Strandröpi: szabadkártyás duó szerezte a magyarok győzelmét

Vágólapra másolva!
2019.08.09. 22:47
A fiatal Vecsey Fanni, Vasvári Zsófia páros nagy bravúrral továbbjutott a csoportból a Lupa-tónál zajló egycsillagos strandröplabda World Tour-versenyen. A magyarok tizenegy mérkőzésből összesen egy meccset nyertek.

Ki gondolta volna, hogy a szabadkártyával induló Vecsey Fanni, Vasvári Zsófia páros szállítja a Lupa-tónál zajló egycsillagos World Tour-verseny pénteki játéknapjának egyetlen magyar sikerét? A Gödöllői RC és az SRSE múlt héten az U18-as országos bajnokságot megnyerő párosa összesen 31 éves, míg holland ellenfeleik, Annamieke Driessen (38) és Ilke Meertens (36) önmagukban idősebbek a lányoknál, az idei U18-as Eb-n nyolcadik helyet szerző kettős azonban remek játékkal, két szettben győzött ellenük.

„Az első meccsünk nem úgy sikerült, ahogyan akartuk, még nagyon görcsösek voltunk – fogalmazott társa nevében is Vecsey Fanni. – A második mérkőzésig aztán sikerül feloldódnunk, sokkal felszabadultabbak lettünk. Igazából nem is néztük az eredményt, nem gondolkodtunk, hol tartottunk, csak a következő pontra figyeltünk. Megbeszéltük, hogy nincs miért idegeskedni, mert teher sincs rajtunk, nekünk ez jó gyakorlás. A második mérkőzésünkön minden bejött, innentől örömjáték következik.”

A nőknél a Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra, a Szabó Dorottya, Háfra Dominika és a Lutter Liza, Szombathelyi Kitti egység is két vereséget szenvedett, így nem jutott tovább a csoportból. A férfiaknál három magyar páros lépett pályára, és csak egy mérkőzést játszottak, ám a Hajós Artúr, Benkő Balázs, az Oláh Botond, Stréli Bence és a Soós Izsák, Rozgonyi Bálint duó is kikapott. Szombaton mindegyikük a csoportból való továbbjutásért küzd meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik