Rio 2016: Marosi Ádám csak a 24. helyen áll öttusában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 22:05
A férfiaknak is elkezdődött az öttusa küzdelemsorozata a riói olimpián. A rangsoroló selejtező vívás után Demeter Bence a 16., míg Marosi Ádám a 24. helyen áll.

A vívás (párbajtőr) Rióban két részből áll, a rangsoroló selejtezőből és a bónuszvívásból. A csütörtöki rangsoroló selejtező a szokásoknak megfelelően zajlott, mindenki mindenkivel találkozott, az összes asszó az első tusig tartott. Ha egy percig nem volt tus, akkor mindkét sportoló vereséget jegyzett. A versenyzők a 35 mérkőzésükön megszerzett győzelmeik számának megfelelően kaptak pontot: 25 győzelem 250 pontot ér, amennyivel kevesebbet nyert valaki, hat-hat pontot levontak, s amennyivel többet nyert 25-nél, hat-hat pontot hozzáadtak.

Demeter (háttal) ígéretesen kezdte a vívást (Fotó: Action Images)
Demeter (háttal) ígéretesen kezdte a vívást (Fotó: Action Images)

A londoni olimpia bronzérmese, Marosi Ádám számára nem úgy alakult a vívás, ahogyan azt eltervezte. A 2009-ben egyéni világbajnok magyar sportoló az első hat kör után 3–10-es mutatóval állt, s bár utána kozmetikázott a mérlegén (16–19), nem zárt jó napot. Marosi 196 ponttal a 24. helyet foglalja el a rangsoroló selejtező után.

Jobban teljesített Demeter Bence, aki a negyedik helyen is állt, ám 18–9 után megtört a lendülete, és a hátralévő nyolc asszóból csak egyet nyert meg (19–16). Az olimpiai újonc Demeter 214 pontot gyűjtött eddig, és a 16. helyet foglalja el.

Az élen az orosz Alekszandr Leszun áll, aki 28–7-es mérlegével megdöntötte az olimpiai csúcsot.

A pénteki versenynapon az úszás után jön a bónuszvívás. A selejtezővel ellentétben csak egy pást lesz, azon rendezik meg a szintén az első tusig tartó asszókat. A rangsoroló vívást az utolsó helyen záró kezdi az utolsó előttivel, a győztes kap egy bónuszpontot és továbbjut, azaz a következő asszót ő játssza a rangsorban következővel, azaz 34.-kel (ha nincs tus, annak írják be a győzelmet, és az mehet tovább, aki előrébb állt a listán). Utána csatlakozik a 33., a 32., és így jutnak el az első helyen állóig, aki semmiképp sem vívhat egynél több asszót.

„Londonban majdnem ugyanezt eljátszottam, de akkor nem volt ilyen vészes. A vége felé már szinte minden akcióm jó volt, de nagyon nehéz másfél nap vár rám. Ha viszont a csillagok úgy állnak, ebből még bármi lehet” – nyilatkozta az M4 Sportnak Marosi Ádám.

Hangsúlyozta: bosszantó számára, hogy olyan ellenfelektől kapott ki vívásban, akik mögötte zártak és rendkívül csalódott, mert mindent elvégzett a felkészülés során, amit tervezett. „Minden versenyen bizonyítom magamnak, hogy ha nagyon akarom a jó eredményt, akkor ez történik, jön a görcsösség.”

„Jól sikerült a felkészülésem, és a pszichológus is nagyon sok segített. A vívás kétharmadáig fantasztikusan álltam, az utolsó része viszont nem úgy sikerült, ahogy akartam, emiatt csalódott vagyok” – mondta Demeter Bence.


Hozzátette: elsősorban nem fizikálisan, hanem mentálisan fáradt el, de összességében nem tartja rossz eredménynek, amit elért. „Most jönnek igazán a mi számaink” – mondta.

AZ ÖTTUSA PONTOZÁSI RENDSZERÉRŐL ÉS ARRÓL, HOGYAN ALAKUL KI A VÉGSŐ SORREND, IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik