nemzetisport.hu 2019.04.08 11:55 Frissítve: 2019.04.08 11:58

Női röpi Eb: öt légiós a magyar válogatott bő keretében

Kijelölte az augusztusi, magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokságra készülő keretét a válogatott szövetségi kapitánya, a belga Jan De Brandt. A 30 fős keretben zömében itthon játszó röplabdázók szerepelnek, mindössze öt olyan játékos van, akik külföldön játszottak a 2018–2019-es idényben.

A magyar válogatott bő keretét – tartalékokkal együtt 32 fő alkotja –, az első edzőtáborban húszan vesznek közülük részt – írja a szövetség hivatalos honlapja.

„Az idény során mutatott teljesítmények értékelését követően kijelöltem egy harminc fős keretet. Tudom, ez egy feltűnően bő lista, de az első edzőtáborba már csak húszan érkeznek. A gyakorlás után ez a keret tovább szűkül, és már csak tizennégy játékost nevezek a május végén kezdődő Arany Európa Ligára. Június második felétől egy kis szünet következik, majd júliusban ismét tizennyolc-húsz röplabdázóval kezdjük meg a közvetlen felkészülést az augusztus 23-án kezdődő Európa-bajnokságra, s nem sokkal később a végleges keretét is kijelölöm” – nyilatkozta a belga szakember.

A bő keretben rutinos és fiatal játékosok is egyaránt helyet kaptak.

„Ne feledjük, ez egy hazai rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelyen óriási szükség van a tapasztalt játékosokra, akiknek nem remeg meg a keze az első labdamenetnél. Bízom benne, hogy a fiatal tehetségek is megragadják a nagy lehetőséget. Többen már bizonyították, hogy nem véletlenül kaptak meghívót a válogatott keretébe, de ebben az idényben is láttam kiválóan fejlődő játékosokat. Az előttünk álló időszakban igyekszem mindenkinek játéklehetőséget adni, augusztus elején pedig véglegessé válik, ki az a tizennégy játékos, aki Magyarországot képviselheti az Európa-bajnokságon.”

A névsorban egyébként 32 név szerepel, de ebből két fiatal játékosra nem számíthat a kapitány az Eb-n és az Európa Ligában, hiszen a Békéscsabán játszó Szedmák Réka nemrégiben súlyos sérülést szenvedett, a nyíregyházi Varga Eliza pedig – egyelőre – „röplabda-románnak” számít, hiába van meg a magyar állampolgársága is – teszi hozzá a hunvolley.hu.

A VÁLOGATOTT 20 FŐS KERETE
Feladók: Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsaba)
Ütők:
Bokorné Liliom Rita (UTE), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Németh Anett (Coastal Carolina University – amerikai), Pallag Ágnes (Cannes – francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart – német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin – német), Török Kata (Vasas Óbuda), Villám Lilla (Vasas Óbuda), Dégi Barbara (Gödöllői RC)
Centerek:
Bodnár Dorottya (Swietelsky-Békéscsaba), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsaba), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg – német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)
Liberók:
Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsaba), Szpin Renáta (Swietelsky-Békéscsaba), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)
TARTALÉKOK
Feladók: Marija Cicic (Hungast-Haladás), Petrenkó Brigitta (Jászberény)
Ütők:
Glemboczki Zóra (Swietelsky-Békéscsaba), Miklai Zsanett (Diamant Kaposvár), Szedmák Réka (Swietelsky-Békéscsaba), Varga Eliza (Fatum-Nyíregyháza), Takács Doroti (MTK Budapest)
Centerek:
Ambrosio Melani (Vasas Óbuda), Kiss Rebeka (MTK Budapest), Kovács Lilla (UTE), Vacsi Evelin (Diamant Kaposvár)
Liberók: Lékó Lilla (Jászberény)

2019.09.02 08:50:41

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

A belga szakvezető még nem tudja, folytatja-e a munkát a magyar női röplabda-válogatott élén.

2019.08.28 21:19:23

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

Bleicher Rékáék mindent megtettek a klasszis hollandok ellen – a búcsú szép volt, de továbbjutás nincs.

2019.08.28 17:46:18

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

Magyarországnak társrendezőként csupán matematikai esélye maradt nyolcaddöntőbe jutni.

2019.08.26 12:28:41

Röplabda PAPP BÁLINT, ROSKA EMESE BOGLÁRKA (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

A továbbjutás szempontjából nehéz helyzetbe került a 74 perc alatt vereséget szenvedő női röpiválogatott.

2019.08.24 17:26:22

Röplabda PAPP BÁLINT, ROSKA EMESE BOGLÁRKA (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Az észtek elleni könnyed siker után a második Eb-meccsét elveszítette Jan De Brandt csapata.