Rio 2016: kiderült, hogy Babos kivel indul párosban az olimpián

Vágólapra másolva!
2016.06.30. 18:22
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) hivatalos honlapján közzétette a riói olimpián egyesben és párosban induló női és férfi teniszezők névsorát. Az első számú magyar játékos, Babos Tímea az egyéni világranglista 242. helyén álló Jani Réka-Lucával vesz részt az ötkarikás játékokon.

Babos egyesben az egyedüli magyar indulója a riói olimpiának.

Az ITF június 6-án zárta le az olimpiai kvalifikációt, egyéniben a világranglista első 56 helyezettje szerzett kvótát, de egy nemzetből legfeljebb négyen indulhatnak. A feltételek között szerepelt az is, hogy három Fed-kupa-részvétel kötelező volt a játékosoknak 2013 és 2016 között.

Az ITF honlapján olvasható névsor alapján rendkívül erős lesz a mezőny, a férfiaknál a brit Andy Murray, a nőknél pedig Serena Williams védheti meg címét.

Rióban igazi sztárparádét láthatnak majd a tenisz kedvelői, a svájci csapatot például a 17-szeres Grand Slam-győztes Roger Federer és Stan Wawrinka alkotja, de ott lesz a világelső Novak Djokovics is.

Az olimpiai tenisztornát augusztus 6. és 14. között rendezik, egyesben 64-es, párosban pedig 32-es lesz a mezőny.

 

Legfrissebb hírek

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
14 órája

Babosék búcsúztak a római mestertorna nyitó körében

Tenisz
2025.05.09. 21:21

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32
Ezek is érdekelhetik