Rio 2016: Tóth Krisztián 48 mp után kikapott ipponnal

Vágólapra másolva!
2016.08.10. 17:10
null
Tóth Krisztián ipponnal kapott ki kínai ellenfelétől (Fotó: Szabó Miklós)
Tóth Krisztián a kenyai Kiplangat Sang legyőzése után a kínai Cseng Hszün-csaóval már nem bírt a legjobb tizenhat között. A kínai 48 másodperc után egy ipponnal győzött, így ő jutott tovább a negyeddöntőbe. Ezzel a 22 éves magyarnak véget ért az olimpia.

 

Tóth az első mérkőzésén intésekkel jutott tovább, miután kevesebb mint három perc után a kenyait negyedszer is megintették, és leléptették.

A magyar a nyolcaddöntőben az egyszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és kétszeres Európa-bajnok görög Iliasz Iliadiszt fél perc után ipponnal legyőző kínai Cseng Hszün-csaóval találkozott, ám ez a mérkőzésem sem tartott sokáig: a kínai 48 másodperc után ippon értékű akciót hajtott végre, így a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar cselgáncsozó búcsúzott a legjobb tizenhat között, emiatt pedig a vigaszágon sem folytathatja.

A 90 kilogrammban világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth jelezte, az utóbbi időben olyan pszichés hullámvölgyek jellemezték, hogy nem tudta, milyen formában van.

„Nem tudom, hogy ez közép-európai vagy magyar betegség-e, de akivel a faluban beszélgettem ezekről, mindenkit agyonnyom az olimpia” – fogalmazott. Hozzátette: épp tegnap olvasott cikkeket, és „borzalom volt”.

„Ha valaki aranyérmet szerez, akkor az folyamatosan kokszol, ha valaki ezüstérmet szerez, akkor az hogy rontotta el a döntőt, ha valaki kiesik, akkor... Hallottam olyat, hogy csak súly a repülőn, akkor meg minek jön ki...” – fakadt ki kiesése után Tóth.

„Otthon senkinek sem felel meg semmi. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető. Mi az országot képviseljük, tudása legjavát szeretné szerintem mindenki kiadni, aki itt van. Nyilván van, akinek ez arra elég, hogy három-négy olimpiai bajnoki címet szerezzen, van akinek arra, hogy kijutott...” – fogalmazott.

Hozzátette: valahogy át kellene strukturálni ezt a „sporttal kapcsolatos dolgot”.

„Én azt hittem magamról, hogy fejben nagyon erős versenyző vagyok... De egész egyszerűen agyonnyom ez az egész” – mondta Tóth Krisztián.

RIO 2016
CSELGÁNCS
FÉRFI 90 KG

1. Mashu Baker (Japán)
2. Varlam Lipartelian (Grúzia)
3. Cseng Hszün-csao (Kína)
3. Donghan Gwak (Dél-Korea)
5. Marcus Nyman (Svédország)
5. Otgonbaatar Lkhagvasürengiin (Mongólia)
...9.Tóth Krisztián (a nyolcaddöntőben kiesett)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik