Női röpi Eb: A románok ellen nagyobb volt rajtunk a nyomás – Sándor Renáta

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2019.08.25. 08:37
Olykor idegesen röplabdázott a magyar válogatott, így egy-két kiemelkedő egyéni teljesítmény ellenére is négy szettben kikapott Romániától az Európa-bajnokság C-csoportjának második fordulójában. A találkozó után Pekárik Eszterrel és Sándor Renátával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Pekárik Eszter szerint a sok hullámvölgy vezetett a vereséghez.

„Sajnos ezek mindig rosszkor jöttek. A szett közepén engedtük, hogy több ponttal elmenjenek, így a szett végén akármennyire is küzdöttünk, és extrákat hoztunk, sajnos már túl késő volt.”

Sándor Renáta úgy érezte, a tűz is hiányzott belőlük.

„Nyilván próbáltuk egymást feltüzelni, és egymást biztatni, felhergelni, de ez ma valahogy nem működött. Ugyanígy a külön játékelemek sem működtek, a nyitással és a nyitásfogadással volt problémánk a mai napon. Ezt hétfőn ki kell küszöbölni, meg kell oldanunk, és előre kell tekintenünk.”

A két játékos videónkban arról is beszél, mekkora nyomás volt rajtuk amiatt, hogy Románia volt az ellenfél.

„Jó csajok, jó játék”; „Régen unalmas, most pörgős” – ezért járunk röplabdára

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
ROMÁNIA–MAGYARORSZÁG 3:1
(23, –21, 24, 22)
Papp László Budapest Sportaréna, 3000
néző. V: Sarikaya (török), Schürmann (liechtensteini)
ROMÁNIA:
Fales 7, Balintoni 4, Budai-Ungureanu 21, Onyejekwe 6, Baciu 20, Trica 8. Csere: Albu (liberó), Iancu 4, Rogojinaru, Buterez. Szövetségi kapitány: Luciano Pedulla
MAGYARORSZÁG:
Sándor 10, Pekárik 12, Németh A. 26, Szakmáry 20, Nagy E. 8, Tálas 1. Csere: Molcsányi R., Tóth F. (liberók), Dékány, Török K., Bleicher R. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
3:1, 6:5, 9:9, 13:12, 13:15, 17:16, 19:19, 22:19, 23:22. 2. játszma: 2:1, 2:5, 4:8, 10:10, 14:14, 19:19, 20:22. 3. játszma: 3:3, 8:7, 15:11, 19:16, 21:19, 23:22. 4. játszma: 3:3, 3:8, 15:11, 16:14, 19:17, 22:18
MESTERMÉRLEG
Luciano Pedulla:
– Nagyon jó volt a magyar csapat, de mi kevesebbet hibáztunk, ez sokat nyomott a latban. Jobban fogadtunk, mint legutóbb. A nyomás a hazai pályán szereplő csapatot terhelte, éltem meg hasonló helyzetet, tudom, mennyire nehéz ilyenkor.
Jan De Brandt: – Tapasztaltabb játékosaik vannak, mint nekünk. Későn reagáltunk a rövid szerváikra, sok egyéni hibát követtünk el, és ezért megfizettünk. Kár érte, de ilyen a röplabda. Most a következő meccseken kell megszerezni a szükséges pontokat, nyerni akarunk az azeriek és a horvátok ellen. Talán Hollandia túl erős, ám a másik két csapat ellen a legjobbunkkal versenyben leszünk. A pihenőnapon elemezzük a tanulságokat, van három pontunk, azon leszünk, hogy megszerezzük a többit.

A csoport másik mérkőzésén
Észtország–Horvátország 1:3 (–18, –17, 26, –12)

Legfrissebb hírek

Romstadion Grúziában: a világ egyik legkülönlegesebb pályáján jártunk – VIDEÓ!

Képes Sport
6 órája

„Láttam, hogy nem bírják el” – Bordás Réka egyből tudta, hogy segítenie kell a sérült iráni játékosnak

Kézilabda
2025.11.30. 18:21

Videó: a ZTE támadója már a kapus mellett is elhúzta a labdát, majd mellé lőtt

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 14:20

Varga Barnabás góljával vezetett az FTC, de hamar jött a török válasz – videó

Európa-liga
2025.11.27. 20:31

Videó: már a női kézi-vb első napján láthattuk a torna fair play díjas jelenetét?

Kézilabda
2025.11.27. 16:18

Röplabda: mindhárom magyar csapat győzött szerdán a nemzetközi kupákban

Röplabda
2025.11.26. 19:56

Röplabda: fél lábbal már a Challenge-kupa következő körében a KHG Kaposvár

Röplabda
2025.11.25. 20:20

NFL: meglepően kevés pontot hozó meccsen győzte le a 49ers a Pantherst

Amerikai sportok
2025.11.25. 09:51
Ezek is érdekelhetik