Férfi röplabda MK: a Kazincbarcika az aranyérmes

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.03.17. 19:42
null
Kupagyőztes a Kazincbarcika (Fotó: Földi Imre)
Az esélyes Kazincbarcika játszmát sem engedélyezett a Kecskemétnek az érdi döntőben, így 2005 után először megnyerte a férfi Magyar Kupát.

 

Az idény két kiemelkedő csapata találkozott a férfi Magyar Kupa döntőjében, Érden, hiszen a bajnoki alapszakaszt hibátlanul megnyerő Kazincbarcika és a tőle egyedüliként pontot rabolni képes Kecskemét csapott össze.

Noha az előzmények alapján szoros, fordulatos mérkőzésre volt kilátás, a barcikaiak bizonyították, miért számítottak favoritnak. Pedig az első játszma első felében a Kecskemét vezetett, Kovács Zoltán megoldásaival nem sokat tudott kezdeni az ellenfél, ám 15:15 után fordult a kocka. Szasa Nedeljkovics, a kecskemétiek trénere két időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat, nem sikerült neki, így a Kazincbarcika 25:21-re megnyerte a játszmát.

A második szett simább barcikai fölényt hozott, különösen Szabó Dávid és Mészáros Dömötör volt elemében, így a világbajnoki bronzérmes szerb Boriszlav Petroviccsal felálló rivális csak 20 pontra volt képes 25 ellenében. A harmadik játszma sem hozott változást: a Kecskemét ugyan tartotta magát, az Oravec-alakulat tagjai nem hibáztak, Mészáros helyenként könnyedén ejtett a sánc mögé. Noha többször is egyenlített a Kecskemét, illetve 18:17-re vezetett, majd 23:22-re felzárkózott, a legfontosabb pillanatokban helyén volt a barcikai játékosok szíve.

Szasa Nedeljkovicsnak nem jött össze a sajátos triplázás, azaz, hogy az elmúlt két évben a Békéscsaba női csapatával aratott győzelem után a Kecskeméttel is révbe érjen, a Kazincbarcika pedig 2005 után először szerzett Magyar Kupa-aranyat.

GRABOPLAST MAGYAR KUPA, DÖNTŐ, FÉRFIAK, ÉRD
Döntő
VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA–HÉP-KECSKEMÉTI RC 3:0 (21, 20, 22)
Érd, 1400 néző. V: Bátkai-Katona, Adler
KAZINCBARCIKA: Milev 6, Banai 3, PÁEZ, MÉSZÁROS 16, Juhász 6, SZABÓ D. 18. Csere: Gebhardt Á., Dudás (liberók), Gebhardt N., Toronyai, Blázsovics 1. Edző: Daniel Oravec
KECSKEMÉT: Gacs 7, Török R. 1, KRUPÁNSZKI 12, Petrovics 8, KOVÁCS Z. 13, Dávid 8. Csere: Deák (liberó), Kunert, Szabó M. Edző: Szasa Nedelkovics
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:2, 7:9, 16:15, 21:17, 23:20. 2. játszma: 3:1, 8:6, 16:12, 18:15, 23:19. 3. játszma: 2:3, 5:5, 8:7, 15:15, 19:18, 23:20, 24:22
MESTERMÉRLEG
Daniel Oravec:
– Mindenki szemében mi voltunk a favorit, de ez kicsit nyomasztotta a csapatot a meccs elején. Amikor levetkőztük ezt, kijött a két együttes közötti különbség. Azt hiszem, jobb képességű játékosok alkotják a mi csapatunkat, és minden poszton megvan a plusz ember, aki tud segíteni, ha a másik hibázik. A hosszabb kispad és a nagyobb rutin a mi oldalunkon állt.
Szasa Nedeljkovics: – Ismertük a Barcika játékerejét, amelyet most is bizonyított, ilyen kemény ellenfél ellen gyenge volt a nyitásunk. Blokkban még válaszoltunk, de a ritmusváltásaikra nem volt válaszunk, Mészáros Dömötört nem tudtuk megállítani. Érvényesült, hogy hosszabb a Barcika kispadja, ami pénzt és erőt a csapatba fektettek, megérdemelték a győzelmet.

A harmadik helyért: Fino Kaposvár SE–Pénzügyőr SE 3:0 (20, 17, 26)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik