Allan Simonsen (dán, Vejle)

1984
1. Michel Platini (francia, Juventus), 2. Jean Tigana (francia, Bordeaux), 3. Preben Elkjaer-Larsen (dán, Verona)

1985
1. Michel Platini
(francia, Juventus), 2. Preben Elkjaer-Larsen (dán, Verona), 3. Bernd Schuster (nyugatnémet, Barcelona)

1986
1. Igor Belanov
(szovjet, Dinamo Kijev), 2. Gary Lineker (angol, Barcelona), 3. Emilio Butragueno (spanyol, Real Madrid)

1987
1. Ruud Gullit
(holland, Milan), 2. Paulo Futre (portugál, Atlético Madrid), 3. Emilio Butragueno (spanyol, Real Madrid)

1988
1. Marco van Basten
(holland, Milan), 2. Ruud Gullit (holland, Milan), 3. Frank Rijkaard (holland, Milan)

1989
1. Marco van Basten
(holland, Milan), 2. Franco Baresi (olasz, Milan), 3. Frank Rijkaard (holland, Milan)

1990
1. Lothar Matthäus
(német, Internazionale), 2. Salvatore Schillaci (olasz, Juventus), 3. Andreas Brehme (német, Internazionale)

1991
1. Jean-Pierre Papin
(francia, Marseille), 2. Lothar Matthäus (német, Internazionale), Darko Pancsev (jugoszláv, Crvena zvezda), Dejan Szavicsevics (jugoszláv, Crvena zvezda)

1992
1. Marco van Basten
(holland, Milan), 2. Hriszto Sztoicskov (bolgár, Barcelona), 3. Dennis Bergkamp (holland, Ajax)

1993
1. Roberto Baggio
(olasz, Juventus), 2. Dennis Bergkamp (holland, Internazionale), 3. Eric Cantona (francia, Manchester United)

1994
1. Hriszto Sztoicskov
(bolgár, Barcelona), 2. Roberto Baggio (olasz, Juventus), 3. Paolo Maldini (olasz, Milan)

1995
1. George Weah
(libériai, Milan), 2. Jürgen Klinsmann (német, Bayern München), 3. Jari Litmanen (finn, Ajax)

1996
1. Matthias Sammer
(német, Borussia Dortmund), 2. Ronaldo (brazil, Barcelona), 3. Alan Shearer (angol, Newcastle)

1997
1. Ronaldo
(brazil, Internazionale), 2. Predrag Mijatovics (jugoszláv, Real Madrid), 3. Zinedine Zidane (francia, Juventus)

1998
1. Zinedine Zidane
(francia, Juventus), 2. Davor Suker (horvát, Real Madrid), 3. Ronaldo (brazil, Internazionale)

1999
1. Rivaldo
(brazil, Barcelona), 2. David Beckham (angol, Machester United), 3. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan)

2000
1. Luís Figo
(portugál, Real Madrid), 2. Zinedine Zidane (francia, Juventus), 3. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan)

2001
1. Michael Owen
(angol, Liverpool FC), 2. Raúl (spanyol. Real Madrid), 3. Oliver Kahn (német, Bayern München)

2002
1. Ronaldo
(brazil, Real Madrid), 2. Roberto Carlos (brazil, Real Madrid), 3. Oliver Kahn (német, Bayern München)

2003
1. Pavel Nedved
(cseh, Juventus), 2. Thierry Henry (francia, Arsenal), 3. Paolo Maldini (olasz, AC Milan)

2004
1. Andrij Sevcsenko
(ukrán, AC Milan), 2. Deco (portugál, FC Barcelona), 3. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)

2005
1. Ronaldinho
(brazil, FC Barcelona), 2. Frank Lampard (angol, Chelsea), 3. Steven Gerrard (angol, FC Liverpool)

2006
1. Fabio Cannavaro (olasz, Real Madrid), 2. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), 3. Thierry Henry(francia, Arsenal)

2007
1. Kaká (brazil, AC Milan), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), 3. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)

2008
1. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Fernando Torres (spanyol, Liverpool)

2009
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United/Real Madrid), 3. Xavi (spanyol, FC Barcelona)

2010*
1. Lionel Messi
(argentin, FC Barcelona), 2. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), 3. Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)
2011
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 2. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), 3. Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)
2012
1. Lionel Messi
(argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), 3. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona)
2013
1. Cristiano Ronaldo
(portugál, Real Madrid), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Franck Ribéry (francia, Bayern München)
2014
1. Cristiano Ronaldo
(portugál, Real Madrid), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Manuel Neuer (német, Bayern München)
2015
1. Lionel Messi
(argentin, FC Barcelona), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), 3. Neymar (brazil, FC Barcelona)
2016
1. Cristiano Ronaldo
(portugál, Real Madrid), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid)
2017
1. Cristiano Ronaldo
(portugál, Real Madrid), 2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), 3. Neymar (brazil, FC Barcelona, majd PSG)
2018
1. Luka Modric (horvát, Real Madrid), 2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid, majd Juventus), 3. Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid)
2010 és 2015 között egyesített FIFA-Aranylabdát adtak át.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik