Röplabda: győzelemmel kezdte a női válogatott a Savaria Kupát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.15. 20:33
null
Remek győzelemmel rajtoltak a magyar nők (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar női röplabda-válogatott Dánia ellen kezdte meg szereplését a Szombathelyen zajló Savaria Kupán, s sima 3:0-s győzelmet aratott. A nap másik mérkőzésén Románia ugyanilyen arányban verte Finnországot.

Nem kezdett túl jól a magyar csapat, mert 4:0-ra is vezettek a dánok, de szerencsére gyorsan ébredtek a lányok, és Horváth Dóra, valamint Széles Petra adogatásaival 5:5-nél már egyenlő volt az állás, az első technikai szünet mégis kétpontos dán előnyt hozott. Aztán öt, majd hat pontra is megnőtt a különbség, de a második technikai szünet után bejött Szombathelyi Szandra, aki sorozatban tizenegyszer nyithatott, s ezzel a mieink fordítottak. Ekkorra melegedtek bele a mieink, akik ekkor remekül blokkoltak és ellenállhatatlanul ütöttek, s nyerték is a játszmát (25:19).

Az első játszma végén debütált a magyar válogatottban a Franciaországban játszó 23 éves feladó, Molnár Hajnalka. A másodikra azonban visszaállt a kezdőcsapat, amely nyitásfogadásban megint nem remekelt, így megint a dánok szereztek négy, majd hétpontos vezetést. 14:8-as dán vezetésnél Szombathelyen stílszerűen megint Szombathelyi Szandra állt be. Most nem az ő beállása hozott fordulatot, de a mieink így is átvették a vezetést 19:19 után. Egyre jobb nyitásokkal és feljavuló mezőnymunkával a mieink sorozatban nyolc pontot csináltak és öt játszmalabdához jutottak. Ezeket azonban hárították a dánok, de aztán megint a mieink kerültek előnybe, s ekkor már Horváth Dóra kíméletlenül bebombázta az újabb játszmalabdát (26:24).

A harmadik játszma során vezetett először a magyar csapat az első technikai szünetben. Ekkor Pallag Ágnes és Kovács Tímea kapott lehetőséget a kezdő hatosban Liliom Rita és Széles Petra helyén. A mieink ekkor már végig hozták stabil alapjátékukat, és fokozatosan elhúztak, a második technikai szünetben hét ponttal is vezettek. Később jött megint Szombathelyi és Molnár, valamint Csengeri Petra is és tizenegy meccslabdája lett a mieinknek, amelyből már az elsőt kihasználták (25:13).

SAVARIA KUPA, NŐI RÖPLABDA TORNA, 1. FORDULÓ
Magyarország–Dánia 3:0
(19, 24, 13)
Szombathely, 400 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Adler (magyarok).
Magyarország: Sándor 10, Kötél Zs. 1, Széles 4, Dobi 8, Horváth D. 9, Liliom 6. Cs: Lévai (liberó), Szombathelyi 2, Pallag 9, Molnár H., Kovács T. 1, Csengeri 2. Szövetségi kapitány: Jan de Brandt.
Dánia: Kjeldsen 3, De Blanck 2, Hougaard-Jensen 6, Kjelstrup 7, Mogensen 4, Salispahic 2. Cs: Eshel (liberó), Mölgard, Sode, Rye Huss, Ravn. Szövetségi kapitány: Sven-Erik Lauridsen.
A mérkőzés alakulása: I. játszma: 0:4, 5:5, 11:17, 21:17. II. játszma: 4:11, 9:14, 24:19. III. játszma: 8:6, 14:8, 18:10, 23:12.
A nap másik mérkőzésén Románia 3:0-ra verte Finnországot.

MESTERMÉRLEG:
Jan de Brandt:
Nagyon idegesen kezdték a lányok a meccset hazai pályán. Az is látszott, hogy Kötél Zsani még csak a héten érkezett és még nem volt összeszokva a többiekkel. Kell még majd javulnunk nyitásfogadásban és a támadásokban is, de összességében elégedett vagyok a látottakkal. A győzelem önmagáért beszél.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik