Röplabda: örök nyár jön, remek hír a strandsportolóknak

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2014.12.12. 18:26
null
A Sunrise Beachen ideális körülmények között készülhetnek a strandsportokat űzők (Fotó: MTI)
Beszélni már rengeteget beszéltek róla, de rendre megfeledkeztek az álmoknak valóságos alapot adó infrastruktúra hiányáról. Mostantól viszont tényleg lehet a magyar strandröplabda (remélt) fejlődéséről elmélkedni, hiszen pénteken átadták a többek között a strandkézilabdának, strandtenisznek és strandlabdarúgásnak is otthont biztosító Sunrise Beach sport-, egészség- és rendezvényközpontot a XIII. kerületi Süllő utcában.

Öten álmodták meg a létesítményt, köztük az NB I-es MAFC-ban most is röplabdázó Vocskó Máté. Kissé elfogult módon elsősorban a strandröplabdás elképzelésekről kérdeztük a tulajdonos-ügyvezetőt (a másik főnök dr. Szieben László), és rögtön felvetettük, hogy a magyar beachvolley messze jár az európai középmezőnytől is, azaz lesz miért felszántani a homokot.

„A nulláról kezdődik most az építkezés, de igen jó tervekkel indul neki a kooperációnak Poór Csaba, a Magyar Röplabdaszövetség elnöke – mondta Vocskó Máté. – Stratégiai partnerünk az MRSZ, ennek megfelelően majdnem minden hétköznapon és hétvégén kap idősávokat a szövetség, hogy segítségünkkel meg tudja valósítani saját programját. Így a strandröplabda-válogatott a Sunrise Beachen tarthatja meg az edzéseit, miként a röpisuliprogramok is megvalósulhatnak, és létrejöhet egy utánpótlásközpont is. A szövetség is támogat minket a saját eszközeivel, vagyis elkezdődött a közös gondolkodás.”

Vocskó szerint biztosan fejlődni fog a hazai strandröplabda a következő 10 évben, kérdés, milyen ütemben. Ezért fontos a versenyek, utánpótlás-viadalok rendezése, a 12 hónapon keresztül tervezhető és megvalósítható felkészülés. Vagy például a kapcsolatfelvétel más országokkal. A szerb utánpótlás- és felnőtt strandröplabda-válogatott például rendszeresen a Sunrise Beachen tartja majd meg edzőtáborait, itt készül fel a versenyszezonokra. Ahogy a tulajdonos-ügyvezető magyarázta: „A régióban mi vagyunk nekik a legkedvezőbb feltételeket nyújtó létesítmény.” A szerbek szombattól két-két férfi- és női párossal készülnek egy hétig a Sunrise Beachen.

A tulajdonosok nem lazsálnak, már ebben a téli szezonban (egészen áprilisig) is terveznek viadalokat, például egy rangosabb kupa programba iktatása is várható.

Érdekesség, hogy csak november 3-án írták alá a szerződést, azaz negyven nap alatt hozták létre a mostani körülményeket. De miért volt ennyire sürgős?

„Nem volt sürgős – felelte Vocskó Máté. – Ez már egy létező, ráadásul szerencsés épületszerkezetű létesítmény volt, igazából a belsőt kellett magunkra szabni. Előprojektjei már voltak, ezeknek a kombója lett a ház. A nyár végén találtam rá, adódtak más alternatívák is, de itt állapodtunk meg.”

A „nagyterem” 2800 négyzetméter, de másik kettő is rendelkezésre áll plusz 1400 négyzetméterrel, itt szeretnék létrehozni az utánpótlásközpontot. Fejlesztették a levegőcsere-rendszert, bővítették a hőlégbefogót, egy méretes kazán szolgálja ki a vizes-hőlégbefogókkal a létesítményt. Plusz tizenhárom ventillátort is beépítettek, hogy át tudják fűteni a nagy légteret, egyúttal a homok felső tizenöt centis rétegét is melegen tudják tartani. Bármikor tudnak 20-25 fokot prezentálni, a leghidegebb télre is felkészültek.

A központi teremben 1000 négyzetméteres a homokos felület, amely négy strandröplabda- vagy strandtenisz, illetve két strandkézilabda- vagy strandfocipályát foglalhat magába, de ugyanúgy lehet majd strandtollaslabda-, strandbirkózó-, strandszumó- és strandfrizbiversenyeket is rendezni. Emellett beachfitnesz-edzésekre is alkalmas a létesítmény, miként 110 négyzetméteres falmászófelülettel is gazdagodni fog a Sunrise Beach.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik