Rio 2016: Kovács a 17., Földházi a 27. helyen zárt öttusában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 23:33
null
Földházi Zsófia a kombinált számban javított az összképen (Fotó: Szabó Miklós)
Kovács Sarolta a 17., míg Földházi Zsófia a 27. helyen végzett öttusában a riói olimpián. Az aranyérmet az ausztrál Chloe Esposito szerezte meg.

 

A kombinált számot Kovács Sarolta a 13., míg Földházi Zsófia a 30. helyről kezdte meg.

Kovács az első helyezett lengyel Oktawia Nowacka után 63 másodperccel indult, de a hátránya a futás során folyamatosan nőtt. Az idei világbajnok magyar a lőállásban a 20 találatát 30 kísérletből érte el. Kovács végül a 24. helyen fejezte be a futást, és 1287 ponttal összesítésben a 17. helyen végzett a versenyben, tehát négy helyet visszacsúszott a lovaglás utáni pozíciójához képest.

„Elég vegyes érzelmek vannak most bennem. Sok olyan volt, amit én hibáztam el, ami lehetett volna jobb az elmúlt két napban – mondta az M4 Sportnak Kovács Sarolta, aki pénteken a medencében nagyon jól kezdett. – Olyan időt úsztam, amilyet évek óta nem. Sajnos aztán kaptam egy lovat, amelyik nem nagyon segített nekem, inkább lógatta a lábát. Jól éreztem magam a lovaspályán, nem értettem, miért volt ennyi verés. Így viszont hátracsúsztam, ezzel elszálltak az esélyeim, hogy elöl végezzek.”

Földházi Zsófia a kombinált számban remekül teljesített, a lőállásban 22/20-as mutatóval zárt, és a futása is jól sikerült. A magyar sportoló a 10. legjobb eredményt nyújtotta a futás és a lövészet során, de mivel az előző versenyszámokban visszafogott teljesítményt nyújtott, ezért a remek hajrá ellenére is csak a 27. helyen zárt 1228 ponttal.

„A lelkemet és a lábamat is újra kell építeni” – kesergett Földházi, utalva arra, hogy nemcsak a versenye nem sikerült jól, hanem június közepén megsérült lába sincs rendben.

Arra a felvetésre, hogy nem igazán sikerült neki ez a nap, úgy reagált: „talán már tegnap elkezdődött ez a nap”. Ezzel együtt úgy vélekedett, hogy amiért jött, nevezetesen a tapasztalatszerzésért, azt hazaviszi.

„Meg egyáltalán ez a szeretet, amit ad az öttusa-társadalom. Nagyon sok barátnőm van, és nagyon jó érzés volt így versenyezni, hogy, úgymond, az értékem nem csökkent, mert ugyanúgy támogattuk egymást, akármilyen helyzetben is vagyunk. Nagyon jó úgy versenyezni, hogy az ember kap egy-egy mosolyt vagy hátba veregetést, hogy fel ne add. Ezt mindenképpen hazaviszem.”

Földházi úgy vélekedett, az adott helyzetből kihozta a legtöbbet.

„Amennyi könnyet csorgattam ebbe, abból egy kisebb Balatont meg tudnék telíteni, de hasznos volt, nagyon jó volt itt lenni. Bízom benne, hogy a következő négy évet újra kibírom kisebb-nagyobb bajok nélkül” – tette hozzá.

Az aranyérmet az ausztrál Chloe Esposito szerezte meg, aki 45 másodperces hátránnyal kezdte meg a kombinált számot, ám ledolgozta lemaradását, és az utolsó körben a lövészet után megelőzte Nowackát. Esposito a lőállásban 21/20-as teljesítményt ért el, és 12:10.19 perc alatt célba.

Nála is jobb teljesítményt nyújtott a litván Laura Asadauskaite, aki 12:01.01 perc alatt végzett a kombinált számmal, ezzel olimpiai csúcsot ért el, ám összesítésben így is csak a 31. helyen végzett.

Az ezüstérmes a francia Élodie Clouvel, a bronzérmes pedig Nowacka lett.

RIO 2016
ÖTTUSA, NŐK
1. Chloe Esposito (Ausztrália) 1372 pont

2. Élodie Clouvel (Franciaország) 1356
3. Oktawia Nowacka (Lengyelország) 1349
4. Csen Csien (Kína) 1343
5. Annika Schleu (Németország) 1336
6. Kate French (Nagy-Britannia) 1331
7. Natalya Coyle (Írország) 1325
8. Alice Sotero (Olaszország) 1323

17. Kovács Sarolta 1287
27. Földházi Zsófia 1228

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik