Röplabda: az álomcsapatba is bekerülő Grózer György büszke az Eb-ezüstre

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2017.09.04. 15:36
null
Grózer György büszke az Eb-ezüstre (Fotó: AFP)
A lengyelországi férfi röplabda Európa-bajnokság vasárnap késő esti ötszettes orosz–német (3:2) fináléja tovább növelte a sportág rajongótáborát. A végletekig kiélezett, hihetetlenül látványos csatában legtöbb pontot (23) szerző Grózer György külön megköszönte szövetségi kapitányuknak, hogy visszacsalta a válogatotthoz.

 

A pályafutását a Vasas színeiben kezdő, a magyar első osztályban a Dunaferrben bemutatkozó, később Kaposváron is játszó Grózer György már válogatottként, nem egészen 18 évesen, 2002-ben szerződött Németországba – mégpedig a Moershöz, amelyben 1988 és 1996 között édesapja, idősebb Grózer György is vitézkedett. Az állampolgárságot 2006-ban kapta meg, és 2007-től a német válogatott tagjaként, illetve csúcsklubokban játszva vált világklasszissá. Világbajnoki harmadik hely, klubvilágbajnoki cím, Bajnokok Ligája-elsőség – és vasárnap óta Európa-bajnoki ezüst fémjelzi a pályafutását.

Pedig nem volt egyértelmű a részvétele: 2016 elején, miután Németország nem jutott ki az olimpiára, lemondta a válogatottságot. Aztán az idén kinevezték szövetségi kapitánynak a játékosként háromszoros vb-aranyérmes, négyszeres Eb-győztes Andrea Gianit, és az olasz szakember külön megkereste Grózert, hogy rávegye a visszatérésre. A 32 éves feladó-átló kötélnek állt, aminek a német férfi röplabdasport történelmi Eb-érme és a kontinenstorna All Star-csapattagsága lett a jutalma. A magyar-német klasszis nem is felejtett el köszönetet mondani Gianinak a német szövetség honlapján tett nyilatkozatában:

Enyhült bennem a csalódottság érzése, inkább a büszkeség dominál, már csak azért is, mert itt a nyakamban az érem. Csodálatos időszakot éltem meg a srácokkal. Persze fáj a vereség, amikor ekkora esélyt szalasztasz el. Fantasztikus döntőt játszottunk, mindent beleadtunk, nagy jövő vár a csapatra. Óriási szívünk van, senkitől sem félünk. A fiatal játékosok inspiráltak, és köszönöm, hogy ismét játszhattam a válogatottban. Minden éremnek külön története van, ez a mostani csodálatos volt. Büszke vagyok, és külön köszönöm Andrea Gianinak, hogy visszahívott a válogatottba."

Grózer budapesti kitérővel hazatér Németországba, de szeptember 10-én már új klubcsapatánál, a 2013-ban BL-győztes orosz Novoszibirszknél kell jelentkeznie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik