A Valencia előnye hat pontra nőtt a Villarreallal szemben

Vágólapra másolva!
2011.04.10. 22:52
null
Soldado (balra) és Mata, a négygólos duó (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 31. fordulójában a Valencia hazai pályán, nagyszerű játékkal múlta felül helyi riválisát, a Villarrealt. A két együttes a dobogó harmadik fokáért is nagy csatában van egymással, a forduló előtti hárompontos Valencia-előny hatra nőtt.

Remekül, pörgősen kezdte a találkozót a Valencia, amelynek sokáig nem is kellett várnia a vezetés megszerzésére. Roberto Soldado szinte a félpályánál a leshatárral ugrott ki egy jó ütemű passzal, így olyan üresen sprintelt kapura – és olyan sebességgel –, hogy még a partjelzőre is volt ideje kinézni, majd a tizenhatosan belülre érve kilőtte a hosszú sarkot.

SZAVAZÁS

Ön szerint a Real Madrid befoghatja még a címvédő Barcelonát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Villarreal megroggyant, támadásban nem tudott kibontakozni, szórványos helyzeteit inkább pontrúgásokat követően alakította ki, de a rutinos César Sánchez kapus hárította a nem túl meggyőző és gyakori próbálkozásokat. Ellenben a Valencia szemre is tetszetős futballt mutatott, nagyszerűen játszotta meg a széleket, de újabb gólig a szünet előtt már nem jutott. Ami késett, az nem múlt, a hazaiak a második félidőben gólfesztivált rendeztek a teljesen széteső vendégekkel szemben.

Az 56. percben Juan Mata viharzott el a jobb szélen, majd az Éver Banegától visszakapott labdát lőtte a kapuba. Négy perccel később az argentin gólpasszos iratkozott fel az eredményjelzőre, majd ismét Mata következett, mindkét gól előtt sakk-mattra játszották ki a vendégek védővonalát. Az ötödik hazai gólhoz már saját magát amortizálta le a Villarreal, amikor úgy került a labda a hazaiakhoz, hogy az egyik védő saját társának a sarkát rúgta meg két méterről. Soldado ekkor pazar emelést választott befejezésnek, ez volt a csatár tizenkettedik gólja a szezonban.

A Vadócz Krisztiánt foglalkoztató Osasuna egygólos vereséget szenvedett Gijónban a Sportingtól. A magyar középpályás irányítóként kezdte a mérkőzést, amelynek minden percét a pályán tölthette. A Sporting Gijón sorozatban ötödik mérkőzésén maradt veretlen, ebből négyet megnyert, legutóbb Madridban, a Real ellen diadalmaskodott. A szezon elején még győzni, de legalábbis pontokért jártak a riválisok Gijónba, ám a Sporting a 19. forduló után összekapta magát: azóta hét meccsen nem talált legyőzőre, ötször viszont nyert, gólkülönbsége 8–1.

Az Atlético Madrid hazai pályán sima, háromgólos győzelmet aratott a Real Sociedad ellen. A vendégek erejéből csupán néhány eredménytelenül befejezett kontrára futotta a mérkőzésen, a madridiak ellenben végig gólveszélyesen játszottak.

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 31 27 3 1 85–16 +69 84
2. Real Madrid 31 24 4 3 72–22 +50 76
3. Valencia 31 18 6 7 51–35 +16 60
4. Villarreal 31 16 6 9 48–36 +12 54
5. Sevilla 31 13 7 11 48–46 +2 46
6. Athletic Bilbao 31 14 3 14 47–45 +2 45
7. Atlético Madrid 31 13 6 12 48–41 +7 45
8. Espanyol 31 14 2 15 38–43 –5 44
9. Mallorca 31 11 6 14 33–42 –9 39
10. Levante 31 11 6 14 34–41 –7 39
11. Sporting Gijón 31 9 11 11 29–35 –6 38
12. Santander 31 9 10 12 31–45 –14 37
13. Real Sociedad 31 11 2 18 40–54 –14 35
14. Osasuna 31 9 8 14 36–37 –1 35
15. Deportivo 31 8 11 12 25–40 –15 35
16. Getafe 30 9 7 14 41–49 –8 34
17. Hércules 31 8 6 17 28–48 –20 30
18. Zaragoza 30 7 9 14 29–43 –14 30
19. Málaga 31 8 6 17 39–62 –23 30
20. Almería 31 5 11 15 32–54 –22 26

 

Legfrissebb hírek

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
19 perce

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
47 perce

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
1 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
1 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
2 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
2 órája

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik