Röplabda: Grózer György pontjával BL-győztes a Belgorod

Vágólapra másolva!
2014.03.23. 20:15
null
Grózer György mindent vitt az utolsó sánccal a BL-döntőben (Fotó: cev.lu)
Vasárnapig egyetlen magyar férfi röplabdázó, Nagy Péter mondhatta magát Bajnokok Ligája-győztesnek, de most már társa is van: Grózer György az orosz Belgorod játékosaként ünnepelhetett az ankarai négyes döntőben, miután az aranymeccsen csapata 3:1-re legyőzte a házigazda Halkbankot.
A világsztár státust már évekkel ezelőtt kiérdemlő Grózer György követte Nagy Pétert, aki 2007-ben a német Friedrichshafen légiósaként ért a csúcsra a férfi röplabda Bajnokok Ligájában. Annyi a különbség, hogy – Naggyal ellentétben – Grózer kulcsembere együttesének, és bár magyar állampolgárságát is megtartotta, éppen 2007 óta a német válogatottat erősíti.

A 201 centis, több mint százkilós feladó-átló a török Halkbank Ankara elleni vasárnapi fináléban 16 pontig jutott: 12-t támadásból (26 kísérletből), 3-at blokkból, 1-et pedig nyitásból szerzett. És ami a lényeg: a negyedik játszmában ő értékesítette a 2003 és 2004 után ismét BL-t nyerő Belgorod harmadik meccslabdáját. Pedig...

Ebben a szettben 22:17-re elhúztak az öt légióssal felálló törökök, Gennagyij Sipulin edző pedig lecserélte két légiósát, a feladó Dragan Travicát és Grózert. A 18:22-nél nyitni kezdő, 38 éves Szergej Tyetyjuhin hatalmas lökést adott együttesének, amely 23:22-re fordított, majd mérkőzéslabdákhoz jutott. Grózert 25:24-nél cserélte vissza a tréner, és ő igazi profiként élt a lehetőséggel: pontjával előbb 26:25-ös előnyhöz juttatta csapatát, majd blokkjával az aranylabdát is értékesítette.

Legfrissebb hírek

Elképesztő fordulat után a bajnoki cím kapujában a MÁV Előre röpisei

Röplabda
2025.05.05. 21:15

Kétszettes hátrányból fordítottak a DEAC röpisei

Röplabda
2025.05.04. 16:16

A MAFC nyerte meg a férfi röplabdabajnokság bronzmeccsének első felvonását

Röplabda
2025.05.03. 22:31

Magabiztosan győztek a Pénzügyőr röpisei a TFSE ellen

Röplabda
2025.05.02. 20:37

A DEAC röpisei nyerték a TFSE elleni párharcot

Röplabda
2025.04.26. 20:30

A harmadik meccs dönt a DEAC és a TFSE röpisei között

Röplabda
2025.04.18. 19:24

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
2025.04.15. 22:02

Idegenben szereztek előnyt a Kecskemét és a TFSE röpisei

Röplabda
2025.04.12. 22:12
Ezek is érdekelhetik