R. E. B. 2019.04.26 18:47 Frissítve: 2019.04.26 22:54

Női röplabda: hat év után újra bajnok a Vasas

A Vasas Óbuda az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc harmadik meccsén roppant magabiztosan, 3:0-ra győzte le a teljesen összezuhanó Nyíregyházát, így 2013 után ismét bajnoki címet szerzett a női röplabda-bajnokságban.

Hat év után lett újra bajnok a Vasas női röplabdacsapata (Fotó: Török Attila) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

Ugyan szépen megtelt a Folyondár utcai csarnok, talán a remélt televízió-közvetítés miatt este hét helyett fél hatra változó kezdésre nem érkeztek még annyian, hogy azt mondjuk, a csilláron is lógtak a szurkolók. Az már csak ráadás, hogy az átépítés miatt végül nem is tudták megvalósítani a közvetítést, a végére pedig tényleg kitehették a megtelt táblát.

Mindenesetre a női röplabda Extraliga döntőjében 2–0-ra vezető Vasas olyan elánnal kezdett, hogy ne kelljen még egyszer Nyíregyházára utaznia az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban: 4:0-s előnyénél a vendég Nyíregyháza mestere, Hollósy László kért időt. A kezdeti, elsősorban nyitásfogadásban érzékelhető izgalmat rövid időre leküzdötték a nyírségiek, 5:5-nél utolérték ellenfelüket. Ezt követően viszont a Vasas akarata érvényesült, nem csoda, hogy 12:8-nál megint Hollósy kért időt. A sportágban szokatlanul leültette játékosait a „kispadra”, ő maga pedig eléjük ülve, őket megnyugtatni igyekezve magyarázott. Semmi sem használt, a nem rossz Vasas-szervákat egészen rosszul fogadták a látogatók, ráadásul gyengélkedett a saját nyitásuk is, a feladó Genesis Francesco helyére érkezett Ancsin Kitti. Így sem kerülhették el a nagy hátrányt, a Vasas-tábor 20:10-nél pedig természetesen lelkesen számolt rá az ellenfelére. A hazaiakat irányító Jakub Gluszaknak egy pillanatig sem kellett izgulnia – időt sem kért... –, Hollósy meg 23:10 után egészen rezignáltan ült le egy székre, hogy néhány perccel később már a térfélcseréhez szedje a holmiját (25:11).

Az elképesztően koncentrált, remekül játszó Vasas atomjaira szedte a teljesen megzuhanó Nyíregyházát. Míg a hazaiak minden megoldásából sütött a magabiztosság, a vendégek a legegyszerűbb megoldásokat is képtelenek voltak kivitelezni, Allison Mayfield a második játszmában 11:0-nál szerezte az első vendégpontot... A folytatásban némileg feljavult a Nyíregyháza – nem tudnánk kiemelni egyetlen játékelemet, mindenben volt honnan... –, így 15:9-re felzárkózott, de a sorsát nem kerülhette el (25:14).

„Harcoljatok, harcoljatok” – zúgta rendületlenül a nyíregyházi tábor, s a csapat – már a becsületéért játszva – szorossá tette a felvonást. A meccsen először – és utoljára – 1:0-nál vezetett is, majd 10:10-nél utolérte ellenfelét. Csakhogy a fontos lélektani pillanatokban (meg még sokszor) jött egy rontás vagy egy remek Vasas-megoldás. A megingathatatlanul magabiztos óbudaiak a párharchoz eddigi csatáihoz nem passzoló, ám a harmadik mérkőzés képéből fakadóan jogos fölénnyel győztek 3:0-ra, így 2013 után újra bajnoki címet ünnepelnek.

EXTRALIGA, NŐK, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
VASAS ÓBUDA–FATUM-NYÍREGYHÁZA 3:0 (11, 14, 22)
Folyondár utca, 700 néző. V: Halász T., Kiss Z.
VASAS:
DÉKÁNY 14, ABDULAZIMOVA 9, TIEMI 2, TÖRÖK 13, Lopes da Silva 4, Kostelanská 8. Csere: BOZICEVIC (liberó)
Edző:
Jakub Gluszak
NYÍREGYHÁZA:
White 2, G. Francesco, Mayfield 9, Kalicsanin 6, Inneh-Varga 6, Brisebois 10. Csere: Tóth F. (liberó), Ancsin K., Matics, Szabó L. 1.
Edző:
Hollósy László
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
4:0, 10:7, 16:8, 20:10, 24:11. 2. játszma: 11:0, 12:4, 15:9, 20:10, 24:12. 3. játszma: 0:1, 6:4, 10:10, 16:14, 16:16, 22:18, 24:22
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye:
3–0 a Vasas javára
MESTERMÉRLEG

Jakub Gluszak:
– Nagyon elégedett vagyok, hiszen összességében is jó idényt zártunk. Roppant keményen dolgoztunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, büszke vagyok a lányokra. Nagyon nyugodtan, koncentráltan és önbizalommal játszottunk, ez fontos volt, hiszen a Nyíregyháza az első pillanattól azt érezte, hogy jók vagyunk, és hibázni kezdett. Az eredmény alapján mondhatnánk, hogy könnyű meccs volt, de higgyék el, nem.
Hollósy László:
– Először is elismerésem a Vasasnak, másodsorban pedig mérhetetlenül büszke vagyok a saját csapatomra, amely mindkét döntőben, a Magyar Kupa- és a bajnoki fináléban is szerepelt. Ezt helyén kell kezelni, ez emberfeletti eredmény. Jövőre az a célunk, hogy még keményebben dolgozzunk, és bezsebeljük a hiányzó bajnoki aranyat.

A bajnok: Vasas Óbuda (Ayshan Abdulazimova, Ambrosio Melani, Boros Réka, Nikolina Bozicevic, Nuria Lopes da Silva, Dékány Bernadett, Durst Anna, Darja Erzen, Juhár Dalma, Mária Kostelanská, Manninger Luca, Mihály Dorka, Dioti Panajiota, Ana Tiemi, Török Kata, Villám Lilla. Edző: Jakub Gluszak)

BRONZCSATA, 3. MÉRKŐZÉS
SWIETELSKY-BÉKÉSCSABAI RSE
–ÚJPESTI TE 2:3 (20, –25, –18, 23, –12)
Békéscsaba, 1200 néző. Vezette: Jámbor Tamás, Horváth Miklós
BÉKÉSCSABA:
Bodovics 7, PEROVICS 26, Ivanovics 12, Medics 13, Tálas 5, Bokan 7. Csere: MOLCSÁNYI (liberó), Mlinar 11, Gommans 1, Glemboczki, Bodnár 1, Fábián
Edző:
Paul Bogdan
UTE
: NAGY V. 9, BAGYINKA 7, Valdez 15, CARABALI 17, Crittenden, FORTUNA 19. Csere: Hoque, Koszjak (liberók), Liliom 5, Kiss A.
Edző:
Kántor Sándor
Az eredmény alakulása. 1. szett:
3:3, 5:9, 13:10, 16:17, 22:17, 22:20. 2. szett: 0:3, 3:9, 6:13, 12:13, 13:16, 19:19, 22:21, 22:24, 24:24. 3. szett: 2:1, 4:10, 8:10, 9:14, 14:17, 14:20, 17:24. 4. szett: 5:7, 11:8, 15:11, 18:16, 21:16, 21:19, 24:19. 5. szett: 3:2, 3:6, 8:7, 8:10, 11:11, 11:13
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Békéscsaba javára.
MESTERMÉRLEG
Paul Bogdan:
– A legnagyobb problémánk az volt, hogy az Újpest nem feltartott kézzel érkezett. Nagyon stabilan játszott, és az utolsó pillanatig ment előre. Nem feltétlenül a játékelemekkel volt a baj, hanem mentálisan bizonyult gyengébbnek a csapat. Újpesten láttuk, mit okoz a sok hiba, akkor egy szettet veszítettünk, most pedig hármat. Nincs más lehetőségünk, mint vasárnap százötven százalékon küzdeni, és így pontot tenni a párharc végére.
Kántor Sándor:
– Győzelmünk annak köszönhető, hogy teher nélkül, nyugodtan és tudatosan játszott a csapat. Nagy öröm számunkra, hogy Békéscsabán sikerült nyernünk. Ezzel lehetséges, hogy a gárda megszagolta az érem illatát.

 

2019.09.02 08:50:41

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

A belga szakvezető még nem tudja, folytatja-e a munkát a magyar női röplabda-válogatott élén.

2019.08.28 21:19:23

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

Bleicher Rékáék mindent megtettek a klasszis hollandok ellen – a búcsú szép volt, de továbbjutás nincs.

2019.08.28 17:46:18

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

Magyarországnak társrendezőként csupán matematikai esélye maradt nyolcaddöntőbe jutni.

2019.08.26 12:28:41

Röplabda PAPP BÁLINT, ROSKA EMESE BOGLÁRKA (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

A továbbjutás szempontjából nehéz helyzetbe került a 74 perc alatt vereséget szenvedő női röpiválogatott.

2019.08.24 17:26:22

Röplabda PAPP BÁLINT, ROSKA EMESE BOGLÁRKA (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Az észtek elleni könnyed siker után a második Eb-meccsét elveszítette Jan De Brandt csapata.