A Real Madrid 0-1-ről nyert Alicantéban

Vágólapra másolva!
2010.10.30. 22:00
null
Cristiano Ronaldo a hajrában duplázott (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) kilencedik fordulójában a listavezető Real Madrid két góllal nyert az újonc Hércules Alicante otthonában. David Trezeguet a harmadik percben a házigazdákat juttatta vezetéshez, és az előny az 52. percig ki is tartott. Akkor viszont a vendégeknek sikerült egyenlíteniük, majd a hajrában Cristiano Ronaldo duplájával tették biztossá újabb, szezonbeli hetedik bajnoki sikerüket, így továbbra is őrzik veretlenségüket.      

Hazai szempontból parádésan indult a találkozó, ugyanis David Cortés beadását druszája, Trezeguet a harmadik percben tizenegy méterről szép ívű fejessel küldte a madridi kapu bal felső sarkába. (1–0)

SZAVAZÁS

José Mourinhóval a Real Madrid képes lesz-e elhódítani a spanyol bajnoki címet a Barcelonától?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Majdnem felborult a pálya az első félidőben – a szünetben 69:31 százalék volt a labdabirtoklási mutató a vendégek javára –, de nem tudott gólt szerezni a Real. Ezúttal kicsit a fővárosiak is tompábbak voltak önmagukhoz képest, de az érdem így is a több bravúrt bemutató Juan Jesus Calatayudé. A félidő közepén előbb kézzel védte Cristiano Ronaldo távoli lövését, majd lábbal Gonzalo Higuaín közeli ismétlését. A házigazdák egyértelműen a kontrákra rendezkedtek be, és bizony nem is voltak veszélytelenek. A 25. percben például Iker Casillas védett hatalmasat Trezeguet közeli fejesénél.

A második félidőt is roppant motiváltan és céltudatosan kezdő Real Madridnak gyorsan sikerült a szünet után az egyenlítés, ami döntően befolyásolta a találkozó végkimenetelét. Az 52. percben Cristiano Ronaldo lökete jött ki az addig biztos Calatayud „páncélmellényéről”, a nagy lendülettel érkező Ángel Di María pedig nem kegyelmezetett: tíz méterről kilőtte a rövid, jobb felsőt. (1–1)

A folytatásban az Hércules elfáradni látszott, tulajdonképpen idő kérdése volt, mikor jut előnyhöz a Real Madrid. A küzdelmes mérkőzésen az igen gólveszélyes Nelson Valdéz kényszerű kiválása érzékenyen érintette a házigazdákat – hátrafelé esve rálépett Sergio Ramos sarkára, majd kifordult a bokája –, és egy perc sem telt el, máris vezetéshez jutott az ellenfél.

A 82. percben Marcelo a bal szélen az alapvonalhoz érve befelé kanyarodott, majd erőszakosan tört kapu felé. Lekészített labdáját a 76. percben csereként lehetőséget kapó Karim Benzema szúrta kapura, de Calatayud először még hárított. Nem úgy az ismétlésnél, Cristiano Ronaldo gyorsan kapcsolt, és közelről a hálóba lőtt. (1–2)

A vezetés átvételét követően José Mourinho kettős cserére szánta el magát, és beküldött két védőt. Mesut Özil és Higuaín hagyta el a pályát a hajrá perceihez érve, érdekes ebben, hogy a német válogatott középpályás még nem játszott végig mérkőzést a portugál trénernél.

A húzás azonban bejött, újabb góljával biztossá tette sikerét a Real Madrid. A 86. percben Benzema ismét főszerepet vállalt, hiszen a jobb szélről nagyon okosan gurította vissza a labdát a támadást középen kísérő Cristiano Ronaldónak, aki legalább olyan okosan lőtte ki igazítás nélkül a bal felső, rövid sarkot. (1–3)

Eldőlt. A hátralévő időben a portugál közel járt a mesterhármashoz, de hiába húzta el a labdás ziccerben a kapus mellett, nem talált a kapuba, bár ezt annyira nem bánta.

A találkozót két közjáték vezette fel. A vendégeknél az volt a kérdés, hogy Benzema vajon végleg elvágta-e magát Mourinhónál a hétközi kupameccs kapcsán, vagy sem. Nos, a francia megkapta a lehetőséget, és élt vele, döntő érdemeket szerzett a győzelemben. Azért valamire csak jó volt az elmúlt néhány nap sajtóvisszhangja, ha másra nem, legalább felrázta…

Hazai oldalon Royston Drenthe pályára nem lépése volt borítékolható, bár a holland azért pár napig lebegtette ennek ellenkezőjét. A légiós a madridiak kölcsönjátékosaként játszik az újoncnál, amelyben kulcsembernek számít. Anyaegyesülete ellen azonban csak úgy léphetett volna pályára, ha kétmillió eurós kauciót fizet az Hércules. Nos, Drenthe hétközben többször is úgy nyilatkozott, lehet, hogy előteremtik az összeget a szombati fellépésre, sőt saját maga is bevállalja. Úgy tűnik azonban, mégsem fogadta meg Csernus doktor tanácsát, vagy nem sikerült összekalapozni a tetemes summát.

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2010/09,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
6 perce

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
18 perce

Öt PSG-játékossal itt az IFFHS 2025-ös álomtizenegye!

Minden más foci
21 perce

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
40 perce

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
49 perce

Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

Foci vb 2026
49 perce

Magyar játékossal írja történelmét az MLS tartalékbajnokságának új klubja

Légiósok
1 órája

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik