Ancelotti és a mémgyár is elégedett; CR-ből delfin lett - képek

Vágólapra másolva!
2014.12.07. 11:23
Amint arról beszámoltunk, Cristiano Ronaldo mesterhármasával a Real Madrid 3–0-ra legyőzte a Celta Vigót a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 14. fordulójában. A találkozó után Carlo Ancelotti, a blancók vezetőedzője, valamint az internet is értékelt…

„Óriási előny, hogy Cristiano minket erősít. Remekül futballozik, ráadásul fizikálisan is csúcsformában van, egyúttal különlegesen motivált. Csak azért cseréltem le, hogy kapjon egy kevés pihenőt" – dicsérte csapata legnagyobb sztárját Carlo Ancelotti, aki azt is elmondta, James Rodríguez vádliizom-sérüléssel küszködik, s a következő napokban derül ki, hogy mennyit kell kihagynia.

Ancelotti a Celtát is méltatta, mondván, a Real Madrid kimondottan jó ellenfelet győzött le.

Ancelotti a Celtát is méltatta, mondván, a Real Madrid kimondottan jó ellenfelet győzött le.

„Pozitívan vonhatjuk meg a mérkőzés mérlegét, jól játszottunk, a védelmünk stabil volt, a futballunk gyors, és nem vállaltunk felesleges kockázatot. Nem volt könnyű meccs, szeretem a Celta futballját – játszani akaró csapat, amely megpróbál támadni és nyomást helyezni az ellenfélre. De a jó sorozatunk folytatódott, méghozzá jó játékkal, és remélem, még sok meccsen keresztül folytatódni is fog" – értékelt.

Hiába a mesterhármas, az internet természetesen nem az újabb CR-hengertől robbant fel.

Ami ugyanis a büntetőt – amellyel a királyiak megszerezték a vezetést – megelőzte, az nem volt szép látvány. Cristiano Ronaldo épp Jonny Castróval harcolt a tizenhatoson belül, amikor a portugál klasszis egy hátsimítás után úgy érezte, eljött az idő, repülni kell.

Ahogy azt kell, fel is dobta magát, a játékvezető pedig kegyes volt, és azonnal a büntetőpontra mutatott. Ekkor indult el az újabb mémhadjárat.

Így érthető… (Fotó: Twitter)
Így érthető… (Fotó: Twitter)
10 pont! (Fotó: Twitter)
10 pont! (Fotó: Twitter)
Egy fejes a medencébe (Fotó: facebook.com/trollfootball)
Egy fejes a medencébe (Fotó: facebook.com/trollfootball)
Aranyműesés-díj (Fotó: facebook.com/trollfootball)
Aranyműesés-díj (Fotó: facebook.com/trollfootball)
„A biológusok találtak egy speciális delfint, amely képes a futballpályán is életben maradni. Cristiano Ronaldónak nevezték” – poénkodtak a szurkolók a közösségi oldalakon (Fotó: Twitter)
„A biológusok találtak egy speciális delfint, amely képes a futballpályán is életben maradni. Cristiano Ronaldónak nevezték” – poénkodtak a szurkolók a közösségi oldalakon (Fotó: Twitter)

Műesés ide vagy oda, CR-nek ez már a 23. triplája volt a ligában, ezzel egyedüli rekorder lett, a Real Madridnak pedig ez már sorozatban a 18. győztes tétmeccse volt, és ha a blancók legközelebb is nyernek, megelőzik a legendás 2005–2006-os Barcát.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
14. FORDULÓ
Real Madrid–Celta Vigo 3–0 (C. Ronaldo 36. – 11-esből, 65., 81.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik