Rio 2016: Nadal felállt a padlóról, de így is Nisikorié a bronz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.14. 21:42
A japán Nisikori Kei szerezte meg a bronzérmet a riói olimpia teniszversenyében, miután döntő szettben legyőzte a 2008-as aranyérmes spanyol Rafael Nadalt.

A Marc López oldalán párosban aranyérmes spanyol játékos a szombati elődöntőben három játszmában alulmaradt az argentin Juan Martín del Potróval szemben, így a riói, illetve az egyesbeli duplázás esélye meghiúsult.

A bronzéremért rendezett találkozón Nisikori az első szettben 1:2 után sorozatban öt játékot megnyert, és 43 perc alatt besöpörte a játszmát (6:2).

A második szettben a japán teniszező két bréknek köszönhetően 5:2-re elhúzott, és kétszer is a meccsért adogatott, ám Nadal ismét bebizonyította, hogy sohasem adja fel, egyenlített (5:5), sőt a tie-break 7–1-es megnyerésével kiharcolta a döntő játszmát (6:7).

Ott azonban 1:1 után Nisikori újra állva hagyta a spanyolt, 4:1-es vezetése után pedig már nem tudott Nadal újra visszakapaszkodni, így kettejük egymás elleni 11. meccsén másodszor örülhetett a japán – talán a legjobbkor (6:3).

RIO 2016
TENISZ, FÉRFI EGYES
A 3. HELYÉRT

Nisikori (Japán, 4.)–Nadal (Spanyolország, 3.) 6:2, 6:7, 6:3

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
22 órája

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57