Röplabda: neves játékosokkal komoly terveket dédelget a KSE

2020.01.15. 16:28
null
A 2019-es dunaújvárosi strandröplabda ob-forduló ezüstérmesei (Dénesi Brigitta és Tóth Eszter), bronzérmesei (Katona Janka és Sákovics Virág), valamint negyedik helyezettjei (Czene Adrienn és Hackl Szilvia) is a Penta-KSE-t erősítik a következő idényben
Támogatói szerződést kötött egymással a KSE Röplabda Kft. és a Penta Általános Építőipari Kft. képviseletében Barnucz Tibor klubelnök és Pánczél Ottó Péter ügyvezető igazgató. Ennek értelmében a Penta lesz a névadó szponzora a klubnak, amely a továbbiakban Penta-KSE néven szerepel a strandröplabdaversenyeken.

 

A cég és az eddig elsősorban az utánpótlás-nevelésre koncentráló strandröplabda-egyesület már az előző nyár során is remek kapcsolatot ápolt egymással, aminek köszönhetően a Penta gödöllői pályáján rendezték meg tornájukat, versenyzőik pedig ott készülhettek a nyári versenyekre és az országos bajnokság döntőjére, amelyen egy bronzéremmel, egy negyedik és egy ötödik helyezéssel zártak.

A szerződés 2020. január 1-től egyéves időtartamra szól, de a felek hosszú távú együttműködésben gondolkodnak, aminek bizonyítéka, hogy a Penta tervezi a gödöllői Penta Beach Aréna pályáinak befedését is (jelenleg mindössze két működő fedett strandröplabdapálya van Magyarországon, mindkettő Budán).

A szerződés megkötésével egy időben bővül a klub felnőtt játékosainak névsora is. A tavalyi csepeli ob-fordulón ezüstérmet szerző Hackl Szilvia már ezt megelőzően is a KSE-t erősítette, januártól pedig ugyancsak a klub versenyzője lesz a vele második Czene Adrienn, a hóröplabda magyar bajnok és Eb-résztvevő Győri Panni, a korábbi ob-ezüstérmes Tóth Eszter, az ob-bronzérmes Dénesi Brigitta és Dénesi Dalma, a tavalyi ob-döntőben negyedik Gubicza Laura, a több ob-fordulón is bronzéremig jutó Katona Janka és Sákovics Virág, az ugyancsak ob-fordulókon ezüstérmes Kovács Eszter, a teremválogatottal 2015-ben Európa-liga-győztes, tavaly óta csak strandröplabdázó Szabó Adrienn, és az egyetemi ob-ezüstérmes Bálint Melinda.

Igencsak veretes névsor, a szakemberek szerint ők lehetnek a legnagyobb ellenfelei a legutóbbi két országos bajnokságot megnyerő Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra párosnak. Emellett férfivonalon is lesz versenyzője a Penta-KSE-nek a legutóbbi két évben ob-döntős Kovács Boldizsár és Pető Levente személyében.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: negyedik lett Honti-Majoros és Pádár az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.20. 17:31

Strandröplabda: elődöntős a Honti-Majoros, Pádár páros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.19. 20:38

Strandröplabda: ötödik és kilencedik hely a madridi U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.14. 18:39

Strandröplabda: 9. lett a Honti-Majoros, Pádár páros az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.07. 15:22

Strandröplabda Pro Tour: Villám és Kun megnyerte a budapesti versenyt

Röplabda
2026.09.06. 17:25

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
2026.09.04. 19:35

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
2026.08.12. 12:40

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
2026.08.12. 10:46