Párizs 2024: Grózer György kijutott az olimpiára a német röplabda-válogatottal

Vágólapra másolva!
2023.10.08. 09:37
null
Grózer György klasszisteljesítménnyel juttatta ki a párizsi olimpiára a német férfi röplabda-válogatottat (Fotó: Getty Images)
A német férfi röplabda-válogatott – soraiban Grózer Györggyel – kvótát szerzett a jövő nyári párizsi olimpiára.

 

A németek azzal vívták ki ötkarikás részvételüket, hogy a Rio de Janeiró-i, nyolccsapatos selejtezőcsoportban első hat meccsüket – sorrendben Irán, Kuba, Brazília, Olaszország, Csehország és Katar ellen – megnyerték, ezzel az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztosan az első két, továbbjutó hely egyikén zárnak, és ott lesznek a 12 csapatos olimpiai mezőnyben.

A 38 éves magyar születésű feladóátló 23, 24, 27, 31, 14, majd 13 ponttal segítette válogatottját, az első öt meccsen csapata legjobbja volt.

„Ez őrületes, elképesztő érzés, még fel sem fogtam. Ez a torna megmutatta, hogy soha nem szabad feladnod az álmaidat. Mi sem tettük, és most mehetünk Párizsba” – mondta a katariak elleni összecsapás után Grózer.

A német válogatott legutóbb a 2012-ben, Londonban szerepelt olimpián, akkor a negyeddöntőben búcsúzott.

A BL-győztes, klubvilágbajnok, vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Grózer a Vasas, a Dunaferr és Kaposvár érintésével 2002-ben igazolt külföldre, azóta megfordult a világ összes nagy bajnokságában. A következő idényben a török élvonalban játszik majd.

Legfrissebb hírek

Szettgyőzelemre futotta a MÁV Előrének a röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
11 órája

Férfi röplabda Extraliga: sorozatban 60. vereségét szenvedte el a Dunaújváros

Röplabda
2025.10.20. 22:18

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19
Ezek is érdekelhetik