Női röplabda BL: pontot szerzett a Vasas Olaszországban

Vágólapra másolva!
2019.11.19. 23:02
null
A Vasas ugyan kikapott, a játékosainak volt miért örülniük Olaszországban (Fotó: Török Attila)
A Vasas 3:2-re kikapott az olasz Coneglianótól a női röplabda Bajnokok Ligája első fordulójában, amivel bravúrpontot szerzett.

Hittük is meg nem is, amit az első két – meg aztán a negyedik – játszmában láttunk: a Vasas nemcsak turistának érkezett a Conegliano pazar trevisói otthonába, ehelyett méltó, nagyszerű, egyenlő ellenfele volt a Bajnokok Ligája-döntős olasz együttesnek az elitsorozat csoportkörének első fordulójában. A magyar bajnok játékosai rendkívül pontosan és agresszíven szerváltak, olykor többször is megoldhatatlan feladat elé állították a Conegliano védelmét, és a támadásbefejezéseknél sem finomkodtak.

A legnagyobb „bókok” egyike, hogy a szett derekára Daniele Santarelli edző a második idejét is kikérte, illetve fel kellett küldenie a pályára az alapcsapatot, például a meccset a kispadon kezdő Paola Egonut vagy Joanna Woloszt.

A csodaszámba menő szettsiker után a Vasas tartotta magát, csak a harmadik játszma alakult csúnyán, hiszen akkor éppen csak elérte a kétszámjegyű pontot. S amikor már úgy tetszett, a sokkal, de sokkal esélyesebb ellenfél hárompontos sikert arat, a Vasas egyenlített.

A csodagyőzelem elmaradt, de a 3:2-es vereség így is csodapontot ért, szóval mindenféle elfogultság nélkül mondhatjuk: erőn felül teljesített a Vasas a nyitányon!

NŐI RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 1. FORDULÓ
D-CSOPORT

A. CARRARO IMOCO CONEGLIANO (olasz)–VASAS ÓBUDA 3:2 (–21, 20, 10, –23, 4)
Treviso. V: Paszkevics (orosz), Jettkandt (holland)
CONEGLIANO:
Gennari 1, Sorokaite 6, Botezat, Enweonwu 1, Geerties 2, OGBOGU 17. Csere: Fersino (liberó), WOLOSZ 13, EGONU 28, De Kruijf 7, K. HILL 14. Edző: Daniele Santarelli
VASAS: Tiemi 3, KOSTELANSKÁ 16, Kalicsanin 5, Kjelstrup 14, DÉKÁNY 14, ABDÜLAZIMOVA 5. Csere: MIHÁLY D., Juhár D. (liberók), Török K. 1, Gyimes 1, Villám L. 1, Bleicher R., Ambrosio. Edző: Jakub Gluszak
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:3, 6:12, 10:17, 14:21, 17:24. 2. játszma: 2:2, 8:9, 15:13, 19:18, 24:20. 3. játszma: 8:0, 13:2, 18:6, 24:9. 4. játszma: 9:6, 14:12, 17:16, 20:20, 23:24. 5. játszma: 2:0, 5:2, 9:2, 14:3
További eredmény: Nantes VB (francia)–CSM Alba Blaj (román) 3:1 (19, –20, 12, 16)
MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak:
– Elégedett vagyok, mert bár kikaptunk, összességében jól játszottunk. Remekül védekeztünk, egyetlen gyenge szettünk volt, a lányok elhihetik, hogy képesek jól teljesíteni, akár a világ legjobb csapatai ellen is. Remélem, képesek vagyunk ugyanezen a szinten folytatni a sorozatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik