Kővágó Zoltán a hetedik, német olimpiai bajnoki cím!

Vágólapra másolva!
2016.08.13. 15:42
null
Kővágó Zoltán a hetedik helyen zárt diszkoszvetésben (Fotó: AFP)
Kővágó Zoltán a hetedik helyen zárt a férfi diszkoszvetés döntőjében a riói olimpián. A versenyt a német Christoph Harting nyerte meg, aki az előző olimpián győztes Robert Harting öccse.

 

Kővágó Zoltán remekül kezdte a férfi diszkoszvetés döntőjét, hiszen 64.50 métert dobott elsőre, ezzel egy sorozat után a negyedik helyen állt. A 2004-es olimpiai ezüstérmes magyar atléta azonban a folytatásban nem tudott javítani, az öt kísérletéből négyszer kilépett, míg egyszer 62.98-at dobott, így az érmekért folytatott harcba nem szólhatott bele.

Kővágó sokáig az ötödik helyen állt, ám az utolsó sorozatban az addig mögötte álló Martin Kupper és Lukas Weisshaidinger is javított, ezzel a magyar sportoló visszaesett két helyet.

„Öt olimpiára csináltam meg a szintet, négyen indultam, kétszer döntőbe kerültem és van egy érmem, ami azért nem rossz arány. Úgy érzem, hogy van még ebben, Tokiót simán meg lehetne csinálni. Nem tudom, hogyan alakul a mezőnyünk, érdemes-e ezzel komolyabban foglalkozni vagy sem. Egyelőre azt látom, hogy a német mérnökök nem keveset dolgoztak az eredményeken. Ha minden jól megy, ott tudok lenni a döntőben” – mondta Kővágó Zoltán az M4 Sportnak.

Az élen szinte végig a döntő legfőbb esélyese, a lengyel Piotr Malachowski állt, ám Christoph Harting hatodik dobásával, 68.37 méterrel megelőzte, és megdöntötte az egyéni csúcsát. Erre a lengyelnek nem volt válasza, így maradt a második helyen, míg a harmadik pozícióban Harting honfitársa, Daniel Jasinski végzett.

Az olimpiai bajnoki cím családon belül maradt, hiszen négy évvel ezelőtt Londonban Christoph Harting bátyja, Robert diadalmaskodott.

RIO 2016
DISZKOSZVETÉS, FÉRFIAK
DÖNTŐ
1. Christoph Harting (Németország) 68.37 – egyéni csúcs
2. Piotr Malachowski (Lengyelország) 67.55
3. Daniel Jasinski (Németország) 67.05
4. Martin Kupper (Észtország) 66.58
5. Gerd Kanter (Észtország) 65.10
6. Lukas Weisshaidinger (Ausztria) 64.95
7. Kővágó Zoltán (Magyarország) 64.50
8. Aposztolosz Parellisz (Ciprus) 63.72
9. Philip Milanov (Belgium) 62.22
10. Axel Härstedt (Svédország) 62.12
11. Mason Finley (Egyesült Államok) 62.05
12. Andrius Gudzius (Litvánia) 60.66

ÉLŐ

6. KÖR

Kanter kilépett, az ötödik helyen zárt. Jasinski javított, 67.05, feljött a második helyre, Kupper a harmadik. Harting egyéni csúccsal átvette a vezetést! 68.37-et dobott, és az élre állt! Malachowskin a világ szeme! A lengyel „csak” 65.38-at dobott, Harting az olimpiai bajnok!

Weisshaidinger 64.95-tel kezdte az ötödik sorozatot, ezzel feljött az ötödik helyre, Kővágó visszaesett a hatodik pozícióba. Parellis 62.37-tel fejezte be. Kupper 66.58-cal feljön a második helyre! Kővágó következik, a hetedik helyről! A magyar atléta sajnos kilépett, a hetedik helyen zárja az olimpiát.

5. KÖR

Weisshaidinger ötödik kísérlete sem érvényes. Parelliszé viszont igen, 63.49-et dobott, de ezzel nem javított. Kupper nem dobott nagyot, ki is lépte, hogy ne mérjék le. Kővágó Zoltán ötödik kísérlete sem sikerült jól, ezt ő is tudta és kilépett. Kanter vetése sem érvényes. Jasinski 63.31-gyel folytatta, lényegesen gyengébb, mint az eddigi legjobbja ezen az olimpián. Harting 64.77-et dobott, míg Malachowski 65.51-et. Az állás változatlan, az utolsó sorozat következik.

4. KÖR

Weisshaidinger, Parellisz és Kupper negyedik kísérlete érvénytelen. És Kővágó Zoltán is kilépett, de amúgy sem dobott jót. Kanter 63.73-mal folytatta, nem javított. Jasinski sem, ő 64.83-at vetett negyedikre. Harting dobása érvénytelen, és Malachowski is tud hibázni, az övé sem.

Akik kiestek:
9. Philip Milanov (Belgium) 62.22
10. Axel Härstedt (Svédország) 62.12
11. Mason Finley (Egyesült Államok) 62.05
12. Andrius Gudzius (Litvánia) 60.66

Malachowski elérhetetlennek tűnik, de a dobogó is bravúr lenne Kővágótól.

A nyolc továbbjutó:
1. Piotr Malachowski (67.55)
2. Christoph Harting (66.34)
3. Daniel Jasinski (66.08)
4. Gerd Kanter (65.10)
5. Kővágó Zoltán (64.50)
6. Martin Kupper (64.47)
7. Aposztolosz Parellisz (63.72)
8. Lukas Weisshaidinger (62.44)

3. KÖR

Kővágó Zoltán az ötödik helyen bejutott a legjobb nyolcba, és folytathatja a versenyzést!

Kupper harmadik dobásánál 62.88 méterre szállt a diszkosz, Weisshaidingerénél 61.81-re. Finley 62.05-re javított, de a versenyben maradáshoz ez nem elég. Jasinski viszont javult, 66.08 méterre vetette a diszkoszt. Maradt a harmadik, de megközelítette Hartingot. Gudzius harmadik kísérlete érvénytelen, és utolsóként kiesett. Malachowski 23 centit javított, 67.55-tel áll az élen.

Kővágó 62.98-cal folytatta, nem javított, maradt az ötödik helyen.

Harting és Härstedt harmadik kísérlete nem érvényes, a svéd atléta ezzel ki is esett. Kanter 64.45-öt dobott harmadikra, tehát nem javított a 65.10-es eredményén. Parellisz 63.72-t dobott, feljött a hetedik helyre. Egyelőre úgy néz ki, hogy folytathatja. A világbajnoki ezüstérmes Milanov kiesett, a harmadik dobása sem volt érvényes a második után.

2. KÖR

Kővágó Zoltán két sorozat után 64.50-nel az ötödik!

Kupper is kilépett a második kísérlete során. Weisshaidinger harminc centit javított, 62.44-nél jár. Finley érvénytelent dobott, így nem mozdult el az utolsó helyről. Jasinski is kilépett, videobíró kellett hozzá, hogy megállapítsák. Gudzius 58.89-cel folytatta, maradt a 11., és jelenleg nem áll továbbjutó helyen. Malachowski 67.06-ot dobott másodikra, ez 26 centivel kevesebb, mint az első kísérlete.

Kővágó Zoltán nagyon jót dobott, de sajnos kilépett, maradt az ötödik helyen.

Harting javított, 66.34, ezzel feljött a második pozícióba, Kővágó visszacsúszott az ötödikre. Härstedt is javult, 62.12. Kanter 63.01-gyel folytatta, Parellisz 60.82-vel. Kővágó előtt jön még Milanov, aki kilépett a dobókörből.

1. KÖR

A litván Andrius Gudzius 60.66 méterrel nyitott. A szám első számú esélyese, a lengyel Piotr Malachowski 67.32-vel kezdett. Ez akár az olimpiai bajnoki címhez is elég lehet. Kővágó az első sorozat után a negyedik!

Martin Kupper első kísérlete 64.47 méter, három centivel elmaradt Kővágóétól. Az osztrák Lukas Weisshaidinger 62.14-gyel nyitott, az amerikai Mason Finley 60.43-mal. A német Daniel Jasinski 65.77 métert dobott, így átvette a vezetést, Kővágó visszacsúszott a harmadik helyre.

Kővágó Zoltán 64.50 méterrel kezdett, ezzel jelenleg a második helyen áll. Nagyon jó kezdés!

Christoph Harting kezdte a döntőt, 62.38 méterre vetette a diszkoszt. Axel Härstedt 54.77-tel kezdett. A 2008-as olimpiai bajnok Gerd Kanter 65.10-et dobott, ez máris jobb, mint a tegnapi eredménye. A ciprusi Aposztolosz Parellisz pontosan 61 métert ért el elsőre, míg a belga Philip Milanov 62.22-t.

Megkezdődött a döntő résztvevőinek bemutatása. Kővágó Zoltán az első körben hatodikként áll majd a dobókörbe.

RIO 2016
DISZKOSZVETÉS, FÉRFIAK

15.50: A DÖNTŐ MEZŐNYE (zárójelben a selejtezőben elért eredményt tüntettük fel)
Piotr Malachowski (Lengyelország) (65.89 méter)
Lukas Weisshaidinger (Ausztria) (65.86)
Christoph Harting (Németország) (65.41)
Andrius Gudzius (Litvánia) (65.18)
Gerd Kanter (Észtország) (64.02)
Mason Finley (Egyesült Államok) (63.68)
Axel Härstedt (Svédország) (63.58)
Aposztolosz Parellisz (Ciprus) (63.35)
Kővágó Zoltán (Magyarország) (63.34)
Martin Kupper (Észtország) (62.92)
Daniel Jasinski (Németország) (62.83)
Philip Milanov (Belgium) (62.68)

ELŐZMÉNYEK, AVAGY PÉNTEKEN TÖRTÉNT

KŐVÁGÓ: MÁSFÉL MÉTER PLUSZ BENNEM VAN

– 63.34-gyel jutott döntőbe. Ez jó eredmény?
– Valami hasonlót vártam, és szerintem mások is hasonlót vártak tőlem. De a többiek eredményén is látszik, hogy ez most tartalékos selejtező volt.

– A 65.50-es szintet is csak ketten teljesítették. Ennek mi lehetett az oka?
– A ranglistavezető Piotr Malachowskit még megértem, de a másik szintesről, erről az osztrák srácról még az életemben nem hallottam. Csak három centivel maradt el Malachowskitól, de fogalmam sincs, honnan került elő most hirtelen. Szerintem még életemben nem versenyeztem vele. A szintről pedig annyit, hogy lássuk be, irreálisan magas volt. Főleg úgy, hogy esős időben, új diszkosszal kellett dobnunk. Ha az eredményeket nézzük, ezt is figyelembe kell venni.

– A címvédő Robert Harting például ki is esett…
– Pedig ő volt az egyetlen versenyző a mezőnyben, akinek valamiért megengedték, hogy a saját diszkoszával dobjon, ami hatalmas segítség, mégsem sikerült neki a továbbjutás. Nem úgy az öccsének, Christophnak, aki most megnyerte az ő kis külön presztízscsatájukat. Én egyébként még azon is csodálkozom, hogy a lengyel Robert Urbanek és a svéd Daniel Stahl is elvérzett a selejtezőben.

– Általában a döntőre tartogatja a nagyobb dobását. Most mennyi tartalékja maradt?
– Ez erősen körülményfüggő, és most hátszél is volt, ami nem annyira jó, de összehasonlításképpen azt mondom, hasonló körülmények között még másfél méter plusz bennem van. A döntő szombat délelőtt lesz, amit nem értek, és nem is emlékszem, mikor volt ilyen korai finálé legutóbb.

Kővágó Zoltán a B-csoportban kezdve célozta meg a 65.50-es selejtező szintet, de az első dobása (59.83) messze elmaradt ettől.

„Esett az eső, azért volt egy kicsit gyengébb a kezdésem” – jegyezte meg Kővágó, akinek a jelek szerint meghallgattatott a fohásza, hiszen az első sorozat végére a felhők ugyan még beborították Rio felett az eget, az eső viszont elállt. Tekintve, hogy a B-csoportba kapott besorolást, azt már az első dobása előtt pontosan tudta, hogy a korábban befejeződő A-csoportban csak a lengyel Piotr Malachowski és az osztrák Lukas Weisshaidinger lépte túl a selejtezőszintet, így nyilvánvaló volt, hogy annál gyengébb eredménnyel is be lehet kerülni a szombati döntőbe.

De vajon mennyivel?

Persze lehet számolgatni, találgatni, a legjobb megoldás mégiscsak az, ha az ember kirukkol egy vállalható és már továbbjutást érő dobással. Nos, Kővágó az utóbbi megoldást választotta, és a második kísérlete után 63.34-et mutatott az eredményjelző, igaz neki nem kellett várni, hogy megjelenjen az eredmény, pontosan érezte, hogy ez jó lesz: a dobókörben nagyot ugorva és öklével a levegőbe csapva ünnepelt, pedig akkor a diszkosz még bőven légi útján szállt.

„Örülök, hogy sikerült túljutnom a selejtezőn, úgy érzem, maradt még bennem tartalék” – mondta visszafogott lelkesedéssel. Nyilván nem véletlenül emelte ki a döntőbe jutás tényét, hiszen a tavalyi pekingi világbajnokságon pórul járt: úgy számolt, a selejtezőben tartalékol, inkább a döntőre tartogatta a nagy dobást, amit aztán nem tudott bemutatni, mert lecsúszott a fináléról. A riói játékok előtt többször is elmondta, érdemes átgondolni a korábban választott taktikát, s inkább arra hajlik, hogy legyen meg a döntő, aztán ott majd lesz valami. Nos, az elképzelés első felét tökéletesen sikerült megvalósítania, lévén a második sorozatbeli eredményével (harmadikra 61.57-et dobott, azaz már nem javított) a kilencedik helyen jutott tovább.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik