Női röpi: nehéz ágra került a Vasas a kupában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.13. 11:18
A negyeddöntőben a Kaposvárral, a négy között a Békéscsabával találkozhat a női röplabda Magyar Kupában a címvédő Vasas Óbuda.

A magyar szövetségben csütörtökön megtartott sorsoláson kiderült, hogy amennyiben a címvédő fővárosiak és az előző alapszakaszban első helyen álló, a nyáron még tovább erősített kaposváriak is sikerrel veszik a nyolcaddöntőt, egymással találkoznak a négy közé jutásért.

A negyeddöntős párharc továbbjutója – a papírforma szerint – a Békéscsaba–Jászberény összecsapás győztesével játszhat a fináléba kerülésért. A másik ágon – amennyiben minden extraligás együttes bejut a negyeddöntőbe – MTK–UTE és Balatonfüred–Nyíregyháza párharcokat rendeznek majd.

A férfiaknál a címvédő Pénzügyőrre a Debreceni EAC várhat a negyeddöntőben, míg ezen az ágon a másik párharcban a papírforma alapján a Dunaferr és a Kazincbarcika meccselhet az elődöntőért. Az alsó ágon a tavaly ezüstérmes Kecskemétre a nyáron megerősödött MAFC, míg a Bajnokok Ligája-induló Kaposvárra az NB I-es MÁV Előre várhat a nyolc között, amennyiben minden együttes sikerrel veszi a nyolcaddöntőt.

A férfiaknál 18, a nőknél 21 csapat nevezett a sorozatra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik