Rio 2016: nem indulhatnak az orosz, fehérorosz és kazah súlyemelők

MTI MTIMTI MTI
2016.06.23. 13:19
Az orosz, a fehérorosz és a kazah súlyemelők a nemzetközi szövetség (IWF) döntése szerint egy évig nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken, így az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpián sem.

Az IWF azért büntette meg három tagszövetségét, mert a 2008-as és a 2012-es olimpián levett doppingminták ismételt vizsgálata során országonként legalább három pozitív eredmény született. A nemzetközi szövetség közleménye szerint az olimpiai eltiltást még a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) is jóvá kell hagynia.

A pekingi és a londoni minták elemzése során eddig 55 pozitív esetre derült fény, ebből legalább 17 kapcsolódik súlyemelőkhöz. Négy olimpiai bajnok kazah versenyzőt, valamint olimpiai érmes oroszokat, ukránokat és fehéroroszokat ideiglenesen már felfüggesztett az IWF, amely összesen 11 riói kvótától megfosztotta a vétkes országokat a tavalyi, houstoni világbajnokságon történt doppingesetek miatt. Oroszországtól, Azerbajdzsántól, Moldovától, a Koreai NDK-tól és Kazahsztántól egyaránt két, Fehéroroszországtól pedig egy olimpiai indulási jogot vettek vissza. Romániától és Üzbegisztántól korábban egy-egy kvótát vontak meg.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) január végén hagyta helyben az IWF korábbi döntését, amellyel a bolgár súlyemelőket a nagy számú pozitív doppingeset miatt eltiltotta a riói nyári játékokon való részvételtől.

Az IWF eseti bizottságot hoz létre, amelynek döntenie kell majd a tovább szankciókról a doppingügyekben. Mint kiemelték, a riói ötkarikás játékok előtt minden indulót ellenőrizni akarnak. A nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága csalódottságát fejezte ki, amiért az orosz szövetség elnöke, Szergej Szircov lett az európai szövetség doppingellenes bizottságának vezetője.

 

Legfrissebb hírek

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
9 órája

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
12 órája

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
2026.11.05. 20:17

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:34

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2026.11.02. 18:59

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

A második nap meghozta az első világrekordokat a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.10.29. 09:46