Női röplabda MK: óriási csatában nyíregyházi diadal

Vágólapra másolva!
2018.03.18. 21:00
null
Szetthátrányból kellett felállnia a nyírségi csapatnak (<strong>Fotók</strong>: Földi Imre)
A várakozásokra rácáfolva a Fatum-Nyíregyháza nyerte meg az érdi Magyar Kupa-döntőt azt követően, hogy az elveszített első játszma után két sima szettben fordított a címvédő Linamar-Békéscsaba ellen, végül pedig jobban bírta idegekkel az ötödik szettet. A nyíregyházi klub 2007 után ért fel újra a csúcsra a kupában.

 

„Látom a lányokon, mennyire nyerni akarnak" – jegyezte meg kevéssel az érdi Magyar Kupa-döntő előtt Szpin Renáta, a Linamar-Békéscsaba könyöksérülés miatt hetek óta kényszerpihenőn lévő liberója, márpedig ez nem sok jót ígért a Fatum-Nyíregyházának. A győzni akarást láthattuk az első szett kezdetén is, amikor remek blokkokkal 7:2-re elhúzott a címvédő, így az ellenfél hétfőn kinevezett új edzője, Hollósy László máris időt kért. Mondandója hatott, mert 12:11-es nyíregyházi vezetésnél már a Békéscsabát irányító Alberto Salomoni hívta a kispadhoz övéit. Bár a hajrában 21:19-es előnybe került a Nyíregyháza, a csabai blokkok, no meg a liberó Molcsányi Rita parádés mentései fordítást értek, majd Lucija Mlinar remek ütéssel értékesítette a második játszmalabdát.

Tatjana MATICS, a Fatum-Nyíregyháza ütője, a döntő legértékesebb játékosa: „Néhány év után végre izgalmas volt a Magyar Kupa-döntő, hiszen az elmúlt két esztendőben mindenki tudta, a Békéscsaba nyer. Senki sem hitte, hogy mi győzhetünk, mindenhol azt olvastuk, azt láttuk, a Csaba nyer majd. Elképesztően boldog vagyok, hogy ilyen remek volt a csapat, és a mienk lett a kupa. Nagyon különleges meccs volt számomra, hiszen, tavaly még a Békéscsabával játszottam döntőt, most pedig ellene, fejben nagyon erősnek kellett lennem, hogy kezelni tudjam a helyzetet. Azt gondolom, az edzőváltás volt a kulcs a sikerhez, az új tréner új energiát hozott a csapathoz, és az előző edzővel, Horváth Andrással jól együttműködve győzelemre vezette a Nyíregyházát.”

Az elveszített szett egyáltalán nem szegte kedvét a nyíregyháziaknak, akik jó fogadásokkal és remek támadásokkal stabilan vezettek a második felvonásban. A korábbi csabai közönségkedvenc, Tatjana Matics gyakran szomorította jó megoldásokkal volt csapatát, amelyen a feladócsere (Barbora Koseková helyett Petrenkó Brigitta érkezett) sem segített, 20:10-nél még rá is számoltak a címvédőre. Rég nem vezetett magyar csapat tíz ponttal a Békéscsaba ellen, amely 25:15-re el is bukta a játszmát.

A Nyíregyháza pedig – Hollósyval az élen – bepörgött, de hasonló tűzzel, alázattal, elveszett labdát nem ismerve játszott a Békéscsaba is, mégis egyre inkább érett a meglepetés. Meglepetés, hiszen hiába kényszerítette nagy csatára a Nyíregyháza a címvédőt az Extraligában, kevesen hitték volna az MK-döntő előtt, hogy akár csak szakaszokban így felül lehet múlni a címvédőt. Pedig sikerült, néhány dacos fellángolást leszámítva a harmadik szettet is a Hollósy-alakulat uralta (25:16).

A címvédő csabaiak a döntő játszmát még kiharcolták
A címvédő csabaiak a döntő játszmát még kiharcolták

Akárcsak Molcsányi, a másik oldalon a liberó Tóth Fruzsina is óriásit játszott. A címvédő szorosabban tapadt ellenfelére, mint az előző két játszmában, 12:11 után egyenlíthetett volna, ám Matics kőkemény lecsapással kedvét szegte a csabaiaknak. Nem végleg, 17:17-nél csak egyenlített a Csaba, az őrült pontot Szanja Kalicsanin blokkja zárta le. Nem véletlenül címvédők a viharsarkiak, a hajrá az övék lett, így következhetett a nagy csatához méltó lezárás, az ötödik szett.

A zárást a Nyíregyháza bírta jobban idegekkel, és a venezuelai Nelmaira Valdez ütése után története hetedik, 2007 óta az első Magyar Kupa-győzelmét szerezte meg.

Az idegek harcát a Nyíregyháza bírta jobban
Az idegek harcát a Nyíregyháza bírta jobban

GRABOPLAST MAGYAR KUPA, NŐK, ÉRD
DÖNTŐ
FATUM-NYÍREGYHÁZA–LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE 3:2 (–24, 15, 16, –21, 5)
Érd,
1600 néző. V: Tillman, Mezőffy
NYÍREGYHÁZA:
G. Francesco 2, MATICS 23, Kalotai 6, VALDEZ 17, J. FERNANDEZ 17, Kalicsanin 11. Csere: TÓTH F. (liberó), Villám 1, Kotormán, Rutarová. Edző: Hollósy László
BÉKÉSCSABA:
Ivanovics 13, Nagy E. 4, FRESCO 25, MLINAR 16, Dobi 4, Koseková 1. Csere: MOLCSÁNYI (liberó), Glemboczki, Petrenkó 1, Bodnár 1, Pekárik 4, Petőváry. Edző: Alberto Salomoni
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
1:3, 2:7, 12:11, 14:15, 18:19, 21:19, 23:24. 2. játszma: 2:0, 6:3, 15:8, 20:10, 24:15. 3. játszma: 2:0, 10:4, 14:8, 17:9, 22:14. 4. játszma: 2:3, 6:3, 10:6, 12:11, 17:17, 19:20, 21:23. 5. játszma: 2:0, 5:2, 7:3, 9:4, 13:5
MESTERMÉRLEG
Hollósy László: – Ha valaki két hónappal ezelőtt azt mondja, hogy Magyar Kupát nyerek a Nyíregyházával, biztosan nem hiszem el. Pláne, hogy a nagyon erős, Közép-európai Liga-győztes, favorit Békéscsaba ellen! Kiemelem azonban a kollégáim és persze a csapat munkáját, nem én tettem csodát néhány nap alatt, legfeljebb adtam egy kis pluszt, örülök, ha ez kellett a sikerhez.
Alberto Salomoni:
– Elismerésem a Nyíregyházának. A csapatom visszajött a negyedik játszmában, de ez nem volt elég a sikerhez, mert az ötödik szettben a Nyíregyháza kezdett jobban, és olyan előnyt szerzett, amelyet a végjátékban már nem tudtunk behozni.

KORÁBBAN
A 3. helyért:
Vasas Óbuda–Jászberény 3:2 (–23, 15, 18, –31, 12)

A végeredmény: 1. Fatum-Nyíregyháza (Josefina Fernandez, Genesis Francesco, Isis Francesco, Szanja Kalicsanin, Kalotai Zsófi, Kotormán Réka, Kundrák Eszter, Tatjana Matics, Eva Rutarová, Szabó Lili, Szombathelyi Szandra, Tóth Fruzsina, Nelmaira Valdez, Varga Elizabet-Lenke, Villám Lilla), 2. Linamar-Békéscsabai RSE, 3. Vasas Óbuda, 4. Jászberény

Óriási csatában nyert a Nyíregyháza
Óriási csatában nyert a Nyíregyháza

 

AZ ELMÚLT TÍZ ÉV GYŐZTESEI
2009: Vasas-Duna Autó-Óbuda
2010: BSE-FCSM
2011: BSE-FCSM
2012: Vasas-Óbuda-Hofeka
2013: Vasas Óbuda
2014: Vasas Óbuda
2015: Vasas Óbuda
2016: Linamar-Békéscsabai RSE
2017: Linamar-Békéscsabai RSE
2018: Fatum-Nyíregyháza

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik