Közel a bajnoki arany: a Real 2007 után nyert a Camp Nouban

Vágólapra másolva!
2012.04.21. 19:53
null
Khedira szerezte meg először a vezetést a Realnak (Fotók: Reuters)
Címkék
A Real Madrid 2–1-re megnyerte a Barcelona elleni spanyol csúcsrangadót a Camp Nouban a Primera División 35. fordulójában. A blancók Sami Khedira góljával gyorsan vezetést szereztek, és bár Alexis Sánchez egyenlített, három perccel később Cristiano Ronaldo győztes találatot ért el. José Mourinho csapata így közel került a bajnoki arany megszerzéséhez: hét ponttal vezet négy fordulóval a szezon befejezése előtt.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG.

A Real Madrid talán egy döntetlennel is elégedett lenne, mivel megtarthatná négypontos előnyét a bajnokságban, de Josep Guardiola nem hiszi, hogy a blancók az ikszre játszanának: „A Real győzni jön. Véleményem szerint nem fognak döntetlenre játszani, keményen odateszik magukat, és megpróbálják megnyerni a meccset, keresni a rést a védelmünkben – ez az egyik legnagyobb erősségük”

José Mourinho is jelezte, nem lenne elégedett az egy ponttal, de nehéz összecsapásra számít: „A lehető legjobb eredményt várom: szeretnénk megverni a Barcelonát. De a Barcelona nagyszerű csapat és félelmetes ellenfél.”

Az el Clásico napján látott napvilágot az El Mundo napilap híre, amely szerint eldőlt, hogy Mourinho kitölti 2014-ig érvényes szerződését, mivel még nagyobb hatalmat kap a klub vezetőitől, és segítői jobb feltételek mellett dolgozhatnak tovább.

1. FÉLIDŐ

A Real Madrid próbálkozott először betörni az ellenfél tizenhatosán belülre, de Carles Puyol résen volt, és elcsípte a hazai büntetőterületen belülre küldött indítást.

Casillas nagyot mentett Alves elől
Casillas nagyot mentett Alves elől

A 4. percben Cristiano Ronaldo veszélyeztetett fejjel. Mesut Özil adta be a labdát szögletből a bal oldalról, és a portugál támadó magasabbra ugrott, mint Daniel Alves és Puyol, de Víctor Valdés bravúrosan védett.

A 6. percben Sergio Ramos kapott nehéz labdát a bal oldalon, és Alves megelőzve szerelte, de Iker Casillas nagyszerűen jött ki a kapujából, és becsúszva szerelt a tizenhatos vonalánál. A másik oldalon is megvolt az első veszélyes helyzet.

A 11. percben Karim Benzema kapott jó labdát a jobb oldalon, és egy lövőcsel után ballal vette célba Valdés kapuját, de a katalánok kapusa magabiztosan fogta a próbálkozást.

A tempó nem csökkent, sőt. A Barcelonánál Lionel Messi és Andrés Iniesta játszott össze jól a vendégek tizenhatosának előterében, majd labdaszerzés után Ronaldo indult meg a bal oldalon, és jól tolta el a labdát Sergio Busquets mellett, aki csak szabálytalanul, sárga lapot érően tudta megállítani.

A 17. percben vezetést szerzett a Real Madrid! Ángel di María beadta a labdát jobb oldali szögletből, és a hosszú oldalon érkező Pepe középre fejelte, miután Valdés nem tudott hozzáérni. A földre pattanó labdát Puyol nem tudta kivágni, és Sami Khedira begyötörte a kapuba. 0–1

KHEDIRA GÓLJA

(A Sport Televízió felvétele)

A Real Madrid a 108. gólját szerezte meg ebben a szezonban, amellyel csúcsot állított fel a Primera Divisiónban. A korábbit is a blancók jegyezték.

A 27. percben egy hajszálon múlt, hogy a Barca nem egyenlített. Messi tört be középre a jobb oldalról Xabi Alonso mellett, majd nagyszerűen ugratta ki Xavit. A spanyol irányító megpróbálta ellőni a labdát Casillas mellett a tizenhatoson belül, de a blancók kapusa kiváló reflexmozdulattal szögletre mentett.

A Barcelona átvette a meccs irányítását, többet birtokolta a labdát, ám a Real Madrid jól állta útját a hazaiak támadásainak, és rendre sikerült hibára kényszerítenie a gránátvörös-kékeket.

A 44. percben Özil vitte el a labdát a jobb oldalon, majd betört a tizenhatoson belülre, és megpróbálta középre passzolni a labdát, de Javier Mascherano nagyszerűen vágta ki a labdát.

A szünet előtt már nem született több gól, így a Real Madrid egygólos előnnyel mehetett a Camp Nou öltözőjébe.

2. FÉLIDŐ

A második játékrészre elkezdett szakadni az eső, de a Barcelonát ez sem zavarta meg abban, hogy nagy erővel elkezdjen harcolni az egyenlítésért. A 47. percben Messi indult meg szédületes iramban a saját tizenhatosa elől, és Xabi Alonso csak szabálytalanul tudta szerelni a közben a madridiak térfeléig rohanó argentint. A Real középpályása sárgát kapott.

Az 52. percben Cristian Tello lőtte fölé a labdát, majd Ronaldo talált a hazaiak kapujába, de lesen kapta a labdát. Nem sokkal később Tello ismét nagy helyzetbe került, de csúnyán fölé durrantott kapásból Thiago nagyszerű passza után.

A Barcelona továbbra is keményen támadott, és veszélyesebben játszott, de a madridiak a saját tizenhatosuk előterében jól zárták le a területeket.

A 66. percben Fábio Coentraót fejbe találta egy beadás, és a portugál játékost ápolni kellett – a hazai szurkolók nagy felháborodására.

A 68. percben Xavi próbálkozott egy lövéssel jó 20 méterről, de a labda nem sokkal a jobb kapufa mellé ment. A Barca irányítójának ez volt az utolsó labdaérintése a találkozón: Alexis Sánchez állt be a helyére.

A 70. percben egyenlített a Barcelona! Tello lőtte a kapura a labdát a bal oldalról, ám Casillas védett, majd Adriano tüzelt a kipattanóból, a labda azonban elakadt, így Alexis Sánchez próbálkozhatott, s bár a madridiak kapusa ismét hárított, a visszapattanót már belőtte a chilei. 1–1

Ronaldo pontos volt
Ronaldo pontos volt

Néhány perccel később jött a nem is akármilyen válasz! Özil kapta meg a labdát a jobb oldalon, és fantasztikusan indította Cristiano Ronaldót, aki eltolta a labdát a kifutó Valdés mellett, és a kapuba emelt. 1–2

A 83. percben Benzema vezette a védőkre a labdát, és mellette futott Ronaldo is, de a francia csatár inkább a lövést választotta, ám Valdés könnyedén megfogta a labdát.

A rendes játékidő letelte után négy perce maradt a Barcelonának, hogy ismét egyenlítsen.

A Benzema helyére beálló Gonzalo Higuaín majdnem gólpasszt adott Ronaldónak, de a portugál nem talált be.

Azonban ez valószínűleg nem igazán zavarta, mivel a játékvezető lefújta a találkozót, és a Real Madrid így 2007 decembere után ismét nyerni tudott az ősi rivális szentélyében, a Camp Nouban. Ráadásul ezzel gyakorlatilag eldőlt a bajnoki cím sorsa, mivel az éllovas blancóknak hétpontos az előnyük, a szezonból pedig már csak négy forduló van hátra.

A Real Madrid győzelemt ünnepelhetett
A Real Madrid győzelemt ünnepelhetett
ALEXIS SÁNCHEZ ÉS CRISTIANO RONALDO GÓLJA

(A Sport Televízió felvétele)

PRIMERA DIVISIÓN
35. FORDULÓ
BARCELONA–REAL MADRID 1–2 (0–1)
Barcelona, Camp Nou. Vezeti: Undiano Mallenco
BARCELONA: Víctor Valdés – Daniel Alves, Puyol, Mascherano, Adriano (Pedro, 74.) – Xavi (Sánchez, 59.), Busquets, Thiago – Tello (Fabregas, 81.), Messi, Iniesta. Vezetőedző: Josep Guardiola
REAL MADRID: Casillas – Arbeloa, Pepe, Ramos, Coentrao – Xabi Alonso, Khedira – Di María (Granero, 73.), Özil (Callejón, 89.), C. Ronaldo – Benzema (Higuaín, 93.). Vezetőedző: José Mourinho
G: Sánchez (70.), ill. Khedira (17.), C. Ronaldo (73.)
Sárga lap: Busquets (15.), Mascherano (86.), ill. Pepe (43.), Xabi Alonso (47.), Özil (77.), Granero (78.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 34 28 4 2 109–30 +79 88
2. Barcelona 34 25 6 3 97–26 +71 81
3. Valencia 33 14 10 9 50–42 +8 52
4. Málaga 33 15 6 12 49–46 +3 51
5. Levante 34 14 7 13 48–47 +1 49
6. Sevilla 34 12 10 12 41–39 +2 46
7. Osasuna 33 11 13 9 37–53 –16 46
8. Espanyol 33 12 9 12 43–43 0 45
9. Atlético Madrid 33 12 9 12 44–41 +3 45
10. Athletic Bilbao 33 11 12 10 48–44 +4 45
11. Getafe 33 12 9 12 38–44 –6 45
12. Mallorca 34 11 10 13 36–41 –5 43
13. Betis 33 12 6 15 40–45 –5 42
14. Rayo Vallecano 34 12 4 18 50–60 –10 40
15. Real Sociedad 33 10 9 14 40–49 –9 39
16. Villarreal 33 8 12 13 34–47 –13 36
17. Granada 33 10 6 17 30–49 –19 36
18. Zaragoza 34 8 7 19 29–60 –31 31
19. Sporting Gijón 34 8 7 19 35–64 –29 31
20. Santander 33 4 14 15 24–52 –28 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik