Szilágyi Áront nem érdekli a zászlóvivők átka

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2016.08.03. 11:48
null
Szilágyi Áron nem tervezte, hogy elmegy az olimpia megnyitójára, de aztán jött a felkérés (Fotó: Szabó Miklós)
Az, hogy tehetséges, talán nem is lenne elég – az, hogy céltudatos, hogy alázatos, hogy szorgalmas, már igen. Ezek a tulajdonságok így, együtt teszik Szilágyi Áront igazi bajnokká. Olyan sportolóvá, aki állt már az olimpiai, a világbajnoki és az Európa-bajnoki dobogó felső fokán is. A legeredményesebb magyar ötkarikás sportág képviselőjeként Rióban sem lehet más a célja.


– Címvédő és zászlóvivő. Nem elég egy teher?
– Szó mi szó, nagyot fordult velem a világ, amikor június végén megkaptam a felkérést, hogy vigyem én a magyar zászlót a megnyitón – amelyre egyébként az előzetes tervek szerint nem is mentem volna el, hiszen nem akartam, hogy bármi is sokat kivegyen belőlem a verseny előtt. De ez hatalmas megtiszteltetés, pályafutásom egyik legnagyobb elismerése, egyértelmű volt, hogy elvállalom.

– Viszont a statisztika azt mutatja, hogy a zászlóvivők nemigen szoktak tündökölni az adott olimpián...
– Ez a statisztika engem egyáltalán nem érdekel, és óva intenék mindenkit attól, hogy féltsen emiatt! Sőt, a zászlóvivői feladatomat megpróbáljuk használni is a felkészülésem során, hiszen a sportpszichológusom felveszi a megnyitót, a felvételt pedig elküldi nekem Rióba, ahol én majd többször is visszanézhetem azt, és a megtiszteltetés, az átélt élmények pedig pozitívan befolyásolhatják a szereplésemet.

– Honnan jött az ötlet, hogy a sportszeretőket felhívja arra, legyenek ők is zászlóvivők?
– Szerettem volna kicsit közelebb vinni a szurkolókat az olimpiához, s azt gondoltam, hogy egy zászlós képpel bárki megmutathatja magát az országnak – a kampány rendkívül sikeres lett, rengeteg fotót és videót küldtek a szurkolók. Számomra ez azt mutatja, hogy a magyar emberek szeretik a sportot és az olimpiát.

– Az, hogy mégis ott lesz a megnyitón, hogy órákat tölt el majd az ünnepségen, változtatott valamit a felkészülés hajráján?
– Nem, valójában nem. Az eredeti tervek szerint is szerdán utaztam volna el Rióba, mert így bőven lesz időm akklimatizálódni. Tény és való, a megnyitó időigényes elfoglaltság, viszont aznap délelőtt tudok edzeni, másnap pedig regenerálódni.

ÚGY SIKERÜLT A FELKÉSZÜLÉS, AHOGY TERVEZTE? JÓ DÖNTÉS VOLT DECSI ANDRÁST EDZŐNEK VÁLASZTANI? MENNYIRE ZAVARJA, HOGY MINDENKI A CÍMVÉDŐT AKARJA LEGYŐZNI? EZEKRE A KÉRDÉSEKRE IS VÁLASZT KAPHAT, HA ELOLVASSA A TELJES INTERJÚT A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik