Férfi röplabda MK: a Kecskemété és az újonc edzőé az arany

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 16:59
Története során negyedszer a HÉP-Kecskemét nyerte meg a férfi röplabda Magyar Kupát, miután négy játszmában felülmúlta az LV Sport Pénzügyőrt az érdi fináléban.
A Kecskemét megnyerte a Magyar Kupát Érden – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Tumbász Hédi)
A Kecskemét megnyerte a Magyar Kupát Érden – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Tumbász Hédi)

Mire felocsúdott a Pénzügyőr SE, a Kecskemét már meg is nyerte az első játszmát a férfi röplabda K&H Magyar Kupa döntőjében. A története második fináléját vívó klub újraértelmezte az álmos kezdést, hiszen pillanatok alatt 9:3-as hátrányba került. Persze ezért a legtöbbet az ellenfél tette, Pesti Marcell remekül nyitott és annál is jobban támadt, egy szett alatt hét pontig jutott. A kecskeméti szurkolók voltak olyan kíméletesek, hogy nem számoltak rá tízpontos különbségnél a riválisra, amely húsz perc alatt bukta el a játszmát (25:15).

A Pénzügyőr gyenge támadójátéka a második szettben sem javult fel érdemben, míg a kecskemétiek hajtottak, mintha vért ittak volna a meccs előtt. Bár felváltva vezettek a csapatok, a játszma hajrájához érkezve ismét a Kecskemét vezetett, és nem is engedte ki a kezéből a sikert (25:21).

„Ellenünk bezzeg nem így fogadtak” – méltatlankodott egy Kazincbarcika-szurkoló egy-egy gyengébb pénzügyőrös megoldást követően. A harmadik játszmában egyre kevesebb szó érhette a fővárosi ház elejét, hiszen nagyjából azt a csapatot láttuk a pályán, amely kettős győzelemmel ejtette ki az elődöntőben a címvédő Kazincbarcikát. Sült a tavaly még a Kecskemét erősítő Kovács Zoltán keze, társával közös blokkjával szépített a Pénzügyőr (25:14).

Hiába a játszmasiker, egyenlíteni nem tudott a Pénzügyőr, amely ugyan jobbára vezetett a negyedik felvonásban, de a szett hajrájában nem bírt a magát ismét felszívó Kecskeméttel, amely története negyedik Magyar Kupa-győzelmét szerezte meg. Dávid Zoltán elmondhatja magáról, hogy első éves edzőként kupaaranyig vezette a csapatát.

K&H MAGYAR KUPA, FÉRFIAK
Döntő

HÉP-KECSKEMÉTI RC–LV SPORT PÉNZÜGYŐR SE 3–1 (15, 21, –15, 21)
Érd Aréna, 1400 néző. Vezette: Szabó P., Ujházi
KECSKEMÉT: Deliu 1, KRUPÁNSZKI 10, SZABÓ M. 16, PESTI 19, Lopez Sanchez 9, Gacs 9. Csere: DEÁK (liberó), Gönczi 3, Török, Szabó V. Edző: Dávid Zoltán
PÉNZÜGYŐR: Rása 5, Magyar 5, KISS D. 12, Flachner 4, KOVÁCS Z. 24, Vityjuk 9. Csere: Bán (liberó), Kovács S. Edző: Jókay Zoltán
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:0, 9:3, 17:7, 21:11, 24:14. 2. játszma: 1:3, 6:4, 7:6, 10:12, 15:15, 19:16, 24:21. 3. játszma: 1:3, 4:7, 5:11, 8:15, 13:21, 15:24. 4. játszma: 4:1, 6:7, 9:12, 16:18, 23:19, 24:20
MESTERMÉRLEG
Dávid Zoltán:
– Köztudott rólunk, ha nagyon megy a játék, remekül röplabdázunk, de az is ismert, hogy utána jön a szakadék, amelybe mindig beleeshetünk, és nehezen tudunk kijönni belőle. A fiatalságukból fakad, hogy a nagy előny után a játékosok nem tudtak megfelelően koncentrálni a harmadik szettben. A negyedik játszmában visszajöttünk a centertámadásainkkal, és a kivédekezett labdáinkat pontra váltottuk. Örülök, hogy nyertünk, a siker elsősorban a srácok miatt volt fontos, nem miattam.
Jókay Zoltán: – Reméltem, hogy a negyedik játszmában meg tudjuk fordítani a meccset, vezettünk is, de nem voltunk képesek nagyobb különbséget kialakítani, mert mindig rossz döntéseket hoztunk. Végig úgy éreztem, hogy a saját hibánkból az elején nem a mi játékunkat kezdtük el játszani, és ebből nem tudtunk kikeveredni. Utána már görcsösek voltunk. Rátaláltunk Kovács Zoltánra, aki most is nagyot játszott, ám a csapat nem egy emberből áll, nem tudtuk hozni a megszokott többoldalúságot, kiszámíthatóvá vált a játékunk.

A 3. HELYÉRT

VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA–FINO KAPOSVÁR SE 3:0 (21, 19, 23)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik