A bátor Levante pontot lopott a Barcelonától

Vágólapra másolva!
2014.01.19. 18:56
null
Piqué fejese most csak egy pontot ért a Barcának (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera Divisón) 20. fordulójában a Barcelona 1–1-es döntetlent játszott idegenben a Levantével. 

Tata Martino együttese a bajnoki szezon nyitányán a Camp Nouban 7–0-ra elintézte a valenciaiakat, most azonban hatalmas meglepetésre a Levante került előnybe a 10. percben. Ivanschitz szöglete után Piqué maradt le Vintráról, aki így zavartalanul ugorhatott fel, és 8 méterről a hosszú sarokba fejelt. 1–0

Messiék sokat nem idegeskedtek a hátrány ellenére sem, és 9 perccel később már ki is egyenlítettek. A 19. percben pont a hazaiak góljánál nagyot hibázó Piqué maradt egyedül, és javítva hibáját, Xavi remek sarokrúgása után 7 méterről a bal alsóba bólintott. Érdekesség, hogy ez volt a Barca első szögletgólja a 2013–2014-es szezonban. 1–1

A szünet után aztán teljesen átvette a mérkőzés irányítását a Barca, és bár a gránátvörös-kékek futószalagon dolgozták ki a helyzeteiket, az újabb gól nem akart összejönni. Xavinak, Fabregasak és Messinek is akadt bőven lehetősége, de az elképesztően védő Keylor Navas életben tartotta csapatát.

A Levante nagyot küzdött, és a győzelemre is esélye (Fotó: Reuters)
A Levante nagyot küzdött, és a győzelemre is esélye (Fotó: Reuters)

A 73. percben aztán Tata Martino változtatott és lehozta Fabregast, amelyet a spanyol középpályás nehezményezett, így mielőtt leült volna, káromkodott egy sort, majd odavágott egyet a kispadot fedő tetőre.

Az utolsó tíz percre saját tizenhatosán belülre szorította mind a 11 Levante-játékost a Barca, de a hőn áhított újabb góljukat így sem tudták megszerezni a katalánok, és bár a hazaiaknak is volt lehetőségük a kontrákból, az eredmény már nem változott.

A Barcelona tehát idegenben 1–1-es döntetlent játszott a bátran futballozó Levantével, így ha az Atlético Madrid legyőzi a Sevillát, akkor a „matracosok” a tabella élére ugorhatnak.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
20. FORDULÓ
Levante–Barcelona
1–1 (Vintra 10., ill. Piqué 19.)

KORÁBBAN
Getafe–Real Sociedad 2–2 (Marica 28., Pedro León 52., ill. Agirretxe 4., 16.)
Villarreal–Almería 2–0 (Uche 3., Soriano 87. – 11-esből)

KÉSŐBB
21.00:
Atlético Madrid–Sevilla (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 20 16 3 1 54–13 +41 51
2. Atlético Madrid 19 16 2 1 47–11 +36 50
3. Real Madrid 20 16 2 2 58–21 +37 50
4. Villarreal 20 11 4 5 39–21 +18 37
5. Athletic Bilbao 19 11 3 5 32–24 +8 36
6. Real Sociedad 20 9 6 5 38–30 +8 33
7. Sevilla 19 8 6 5 36–30 +6 30
8. Espanyol 20 7 4 9 23–25 –2 25
9. Valencia 20 7 3 10 26–31 –5 24
10. Getafe 20 7 3 10 22–33 –11 24
11. Granada 20 7 3 10 19–25 –6 24
12. Levante 20 6 6 8 19–28 –9 24
13. Osasuna 20 6 4 10 17–29 –12 22
14. Málaga 20 5 6 9 18–24 –6 21
15. Elche 20 5 6 9 19–28 –9 21
16. Celta Vigo 20 5 4 11 23–31 –8 19
17. Almería 20 5 4 11 21–39 –18 19
18. Valladolid 19 3 7 9 21–33 –12 16
19. Rayo Vallecano 20 5 1 14 18–47 –29 16
20. Betis 20 2 5 13 16–43 –27 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik