Női röplabda NB I: megvédte bajnoki címét a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2017.04.24. 20:16
null
Nagyon megdolgoztak ezért a szelfiért (Fotó: Imre György)
A Linamar-Békéscsaba megvédte bajnoki címét a női röplabda NB I-ben, miután a döntő harmadik, hétfő este megrendezett mérkőzésén hazai pályán 3:0-ra legyőzte a Vasas Óbudát.  Egymás után negyedszer lettek bajnokok a békéscsabai hölgyek.

 

A csabaiak 3–0-s összesítéssel nyerték meg a finálé mérkőzéssorozatát. A Magyar Kupában és a Közép-európai Ligában is diadalmaskodó, a CEV-kupában a negyeddöntőig menetelő csapat története legsikeresebb szezonját produkálta – a bajnokságot, valamint a kupát is veretlenül nyerte meg.

Esélyeshez méltón kezdte a házigazda a bajnoki döntő harmadik felvonását: a csabai lányok rögtön az elején tudatosítani akarták ellenfelükben, hogy ezen az estén csak a magabiztos győzelmüket tudják elképzelni. A BRSE megnyugtató előnyt szerzett, a Vasas Óbuda pedig tisztes távolból követte riválisát. A vendégek kétszer is felzárkóztak négy pontra, de a hajrában előbb Szmirnova, majd Tálas villant, és ki is alakult a végeredmény (25:20 – 1:0).

A térfélcsere után is egyértelmű volt a helyzet: a Békéscsaba a szett közepén már tíz egységgel járt előrébb, Szmirnova magassági fölényét kihasználva, egymás után szerezte pontjait. Az orosz klasszis 17:7-re alakította az állást, majd a fővárosiak a 16 esztendős Szedmák Réka nyitásainak és a társak szemfülességének köszönhetően egymás után három pontot gyűjtöttek. Szakmáry Gréta lendítette tovább a vendéglátót, aztán a csapatkapitány Soós Nikolett lépett elő főszereplővé: két szép megoldásával el is dőlt a játszma sorsa (25:17 – 2:0).

A BRSE a harmadik játékrész elején sem ijedt meg attól, hogy egyre közelebb került a címvédéshez. A fővárosiak nyitásfogadása továbbra is kívánni valót hagyott maga után, és úgy tűnt, hogy a piros-kékek nem is hittek abban, hogy lehet esélyük a Viharsarokban. 10:2-nél és 12:2-nél is kénytelen volt időt kérni Jókay Zoltán, de a Csaba-expresszt már nem lehetett megállítani.

A második technikai szünetben 16:6 állt a táblán, a népes szurkolótábor pedig megállás nélkül buzdította kedvenceit. Matic szerezte a 18. békési pontot, majd a Matic, Clement sánc kapott tapsot. Ekkor már csak öt pont választotta el a címvédéstől a Békéscsabát. A Vasas csendben feljött 14 pontig, majd Szmirova juttatta mérkőzéslabdához övéit. Néhány pillanattal később Szakmáry Gréta pontot tett a mérkőzés és a 2017-es bajnoki döntő végére (25:14 – 3:0).

Bajnokcsapat! (Fotó: Imre György)
Bajnokcsapat! (Fotó: Imre György)

 

NŐI RÖPLABDA NB I – DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE–VASAS ÓBUDA 3:0 (20, 17, 14)
Békéscsaba, 2100
néző. V.: Tillmann, Éva T.
Békéscsaba: Szmirnova, Tálas, Clement, Bodnár, Matic, Szakmáry. Csere: Szpin (liberó), Ludmán, Petrenkó, Soós N. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovics.
Vasas: Rountree, Török, Kountoura, Sklar, Szedmák, Hardy. Csere: Bánlaki (liberó), Kiss G., Durst. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 4:4, 9:4, 16:9, 22:16. II. játszma: 8:4, 16:7, 22:14. III. játszma: 8:2, 16:6, 22:13.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Linamar Békéscsabai RSE javára.
MESTERMÉRLEG
Sasa Nedeljkovic:
– Gratulálok mindenkinek, aki hozzájárult a szezon sikereihez! Fontos, hogy ebben az évadban nemcsak a magyar bajnokságban és a Magyar Kupában tudtunk bizonyítani, hanem a nemzetközi porondon is. Idén bejelentkeztünk Európába, és remélem, hogy a klub a következő évben még nagyobb célokat fogalmaz meg. Boldog vagyok, hogy részese lehetettem az elmúlt két év sikereinek.
Jókay Zoltán: – Gratulálok a Békéscsabának, megérdemelte az idei bajnoki címet. Úgy érzem, hogy a Vasas is kihozta magából a maximumot, ezúttal ez a Magyar Kupában és a magyar bajnokságban is az ezüstéremre volt elég.

AZ ELMÚLT TÍZ ÉV BAJNOKAI
2007: Betonút-NRK Nyíregyháza
2008: Vasas SC-Opus Via-Óbuda
2009: BSE-FCSM
2010: Vasas-Duna Autó-Óbuda
2011: BSE-FCSM
2012: Vasas-Óbuda-Hofeka
2013: Vasas-Óbuda
2014: Linamar-Békéscsabai RSE
2015: Linamar-Békéscsabai RSE
2016: Linamar-Békéscsabai RSE
2017: Linamar-Békéscsabai RSE

A hűséges békéscsabai tábor (Fotó: Imre György)
A hűséges békéscsabai tábor (Fotó: Imre György)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik