Női röplabda Eb: a favorit a horvátok ellen sem hibázott

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2019.08.26. 20:03
null
Simán nyertek a hollandok (Fotó: Török Attila)
Hollandia három játszmában legyőzte Horvátországot a női röplabda Európa-bajnokság C-csoportjának budapesti mérkőzésén, ám egy időre elveszítette csapatkapitányát.

Mint a kés a vajon, Hollandia úgy halad át eddig ellenfelein a női röplabda Európa-bajnokságon. A két évvel ezelőtti kontinensviadalon ezüstérmes ország Romániát és Azerbajdzsánt is 3:0-ra győzte le, és a horvátoknak sem sikerült szettet nyerni ellenük.

A győzelem tényét azonban beárnyékolja, hogy az első szett hajrájában megsérült a csapatkapitány Maret Balkestein-Grothues. Az ütő egy labdát igyekezett menteni, amikor rosszul léphetett, mindenesetre pillanatokkal később már a pálya szélén kötözték a bokáját, és a meccs hátralévő részét felpolcolt lábbal, széken ülve nézte végig, aztán mankóval bicegett ki a pályáról.

A mérkőzés után Jamie Morrison szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy beszélt már az egészségügyi stábbal, és várhatóan még számíthat a játékosára az Európa-bajnokságon, az ugyanakkor nem biztos, hogy a csoportkörben játszik majd. Tehát, lehetséges, hogy a mieink elleni csütörtöki találkozót is kihagyja.

A C-csoport másik meccsén – mivel nem nyúlt el a hollandok és a horvátok partija – 20.30-tól a magyar válogatott győzelmi kényszerben lép pályára Azerbajdzsán ellen.

RÖPLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG

C-CSOPORT, BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA
Hollandia–Horvátország 3:0 (16, 18, 23)
20.30: MAGYARORSZÁG–Azerbajdzsán – élőben az NSO-n!

A-CSOPORT, ANKARA
Franciaország–Szerbia 1:3 (–19, –13, 17, –23)
18.30: Törökország–Bulgária

B-CSOPORT, LÓDZ
Olaszország–Belgium 3:0 (18, 21, 23)
20.30: Lengyelország–Ukrajna

D-CSOPORT, POZSONY
Németország–Oroszország 3:2 (–25, 21, 23, –14, 11)
20.00: Szlovákia–Fehéroroszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik