Rio 2016: megvan Mo Farah negyedik olimpiai aranyérme!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 02:53
null
Mo Farah öröme nem ismer határokat (Fotó: Reuters)
Mo Farah nyerte meg a férfi 5000 méteres síkfutást a riói olimpián magyar idő szerint vasárnap hajnalban – a távot 13:03.30 perc alatt teljesítő brit atléta a negyedik olimpiai bajnoki címét szerezte meg! Az amerikaiak három aranyéremmel bővítették kollekciójukat.

 

Mo Farah London után Rióban is legyőzhetetlennek bizonyult 10 000, majd 5000 méteren. A finn Lasse Virén (1972, 1976) után ő a második férfi futó, aki e két távon meg tudta védeni olimpiai bajnoki címeit.

Kezdetben az etiópok diktálták az iramot, három kilométernél Dejen Gebremeskel állt az élen (7:57) – Farah kisvártatva átvette a vezetést, és valamelyest visszavette a tempót.

Támadták őt, az utolsó előtti egyenesben a másik etióp, Hagos Gebrhiwet próbálta megelőzni, de Farah nem ismert tréfát: átvette a rivális ritmusát, a kanyarban ismét tisztán vezetett, majd a célegyenesben előnyét fokozatosan növelve az első helyen végzett.

Az 1:52.7-es utolsó nyolcszázat futó Farah az olimpiák történetének harmadik leggyorsabb 5000 méteres idejével diadalmaskodott.

A versenybíróság a célba érkezés után kissé átírta a végeredményt: először a második helyezett Paul Kipkemoi Chelimót (Egyesült Államok), a negyedik Muktar Edrist (Etiópia) és az ötödik Mohammed Ahmedet (Kanada) kizárták, majd a visszaóvások nyomán Chelimo és Ahmed visszakapta helyezését – a lökdösődésért végül csak Edrist büntették meg.

RIO 2016 – ATLÉTIKA
FÉRFI 5000 MÉTER

1. Mohamed Farah (Nagy-Britannia) 13:03.30
2. Paul Kipkemoi Chelimo (Egyesült Államok) 13:03.90
3. Hagos Gebrhiwet (Etiópia) 13:04.35
4. Mohammed Ahmed (Kanada) 13:05.94
5. Bernard Lagat (Egyesült Államok) 13:06.78
6. Andrew Butchart (Nagy-Britannia) 13:08.61
7. Albert Kibichii Rop (Bahrein) 13:08.79
8. Joshua Cheptegei (Uganda) 13:09.17

FÉRFI 1500 M

Az amerikai Matthew Centrowitz nyerte meg a férfi 1500 méteres futást a riói olimpián. A győzelemhez 3:50.00-s idő is elég volt – ennél a győztesnek közel 16 másodperccel jobb volt az idei legjobbja.

Centrowitz kimaradt a futás közbeni lökdösődésből, nem úgy a londoni bajnok, az algériai Taufik Mahlufi, aki végül második lett. A világbajnok kenyai Asbel Kiprop csak hatodikként ért célba. Ebben a számban legutóbb 1908-ban nyert amerikai futó olimpiát.

FÉRFI 1500 MÉTER
1. Matthew Centrowitz (Egyesült Államok) 3:50.00
2. Taufik Mahlufi (Algéria) 3:50.11
3. Nick Willis (Új-Zéland) 3:50.24
4. Ajanleh Szulejman (Dzsibuti) 3:50.29
5. Abdalaati Iguider (Marokkó) 3:50.58
6. Asbel Kiprop (Kenya) 3:50.87
7. David Bustos (Spanyolország) 3:51.06
8. Ben Blankenship (Egyesült Államok) 3:51.09

NŐI 800 MÉTER

A dél-afrikai Caster Semenya 1:55.28-as egyéni csúccsal nyerte meg a riói olimpia női 800 méteres futásának döntőjét. Mellette a burundi Francine Niyonsaba és a kenyai Margaret Wambui fért még fel a dobogóra.

NŐI 800 MÉTER
1. Caster Semenya (Dél-Afrika) 1:55.28
2. Francine Niyonsaba (Burundi) 1:56.49
3. Margaret Wambui (Kenya) 1:56.89
4. Melissa Bishop (Kanada) 1:57.02
5. Joanna Józwik (Lengyelország) 1:57.37
6. Lynsey Sharp (Nagy-Britannia) 1:57.69
7. Marina Arzamaszova (Fehéroroszország) 1:59.10
8. Kate Grace (Egyesült Államok) 1:59.57

FÉRFI 4x400

A férfi 4x400-as váltóban az Egyesült Államok válogatottja diadalmaskodott. Botswana sokáig szorongatta az amerikai négyest, negyedik embere még másodikként fordult a célegyenesbe, de végül visszacsúszott az ötödik helyre, közben pedig a hátulról nagyot hajrázó belgák (vagyis a Borlée fivérek, kiegészülve Julien Watrinnel) hajszál híján felkapaszkodtak a dobogóra.

FÉRFI 4x400-AS VÁLTÓ
1. Egyesült Államok 2:57.30
(Arman Hall, Tony McQuay, Gil Roberts, LaShawn Merritt)
2. Jamaica 2:58.16
3. Bahama-szigetek 2:58.49
4. Belgium 2:58.52
5. Botswana 2:59.06
6. Kuba 2:59.53
7. Lengyelország 3:00.50
8. Brazília 3:03.28

NŐI 4x400

Az Egyesült Államok nyerte meg a női 4x400-as váltót is. A minden váltásnál az első helyen álló amerikai, valamint a második helyen végző jamaicai kvartett is az idei legjobb idejét futotta.

A sorozatban hatodik ötkarikás aranyát nyerő amerikai váltó legendája, Allyson Felix immár hatszoros olimpiai bajnok, emellett van három ezüstje is – az olimpiák történetében nincs nála eredményesebb amerikai női atléta.

Az újabb győzelemmel Felix feljött a néhai belga íjász, Hubert Van Innis mellé a huszadik helyre a legeredményesebb olimpikonok ranglistáján. Az élen az amerikai úszó, Michael Phelps áll 23 arany, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel.

NŐI 4x400-AS VÁLTÓ
1. Egyesült Államok 3:19.06
(Courtney Okolo, Natasha Hastings, Phyllis Francis, Allyson Felix)
2. Jamaica 3:20.34
3. Nagy-Britannia 3:25.88
4. Kanada 3:26.43
5. Ukrajna 3:26.64
6. Olaszország 3:27.05
7. Lengyelország 3:27.28
8. Ausztrália 3:27.45

NŐI MAGASUGRÁS

A spanyol Ruth Beitia nyerte meg a riói olimpia női magasugróversenyét. A 37 éves sportoló első olimpiai érmét szerezte meg ezzel, a győzelemhez ezúttal már 197 centiméter is elég volt – riválisaival ellentétben ő eddig a pontig egyszer sem rontott.

NŐI MAGASUGRÁS
1. Ruth Beitia (Spanyolország) 197 centiméter
2. Mirela Demireva (Bulgária) 197
3. Blanka Vlasic (Horvátország) 197
4. Chaunte Lowe (Egyesült Államok) 197
5. Alessia Trost (Olaszország) 193
6. Levern Spencer (St. Lucia) 193
7. Marie-Laurence Jungfleisch (Németország) 193
7. Sofie Skoog (Svédország) 193

FÉRFI GERELYHAJÍTÁS

A német Thomas Röhler nyerte meg a riói olimpia férfi gerelyhajításának döntőjét 90.3 méteres eredményével. A verseny drámáját Julius Yego sérülése jelentette, az első kísérletével 88.24-ig jutó versenyző az ötödik körig az élen állt, de bokasérülés miatt nem tudta befejezni a számot, és tolószékben tudta elhagyni a helyszín.

FÉRFI GERELYHAJÍTÁS

1. Thomas Röhler (Németország) 90.30 méter
2. Julius Yego (Kenya) 88.24
3. Keshorn Walcott (Trinidad és Tobago) 85.38
4. Johannes Vetter (Németország) 85.32
5. Dmitro Koszinszkij (Ukrajna) 83.95
6. Antti Ruuskanen (Finnország) 83.05
7. Vitezslav Vesely (Csehország) 82.51
8. Jakub Vadlejch (Csehország) 82.42

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik