Rio 2016: újabb svéd bravúr, elszállt a brazil aranyálom

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 21:00
null
Lisa Dahlkvist az amerikaiak után a brazilokkal szemben is továbblőtte a svédeket (Fotó: Reuters)
A riói olimpia női labdarúgótornájának elődöntőjében Svédország a gól nélküli rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a házigazda Brazíliát, ezzel története során először bejutott a döntőbe.

BRAZÍLIA–SVÉDORSZÁG

A két csapat a csoportkörben egyszer már megmérkőzött egymással, akkor a brazilok 5–1-es győzelmet arattak. Ezúttal is a hazaiak veszélyeztettek többet, a 120 perc során 33 kapura lövéssel próbálkoztak, de olybá tűnt, ezen a meccsen akkor sem találnak a kapuba, ha reggelig játszanak. A svédek csak hat alkalommal vették célba Bárbara kapuját, viszont a 70. percig egyszer sem szabálytalankodtak.

A tizenegyespárbajt a hazaiak kezdték, Marta nem hibázott, utána azonban Cristiane és Andressinha lövését is hárította Hedvig Lindahl.

A svédek utolsó kísérletét Lisa Dahlkvist értékesítette – akárcsak a világbajnok amerikaiak elleni szétlövés során –, ezzel elcsendesítette a Maracana közönségét.

A kétszeres ezüstérmes brazil női válogatott első olimpiai bajnoki címe tehát tovább várat magára, míg a svédek először jutottak be a döntőbe az ötkarikás játékokon.

A másik ágon az első olimpiai elsőségükre áhítozó németek és a 2012-es bronzérmes kanadaiak csapnak össze.

NÉMETORSZÁG–KANADA

Ez a két csapat is találkozott már korábban a csoportküzdelmek során. Akkor a kanadaiak örülhettek, miután 2–1-re nyertek – hiába volt több lehetősége a német válogatottnak. Most azonban nem csak jobban játszottak a németek, hanem eredményesebben is.

A 20. percben Melaine Behringer büntetőből volt eredményes. Érdekesség, hogy a két válogatott korábbi találkozásakor is ő volt az, aki büntetőből előnyhöz juttatta csapatát. Akkor sikerült megfordítania a mérkőzést Kanadának, most nem.

Az 59. percben a 21 éves Sara Däbritz jól eltalált lövésével beállította a 2–0-ás végeredményt. A németek megérdemelten jutottak a döntőbe. A kanadai válogatott csakúgy, mint Londonban, most is a legjobb négy között búcsúzik.

Marozsán Dzsenifer 45 percet játszott, a félidőben cserélték le.

A döntő magyar idő szerint pénteken 22.30-kor kezdődik.

RIO 2016
LABDARÚGÁS, NŐK, ELŐDÖNTŐ
Brazília–Svédország 0–0 – 11-esekkel 3–4
Németország–Kanada 2–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik