Női röplabda: a válogatott döntetlent játszott Szlovéniában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 22:57
A jövő heti, eszéki világbajnoki selejtezőkre készülő női röplabda-válogatott edzőmérkőzésen 2:2-es döntetlent játszott a szlovénokkal szerdán.

A Magyar Röplabdaszövetség beszámolója szerint a két szövetségi kapitány négy játszmában állapodott meg előzetesen, így alakult ki a döntetlen, a mérkőzés legeredményesebb játékosa Szakmáry Gréta volt 23 ponttal.

A válogatott csütörtökön egy amerikai egyetemi csapattal játszik edzőmeccset, majd szombaton 17 órától Szlovéniával már hivatalos edzőmérkőzésen méri össze erejét.

„Nem kezdtük jól a meccset, csak a második játszmában kezdtük visszanyerni a ritmusunkat. Azt a játszmát csak azért nem nyertük meg, mert az elején túlságosan elengedtük ellenfelünket. Onnantól viszont már domináltunk egészen a találkozó végéig. Hasznos volt ez a mérkőzés, mert megtanulhatták belőle a lányok, hogy soha nem szabad feladni. Onnantól agresszívan játszottunk, és a következő találkozókon is ezt kérem majd a csapattól. Magabiztosak voltunk, s bár még egy-két játékelem nem megy stabilan, az agresszivitással és az akarattal ezt ellensúlyozni tudjuk” – mondta Alberto Salomoni szövetségi kapitány.

NŐI VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szlovénia – Magyarország 2:2 (21, 22, –19, –17)
Szlovénia: Mori 4, Scuka 9, Pintar 6, Mlakar 18, Sobocan 9, Grudina 13. Csere: Pahor (liberó), Najdic 1, Mihevc, Dukic 1, Blagne, Tanaskovoc. Szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini.
Magyarország: Dékány 4, Nagy E. 10, Soós 14, Szakmáry 23, Dobi 8, Kötél Zs. Csere: Kötél D. (liberó), Bleicher, Pallag, Leidgeb 1. Szövetségi kapitány: Alberto Salomoni.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 8:5, 16:13, 21:18. II. játszma: 8:5, 16:13, 21:18. III. játszma: 4:8, 13:16, 16:21. IV. játszma: 7:8, 14:16, 17:21.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik