A magyar strandröplabda szépségei - képgalériával

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 18:32
null
A hölgyek közül csak Soós Niki (jobbra) nem lesz ott a döntőben – <strong>KÉPGALÉRIA: TOVÁBBI AKCIÓKÉPEKÉRT KATTINTSON A FOTÓRA!</strong> (Fotók: hunvolley.hu/Besenyei Gergely, Halász Enikő)
Augusztus 2-3-án, szombaton és vasárnap rendezik meg Budapesten a strandröplabda országos bajnokság 2014-es idényének hárommillió forint összdíjazású mesterdöntőjét. Mind a férfiaknál, mind pedig a nőknél a négy mesterversenyen (Győr, Kispest, Gyenesdiás, Miskolc) legeredményesebb 16-16 páros szerzett jogot a részvételre, s a női mezőnyben akad jó néhány nemcsak ügyes, hanem szemrevaló játékos is. Összeállításunkban az ob legesélyesebb versenyzőit mutatjuk be, míg képgalériánkban a legcsinosabb lányok fotóit tekinthetik meg. 

A szombati főtáblás mérkőzéseket a Kispesti uszoda napozókertjében (Simonyi Zsigmond utca 31.) található négy, kiváló minőségű pályáján rendezik délelőtt 9 órától egészen estig. Az elődöntőket, a bronzmérkőzéseket és a döntőket vasárnap, a Margitszigeten, az Atlétikai Centrum mellett kialakított pályán játsszák majd le.

Az elődöntők 10 és 11 órakor kezdődnek, míg a délutáni program 16.30-kor, a férfi bronzmérkőzéssel kezdődik, majd 18 órakor a női bronzmeccs, 19.45-től a női, 20.45-kor pedig a férfi döntő következik. A mérkőzések között brazil szambatáncosok szórakoztatják a közönséget, és a jövő évi Eb-re kijutó női válogatott játékosai tartanak dedikálást. Érdemes tehát személyesen is kilátogatni az eseményre, de aki ezt nem tudja megtenni, az sem marad le a döntőkről, mert azokat a PRO4 televízió élőben közvetíti.

Lakatos Enikő és Lutter Eszter
Lakatos Enikő és Lutter Eszter

LAKATOS ENIKŐ
LUTTER ESZTER

A 20 éves Enikő tavaly Szombathelyi Szandrával (ők játszották a 2013-as döntőt), a 24 éves Eszter pedig annak testvérével, Kittivel indult még az előző idényben, ám miután az ikrek összeálltak, adódott, hogy a két TF-es játékos is egy párt alkosson. Meg is nyerték az első győri mesterversenyt, s így ők indultak a magyar válogatott egyik párosaként a Kontinentális Kupában. Az ob második fordulójában, Kispesten csak ötödikek voltak, két hete, Miskolcon viszont a döntőbe kerültek.

SZOMBATHELYI KITTI
SZOMBATHELYI SZANDRA

Az ikrek éppen a döntő első napján ünneplik 25. születésnapjukat. Korábban mindig más párral indultak az országos bajnokságon, de most úgy gondolták, hogy ezúttal együtt próbálnak szerencsét. Be is jutottak a döntőbe Győrben és Kispesten is – így aztán ők is szerepelhettek a Kontinentális Kupában Lutterékkel – de aztán Gyenesdiáson csak az ötödikek lettek, a miskolci fordulót pedig kihagyták. Nem mellesleg a korábban Gudmann Csillával kétszeres strandröplabdabajnok Szandi az idén teremben is aranyérmes lett a Békéscsabával, és tagja volt az Eb-részvételt 27 év után kivívó teremválogatottnak is.

MOLCSÁNYI RITA
SZABÓ DORKA

A 21 éves békéscsabai liberó, Molcsányi eredetileg klubtársával, Soós Nikolettel indult a mestertornákon, és be is gyűjtöttek egy negyedik és egy ötödik helyet, ám utóbbi megsérült és visszalépett a további küzdelmektől. Ekkor jött a képbe a 25 éves újpesti liberó, Szabó Dorka – aki azt megelőzően Háfra Dominikával és Kiss Viktóriával próbálkozott (nem sok sikerrel) –, s vele Gyenesdiáson egyből másodikak lettek, Miskolcon viszont be kellett érniük az ötödik hellyel.

Józsa Zsuzsanna és Ancsin Kitti
Józsa Zsuzsanna és Ancsin Kitti

ANCSIN KITTI
JÓZSA ZSUZSANNA

A döntő egyik legrutinosabb versenyzője a 31 éves Józsa Zsuzsanna (az Eb-ezüstérmes és olimpiai negyedik röplabdázó, Biszku Éva lánya), aki korábban Dambendzet Nathalie-val már háromszor megnyerte az aranyat. De Ancsin (Brecher) Ildikóval és annak nővérével, Zsuzsannával is indult már együtt. Az előző idényben a francia Paris St. Cloudban légióskodó játékos az idén előbbi, azaz Ancsin Ildikó és a 225-szörös hokiválogatott Ancsin János lányával, az UTE-s Kittivel próbálkozott. Kettejük között éppen tíz év és egy nap a korkülönbség, ám a pályán ez egyáltalán nem érződik: Győrben harmadik hellyel kezdtek, de aztán Kispesten és Miskolcon is győztek (a negyedik versenyt kihagyták), így ők tűnnek a bajnoki cím legnagyobb esélyesének.

KISS REGINA
KISS VIKTÓRIA

A testvérpár a bajnoki cím védője, Regina pedig korábban legidősebb nővérükkel, Bernadettel is volt már bajnok. Mivel a 28 éves Regina Olaszországban játszik, csak a harmadik fordulóban indultak az idén először együtt – a 21 éves Viktória a második fordulóban Szabó Dorkával lett kilencedik –, s Gyenesdiáson harmadikak is lettek, Miskolcon viszont elvesztették a bronzcsatát.

Szabó Adrienn és Miklai Zsanett
Szabó Adrienn és Miklai Zsanett

MIKLAI ZSANETT
SZABÓ ADRIENN

A két – idén teremben kupagyőztes, korábban bajnok – Vasas-játékos idén először indult a strandröplabda ob-n. A 18 éves Adrienn eredetileg másik klubtársával, Stefanik Orsolyával tervezte az indulást, ő azonban súlyos sérülést szenvedett a juniorbajnokság döntőjében. A 22 éves Zsanett végül nem került be az Eb-selejtezőkre utazó válogatottba, így ő meg edzéslehetőséget keresve került a strandröpisekhez, s adódott, hogy együtt induljanak. Győrben ötödik, Kispesten és Gyenesdiáson negyedik helyen végeztek, Miskolcon pedig első alkalommal a dobogóra is felállhattak, s harmadikak lettek.

DÖMÖTÖR-MÁTRAI BEÁTA
NAGY KRISZTINA

A mezőny két legrutinosabb tagja, korábban mindketten nyertek már bajnoki címet strandröplabdában. Esetükben nem illik a korról beszélni, így maradjunk annyiban, hogy a Miklai, Szabó páros tagjai együtt nincsenek annyi évesek, mint a duó idősebbik tagja. Mindketten szülés és hosszú kihagyás után tértek vissza, s Győrben még csak az ötödikek lettek, ám Gyenesdiáson úgy nyerték a fordulót, hogy csupán egy játszmát vesztettek az egész versenyen, azt is a válogatott Szombathelyi ikrekkel szemben.

Ancsin Brigitta és Juraszik Patrícia
Ancsin Brigitta és Juraszik Patrícia

ANCSIN BRIGITTA
JURASZIK PATRÍCIA

A legidősebbek után következzenek a legfiatalabbak, a múlt heti U18-as bajnokság győztesei. Bár ők talán nem esélyesek még a dobogóra, mindenképpen említést érdemelnek. Például azért, mert az UTE-s Patrícia mindössze 15 évesen nyert a 18 évesek között, ráadásul Ádám Dórával két felnőttmesterversenyen is hetedik helyen végzett. Az utánpótlás-bajnokság győzteseként azonban Ancsin János öccsének, a 155-szörös hokiválogatott Ancsin Lászlónak a lányával, a KRA-ban szereplő 17 éves Brigittával is indulási jogot szerzett, s edzője tanácsára végül utóbbi mellett tette le a voksát a döntőben.

További indulók:
Szabó Luca, Tóth Eszter
Oláh Vivien, Szalma Alexandra
Horváth Réka, Marady Fanny
Marczin Daniella, Zolnai Vanda
Fehér Anna, Fehér Zsófia
Dérfalvi Bettina, Tátrai Nikolett
Lovász Katalin, Medve Beatrix
Czene Adrienn, Édes Anett

A női mezőny gyakorlatilag kétfelé szakadt. A fenti duók bármelyike megnyerheti az aranyérmet, de már az is meglepetés lenne, ha rajtuk kívül bárki be tudna jutni az első hat közé.


A férfiaknál már sokkal bonyolultabb a helyzet, jóval kiegyensúlyozottabb a mezőny. Talán két párost lehet kiemelni a többiek közül: az első mesterversenyt megnyerő, korábban külön-külön és együtt is bajnoki címet is szerző Bagics Balázst és Koch Róbertet, illetve a legutóbbi két viadalon győztes és Kispesten is a legjobb magyar párosként második (itt egy román duó lett az aranyérmes) Kaszap Tamást és Nacsa Gábort. De nem lenne meglepetés a mind a négy mesterversenyen harmadik helyen végző Leiszt Máté és Soós Izsák, a legutóbbi két bajnoki címet megszerző, idén azonban eddig nem túl sokat mutató dr. Horváth Balázs és Vocskó Máté, a Miskolcon második Maksa Zoltán és Takács Gergely, a Gyenesdiáson ezüstérmes Koch Norman és Szauter Péter, valamint a korábbi sokszoros bajnok, Győrben is döntőt játszó, ám már negyven fölött járó Buday Balázs és Rácz László dobogós helyezése sem.

Egy biztos, megéri jól szerepelni a fináléban, hiszen az érmek mellett az első nyolcban végző párosok között hárommillió forintot osztanak szét.

A FÉRFIMEZŐNY:
(a kiemelés sorrendjében)
Leiszt Máté, Soós Izsák
Dr. Horváth Balázs, Vocskó Máté
Maksa Zoltán, Takács Gergely
Kaszap Tamás, Nacsa Gábor
Meszlényi Tamás, Zsembrovszky Dávid
Dávid Csanád, Tóth András
Buday Balázs, Rácz László
Petheő Gábor, Torma Péter
Barna Bertalan, Berkes Zoltán
Magyarosi József, Weczera Csaba
Koch Norman, Szauter Péter
Bagics Balázs, Koch Róbert
Bársony Tamás, Krekk Zoltán
Müller Vilmos, Steixner Márk
Marton Tamás, Varga Tamás
Bán Viktor, Batári Csaba

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik