Hitte a fene – Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella nem gondolta volna, hogy nyer

Vágólapra másolva!
2019.12.27. 12:33
null
A sportág legnagyobb magyar sikereit elérő szakember nem gondolta volna, hogy nyer (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Bár már nem teniszezik, a sikerkapitány továbbra is aktív, a röplabdameccsek rendszeres látogatója, elmondja tanácsait – ha kérik. A 91 éves edzőlegendával a Prima Primissima díj apropóján beszélgettünk.  

– Konkrét kérdés: sör van?
– Nem, nincs. Pezsgőt tartunk.
– Anya, ez egy cukrászda...
– Nem, pezsgőt nem kérek. A franciákat is ezzel döbbentettem meg, amikor Párizsban jártam. Francia pezsgőt akartak adni, mire mondtam, én azt nem szeretem. Mintha fejbe csaptam volna őket. No mindegy, legyen kávé.

Miután e sorok írója egy jóféle kocsma helyett amatőr módon cukrászdát választott a beszélgetés helyszínéül, Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella a megszokott pohárka sör nélkül maradt. A nemrég Prima Primissima díjjal kitüntetett edzőlegenda, fia és a pincérnő beszélgetése azonban jól mutatja, a 91 éves Gabi néni temperamentuma, vitalitása mit sem kopott.


– Hogy van?
– A koromhoz képest jól. A lábam, a derekam ugyan fáj, de szellemileg semmi gond. Borzasztó, amikor a barátnőimet látom, ahogyan agyilag leépülnek, néha már-már rejtvényt kell fejteni, hogy kitaláljam, mit mondanak.

KOTSIS ATTILÁNÉ KINCSESY GABRIELLA – NÉVJEGY
Született: 1928. május 31., Budapest
Sportága: röplabda
Klubjai játékosként: Partizán (1948), Ganzvillany/Ganzvillamossági SK/Vasas Turbó SK (1949–1954, 1957–1963), Bp. Vasas (1954–1956)
Klubjai edzőként: Ganzvillany, Lendület, Vasas Turbó, Bp. Spartacus, KSI, Budaörs, Ganz Villamossági, BVSC, BSE, BRDSE, TFSE különböző szintű és korosztályú együttesei, leány ifjúsági válogatott (1961–1970), női válogatott (1970–1976, 1980–1985)
Kiemelkedő eredményei játékosként: vb-6. (1952), 2x Eb-6. (1950, 1955), 3x bajnok (1953, 1959, 1962), 2x kupagyőztes (1951, 1952), 26x válogatott (1949–1957)
Kiemelkedő eredményei edzőként: 2x olimpiai 4. (1976, 1980), olimpiai 5. (1972), vb-4. (1970), vb-6. (1974), Eb-2. (1975), 2x Eb-3. (1981, 1983)
Elismerései, díjai: mesteredző (1977), Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993), Kemény Ferenc-díj (1998), a nemzetközi röplabda Hírességek Csarnokának tagja (2010), Papp László Budapest-sportdíj (2013), Prima Primissima (2019)

– Ön nagyon szépen és frissen beszélt a Prima Primissima-gálán. Készült?
– A fenéket, azt hittem, a focista kapja, Göröcs János. A foci a kiemelkedő sportág itthon, és legyünk őszinték, a röplabda per pillanat eléggé lent van. Gondolom, a szavazók többsége döntött, sok tanítványom van a vérkeringésben. Amúgy édes volt látni, ahogyan a jelenlévők közül néhányan megsiratták a sikeremet.

– Magának is könny szökött a szemébe?
– Nem vagyok én sírós fajta, inkább csak meglepődtem, és igyekeztem rögtönözni. Szerencsére az agyam még jól forog.

A RUSZKI HOZTA A VODKÁT

– Nem udvariaskodásnak tűnt, ahogyan mindenkinek megköszönte az elismerést.
– Még szép, odaadó játékosok nélkül nem lehet eredményt elérni. Az edzőnek együtt kell dolgozni velük, és beléjük oltani a fanatizmust – ezért szeretem a maiak közül Hollósy Lászlót, a Nyíregyháza trénerét. Technikailag manapság már sokkal modernebb megoldások is vannak, mint az én időmben, de a mentalitást ugyanúgy át kell adni. Mindig előrenézni, figyelni az újdonságokat, tanulni, és nem szégyellni kérdezni. Ugyanakkor csak azt átvenni, ami a csapatnak jó: először mindig a technikát, és aztán a taktikát. Sajnos úgy látom, ez ma fordítva megy, kitalálnak egy taktikát, aztán akkor is azt próbálják játszatni, ha nem is megy a csapatnak.

SZÉKELY NORBERT, A MAGYAR NŐI KOSÁRLABDA-VÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA
„Ugyan más generáció és sportág, de ez mindegy is, hiszen vannak a magyar sportnak kiemelkedő alakjai, akik mindig lenyűgöztek, Gabi néni is ilyen. Jó lenne a nyomdokaiba érni, ám lássuk be, sem röplabdában, sem kosárlabdában nincs sok esély arra, hogy hasonlóan elképesztő sikereket érjünk el mostanság. Volt szerencsém néhányszor kosármeccset nézni vele, és a beszélgetéseken keresztül rengeteget tanulhattam. Többször szóba került, mennyire más volt tíz, húsz vagy negyven éve edzőnek lenni. Nehéz megfelelő szakmai munkát végezni a válogatottnál, hiszen a játékosok kevés időt töltenek együtt, így inkább csak tűzoltásra van lehetőség. Gabi néni annak a nagy edzőgenerációnak az egyik utolsó mohikánja, amelyik hitt abban, hogy a gyereket nem kosárlabdázónak, röplabdázónak, úszónak vagy bármi másnak neveljük, hanem sportolónak, azaz ne specializáljuk őket túl korán. A legfontosabb az emberi tartást, emberséget adni edzőkollégáknak és játékosnak egyaránt. Elképesztő, milyen hittel beszél a sportról, és látszik, mindennel képben van. Egyre inkább elszigetelődünk egymástól, és szerintem ezt ő sem szereti, én sem, mert a közös beszélgetések visznek minket közelebb ahhoz, hogy sportolókat neveljünk. Igazi pedagógus, testnevelő tanár – elsősorban én is ezeknek tartom magamat. Meleg szívvel gratulálok neki az elismeréshez, remélem, minél hamarabb viszontlátom őt!”

– Gabi néni kitől kérdezett?
– Nagyon sok jó edző dolgozott az én időmben, és beszélgettünk is. Az egyik kikapott a másiktól, de aztán kezet fogtunk, azt mondtuk a másiknak, legközelebb én győzök, majd diskuráltunk a szakmáról. A ruszki hozta a vodkáját, én a vörösbort és eszmét cseréltünk, nem zajlott ekkora boksz az edzők között. Nagyon sokat tanultam az ázsiaiaktól. Kénytelen is voltam, hiszen a mi csapatunk is alacsony volt, a szlávok, germánok meg magasabbak, ki kellett játszani a sáncot, ezért tanultam el tőlük a kombinációs játékot. Azért is vagyok jóban a másik jelölttel, Kamuti Jenővel, mert a vívásban is a precízségen, a figyelmen múlik a siker.

– Önt meghallgatják manapság?
– Jó mondásomnak tartom, hogy szakmai tanácsot annak adok, aki igényli. Kezdő edzők, kisebb klubok trénerei kérdeznek, meg például Hollósy – pedig ő aztán felkészült, ám azon a véleményen van, több szem többet lát. Korábbi kedves játékosom, Szalayné Sebők Éva miatt mindig járok az általa alapított klubhoz, Palotára, ott aranyosak, még kérdeznek.
(„Csókolom, Gabi néni, gratulálok!” – sétál el mögöttünk Biszku Zsuzsa, de egyre-másra köszönnek az ismerősök.)

– Sokszor csörrent a telefonja a Prima Primissima-díjátadó óta?
– Sokan, sok sportágból gratuláltak. A legédesebb az volt, hogy a sakkozó Verőci Zsuzsa keresett. Korábban együtt dolgoztam két élsakkozóval, de ki gondolta volna, hogy ő is hív. Aztán telefonált például az úszóktól Sós Csaba és Wladár Sándor, meg Székely Norbert kosárkapitány is.

TECHNIKA A LÉPCSŐMÁSZÁSRA

– A teniszezők aktív szeniorjátékosként köszöntötték. Játszik még?
– Két éve már nem. Akkor nagyon beteg voltam, és ugyan rendbe jöttem, rosszabb lett a lábam. Persze azelőtt se vágtattam már a pályán, de jól helyezkedtem, már a mozdulatból láttam, hova üti az ellenfél a labdát, így időben odaértem, meg jók voltak a reflexeim és a légmunkám. Most viszont állni sem tudok sokáig, ám legalább van kifogásom, hogy miért főzök gyorsan elkészülő ételeket. A kutya, a fehér kis bolognese azonban finnyog, ha nem finomat kap. Forgatja a fejét, amikor nem tetszik valami. Annyit mozog, hogy engem is aktivizál.

– Mintha arra szükség lenne... Néha nem hiszek a szememnek, amikor látom átmászni önt a padokon a Folyondár utcai csarnok lelátóján.
– Azért azt már nem csinálom, mondtam is nekik, túl magasak a lépcsők, sokat kell tornászni. Ugyanakkor azért még mindig jobb mérkőzésre menni, mintha otthon ülnék. Sashegyen lakom, és a lépcsőházban nincs lift, ráadásul a domboldalon felfelé és lefelé is mindig meg kell tenni húsz-húsz lépcsőt. Jó technikát fejlesztettem ki, lefelé a jobb láb előbb, aztán a bal, felfelé fordítva, plusz még húznom is kell magamat – mondják is, azért élek még.

AMÍG TUD, MEGY

– A Prima Primissima után írt közleményében úgy fogalmazott, örülne, ha jobb lenne a mai röplabda, és még az önökénél is nagyobb eredményeket érne el. Megvalósulhat ez?
– Az a nagy baj, hogy körülbelül húsz évig nem volt megfelelő edzőképzés, úgy pedig nehéz tanítani.

– És mi lehet az út?
– Szülök nagy nehezen egy könyvet...

NEM AKAR TÖMEGKARAMBOLT
Gabi néni a lapunknak tavaly májusban, a 90. születésnapja alkalmából adott interjújában beszélt arról, sosem bánt jól a pénzzel. Kíváncsiak voltunk, mire költi a Prima Primissima díj mellé járó 15 millió forintot.
„Szép autót veszek, de már nem vezetem, kilencvenéves koromban felhagytam a vezetéssel – így Gabi néni. – Ugyan mondták az orvosok, hogy jók a reflexeim, elég csak egy pillanatra megszédülni... Az ilyen helyzetekből születnek a tömegkarambolok, én meg nem akarok másnak bajt okozni.”

– Dolgozik rajta már egy ideje.
– Anyukám, nem vagyok én író! Nagyjából három éve készítem, csak mindig eszembe jut valami, ami hiányzik belőle, és kipótolom. Rájöttem, hiába mondom el a ragyogó érveimet, ha azt nem értik, szóval most felvételek készülnek az elemekhez, mert kell a kézzel fogható, látható útmutató. Korábban megkértek, menjek el óvodába röplabdát oktatni. Jó ég, mondtam elsőre, vagy hetven éve nem láttam óvodásokat, de megnéztem őket, öröm volt látni, ahogyan a kis praclijukkal megfogták a labdák, és gyorsan megtanultak ragyogóan helyezkedni. Ezt hiányolom a nagyoknál, elnagyoltak a mozgások. Két métert ugranak előre, ahelyett, hogy felfelé mozognának, pedig az atlétikában ez inkább a magas-, nem a távolugráshoz hasonlít. Szóval, töretlenül gépelem...

– Ön gépeli?
– Még szép! Régen nagyon jól ment, és most is, igaz, ha igazán belejövök, legfeljebb melléütök. Mondjuk, akkor meg csak nézem a felugró ablakot, mégis mi ez, úgyhogy már csak akkor gépelek, ha a fiam is otthon van.

– Nyugtasson meg, sokáig látjuk még röplabdameccseken?
– Még szép, mondtam is a röpiseknek, amíg tudok, megyek!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik