A Real Madrid ötöt vágott a Milannak

2012.08.09. 07:28
null
Cristiano Ronaldót nem tudták tartani a milánóiak (Fotó: Action Images)
Címkék
A Real Madrid New Yorkban felkészülési mérkőzésen 5–1-re győzött az AC Milan ellen. A spanyol csapatban a brazil Kaká – akinek visszaszerzéséről továbbra sem mondott le a Milan – három gólpasszt jegyzett, Cristiano Ronaldo pedig két gólt.
VÉDŐT IGAZOLTAK
A spanyol Villarreal hivatalos honlapján jelentette be, hogy Cristian Zapata a Milanban folytatja pályafutását. A kolumbiai védő a hírek szerint egy idényre kölcsönbe kerül a Serie A-ba.

A 24. percben Ángel Di María 25 méteres átlövésével juttatta előnyhöz a Real Madridot, ám kilenc perccel később Robinho egyenlített. Cristiano Ronaldo a második félidő elején villogott, két góljával gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.

Sergio Ramos fejese tette biztossá a madridi sikert a 81. percben, majd José Callejón adta meg a kegyelemdöfést egy minutummal a rendes játékidő vége előtt.

Nem mehetünk el szó nélkül Kaká teljesítménye mellett sem, aki csereként beállva három gólpasszt jegyzett az őt visszaszerezni akaró volt csapata ellen, így minden bizonnyal jobb helyzetből indíthat a Milannal való egyezkedésben a spanyol együttes.

REAL MADRID–AC MILAN 5–1

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–AC MILAN (olasz) 5–1
A REAL MADRID KEZDŐJE: Casillas – Varane, N. Fernández, Pepe, F. Coentrao – Khedira, Özil, Di María, L. Diarra – Benzema, C. Ronaldo.
A MILAN KEZDŐJE: Abbiati – Bonera, Antonini, Abate, Acerbi – Flamini, Nocerino, K. Boateng, Ambrosini – Cassano, Robinho.
G: Di María (24.), C. Ronaldo (49., 66.), Ramos (81.), Callejón (89.), ill. Robinho (33.)
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
3 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
3 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
3 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
3 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
3 órája