Utánpótlássport
2017.04.23. 13:44

Labdarúgás: még érnie kell a „fiatalszabálynak”

Csak a pluszpénz miatt játszanak, netán pont ellenkezőleg, kizárólag a teljesítmény alapján kerülhetnek be a keretbe? Többen lettek az elmúlt két év alatt? Akkor is lehetőséghez jutnak, ha nem mutatnak annyit, mint idősebb kollégáik? A labdarúgó NB I-ben szereplő klubok edzőit kérdeztük, mi a véleményük a második szezonjának végéhez közeledő, fiatalok szerepeltetését jelentős összeggel jutalmazó MLSZ ajánlásról.
Utánpótlássport
2017.04.23. 09:03

Ökölvívás: „Akadnak súrlódások” – interjú Erdei Zsolttal

A korábbi amatőr- és profivilágbajnok bokszolót, Erdei Zsoltot április elsején választották meg a szövetség új elnökévé. Az élsportolói pályafutása befejezése után edzőnek álló „Madár” egyelőre ismerkedik új munkakörével és az azzal járó feladatokkal, de azt azért megkérdeztük tőle, hogyan látja a sportág utánpótlásának helyzetét.
Utánpótlássport
2017.04.21. 13:00

Úszás: Késely Ajna, aki legyőzte Katinkát

Noha olvasóink évek óta ismerhetik a korosztályos csúcsokat és korát meghazudtoló bravúrokat halmozó Késely Ajnát, a felnőtt országos úszóbajnokságon elért szenzációs győzelme Hosszú Katinka ellenében, ismét a figyelem középpontjába állította a Kőbánya SC 15 éves kiválóságát.
Utánpótlássport
2017.04.21. 11:34

A hónap műhelye: lövészklubot és hokiakadémiát díjaztak

Kiváló márciusi teljesítményük elismeréseként a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub sportolói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Az első negyedévében nyújtott produkciójáért a csapatsportok képviselői között kiosztott elismerés az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia hokisait illette, a közönségdíj és a százezer forintos utalvány pedig a szoros csatában diadalmaskodó BVSC-Zugló asztaliteniszezőié lett.

744

/

754