Rio 2016: Verrasztó Dávid úgy döntött, nem indul 200 vegyesen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.10. 17:46
Az Origo szövetségi forrásokból származó információi alapján Verrasztó Dávid visszalépett a 200 vegyes előfutamaitól, és ha minden igaz, már úton van hazafelé a riói olimpiáról.

Verrasztó Dávid a jó Eb-szereplés után a riói olimpia 400 méteres vegyes úszásában rosszul teljesített, esélye sem volt a döntőre, és a megmagyarázhatatlan formaingadozás, a gyenge időeredmények miatt úgy döntött, gyengébbik számában, a 200 vegyes mai előfutamaiban már el sem indul – írja az Origo.Origo.

Verrasztót nevezték 200 vegyesre, és az eredeti elképzelések szerint akkor indult volna gyengébbik számában, ha 400-on jól szerepel. Ez sajnos nem következett be, így az eleve „csak” középdöntős reményekkel kecsegtető 200-on úszónk már nem akart rajthoz állni, ehelyett valóban már ma hazaindul – tudta meg a Nemzeti Sport.

Hargitay András szövetségi kapitány a helyszínen az MTI-nek hangsúlyozta: Verrasztónak jelenlegi lelkiállapotában semmiképpen sem tett volna jót ez a szám, hiszen ha a legjobbját ússza meg, valószínűleg azzal sem kerülne be a döntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik