Rio 2016: Kovács a 18., Földházi a 33. helyen áll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 17:55
null
Kovács Sarolta szerepelt jobban a két magyar közül a rangsoroló selejtező vívásban (Fotó: Reuters)
Elkezdődött az öttusa küzdelemsorozata a riói olimpián. A nőknél a rangsoroló selejtező vívás után Kovács Sarolta a 18., míg Földházi Zsófia a 33. helyen áll.

 

A vívás (párbajtőr) Rióban két részből áll, a rangsoroló selejtezőből és a bónuszvívásból. A csütörtöki rangsoroló selejtező a szokásoknak megfelelően zajlott, mindenki mindenkivel találkozott, az összes asszó az első tusig tartott. Ha egy percig nem volt tus, akkor mindkét sportoló vereséget jegyzett. A versenyzők a 35 mérkőzésükön megszerzett győzelmeik számának megfelelően kaptak pontot: 25 győzelem 250 pontot ér, amennyivel kevesebbet nyert valaki, hat-hat pontot levontak, s amennyivel többet nyert 25-nél, hat-hat pontot hozzáadtak.

Az idei világbajnokságot megnyerő Kovács Sarolta biztatóan kezdett, de a rangsoroló selejtező második felére elfáradt, pontatlanul vívott, és a 4. helyről visszaesett a 18. pozícióba. A londoni olimpián a 33. helyen záró Kovács 17 asszót megnyert, 18-at elveszített, és hatodmagával egyetemben 202 pontot számlál.

„Közepesen vívtam, lehetett volna jobb, a kezdés is jó volt, de utána jött egy holtpont. A végére aztán sikerült összeszednem magam, vívtam volna tovább, de sajnos vége lett a versenynek. Kicsit szomorú vagyok, de túl kell tennem magam rajta” – mondta Kovács Sarolta az M4 Sportnak.

Kovács hozzátette, még nem veszített és felzárkózik, a számára kedvező versenyszámok ugyanis pénteken következnek.

Az olimpiai újonc, 2013-as Európa-bajnok Földházi Zsófia végig a mezőny második felében tartózkodott, számára nem sikerült jól a vívás. A 35 asszójából 24-et elveszített, és 166 pontjával a 33. helyen áll a 36 fős mezőnyben.

„Több oka is van annak, hogy a vívás így sikerült, nem akarom menteni magam, de nagyon peches tusaim voltak. Mivel volt egy fáradásos törésem, csak négy hetet tudtam készülni, így aztán nem könnyű a dolgom, de jó érzés, hogy itt lehetek az első olimpiámon” – nyilatkozta Földházi.

Az első helyezett 262 ponttal a lengyel Oktawia Nowacka, aki 18 pont előnnyel vezet a német Lena Schöneborn (244) előtt. A harmadik a kanadai Melanie McCann (238).

A pénteki versenynapon az úszás után jön a bónuszvívás. A selejtezővel ellentétben csak egy pást lesz, azon rendezik meg a szintén az első tusig tartó asszókat. A rangsoroló vívást az utolsó helyen záró kezdi az utolsó előttivel, a győztes kap egy bónuszpontot és továbbjut, azaz a következő asszót ő játssza a rangsorban következővel, azaz 34.-kel (ha nincs tus, annak írják be a győzelmet, és az mehet tovább, aki előrébb állt a listán). Utána csatlakozik a 33., a 32., és így jutnak el az első helyen állóig, aki semmiképp sem vívhat egynél több asszót.

AZ ÖTTUSA PONTOZÁSI RENDSZERÉRŐL ÉS ARRÓL, HOGYAN ALAKUL KI A VÉGSŐ SORREND, IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik