Strandröplabda: kikapósak lettek a szexi bajnoknők – képgaléria

Vágólapra másolva!
2015.06.23. 14:46
null
<a href="javascript:void()" onclick="initializeNGallery('Strandroplabda')">A strandröplabda országos bajnokság keszthelyi fordulójának legszebb képei – galériánk a fényképre kattintva megtekinthető</a><br />
Hétvégén rendezték a strandröplabda országos bajnokság első fordulóját Keszthelyen. A tornára összesen 36 páros nevezett, ami sokkal nagyobb létszám, mint az előző évek során bármikor. A döntőkbe az esélyes duók kerültek be, ám ott mindkét nemnél vereséget szenvedett a tavalyi bajnok.

 

A hölgyeknél a Gödöllői RC néhány hónapja alakult strandröplabda-szakosztályának versenyzői kerültek veretlenül a fináléba. Ott a bajnoki címvédő Lakatos Enikőt és Lutter Esztert alaposan meglepte a korábbi többszörös bajnok Józsa Zsuzsanna és új párja, Szabó Dorka, akik elég simán nyerték meg az első szettet. De amilyen sima volt az első, olyan sima lett a második is, csak a másik páros javára. A döntő játszmában sokáig fej fej mellett haladtak a párok, de aztán a végjátékban megléptek Józsáék, és három szettlabdájukból a másodikat értékesítették is. Lutteréknek pedig – ahogyan két hete Kispesten is – maradt az ezüst.

A férfiaknál ugyancsak a címvédő páros, Kaszap Tamás és Nacsa Gábor vívta a finálét, amelyben a ranglistavezető Leiszt Máté és Takács Gergely volt az ellenfél. A két páros egy hete egy ausztriai pénzdíjas tornán is összecsapott, s akkor három játszmában a bajnokok nyertek. Ezúttal is döntő szettre került sor, ám most Takácsék kerültek ki győztesen az összecsapásból.

Leiszt Máté és Szabó Dorka duplán boldog lehetett, hiszen ők az életben egy párt alkotnak, azaz mindketten örülhettek kedvesük sikerének is.

STRANDRÖPLABDA OB, 1. FORDULÓ (KESZTHELY)
Férfiak:

1. Leiszt Máté, Takács Gergely (Kispest SE)
2. Kaszap Tamás, Nacsa Gábor (Kispest SE)
3. Soós Izsák, Meszlényi Tamás (Kispest SE)
4. Dr. Horváth Balázs, Vocskó Máté (Nyugat-Balatoni Regionális Sportcentrum Egyesület)

Nők:
1. Józsa Zsuzsanna, Szabó Dorka (Gödöllői RC)
2. Lutter Eszter (Gödöllői RC), Lakatos Enikő (UTE)
3. Győri Panna, Kovács Eszter (UTE)
4. Hackl Szilvia, Szabó Luca (Pénzügyőr)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik