Női röpi: hosszabbított edzőjével a Vasas – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 12:49
null
Jakub Gluszak 2021 nyaráig meghosszabbította szerződését (Fotó: Török Attila)
Jakub Gluszak, a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának vezetőedzője 2021 nyaráig meghosszabbította szerződését.

A fővárosi klub honlapjának közlése szerint a lengyel szakemberrel tavaly kötött megállapodásában szereplő záradék lépett életbe, ezzel vált biztossá, hogy a következő idényben is a Vasas csapatát edzi.

„Olyan edző vagyok, aki szeret egy helyen egy-két évnél tovább dolgozni. A családommal nagyon jól érezzük magunkat, sikerre éhes vagyok, továbbra is látom a potenciált a csapatban. Ha pedig valami jó, minek változtatni rajta?” – nyilatkozta a csapat honlapjának Gluszak.

„A klub és a szakember ambíciói a következő idényt illetően teljes mértékben egyeznek, így mind a két fél megelégedésére aktiváltuk a záradékot. Boldog vagyok, hogy augusztusban immár a harmadik idényünket kezdhetjük meg edzőnkkel, és hiszem, hogy ő a legalkalmasabb személy a pozícióra” – nyilatkozta Sarlós Márton, az együttest többségi tulajdonosként működtető Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője.

Gluszak az első idényében bajnoki címre vezette az óbudaiakat, akikkel a mostani szezonban előbb bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, majd múlt csütörtökön megnyerte a Magyar Kupát. A bajnoki címet 2013, a kupaaranyat 2014 után hódította vissza a Vasas, amely 15 év után elsőként szerepelt a magyar csapatok közül a BL-főtáblán.

A szakember – amennyiben a részletekről sikerül megegyeznie a Magyar Röplabdaszövetséggel – nyáron a női válogatottat is irányítja majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik