nemzetisport.hu 2016.08.09 19:36 Frissítve: 2016.08.09 21:48

Rio 2016: Ilyenkor kell erőt meríteni Hosszúból és Csehből – Gyurta

Amikor Gyurta Dániel nyilatkozott az úszásáról az M4 Sportnak a 200 mell előfutama után a riói olimpián, még nem tudhatta, hogy csak a 17. időt éri el, és kiesik. Azonban az akkor elmondottak így is megállják helyüket.

 

„A táv második felében nem olyan tempóban úsztam, ahogy kellett volna. Ez egy ilyen év, pont a legrosszabbkor alakult így. Az edzések remekül mentek egész éveben, sajnos a versenyeken ez nem jött ki.”

„Ilyenkor kell erőt meríteni Hosszú Katinkából és Cseh Lászlóból, akik nagyon mélyről jöttek fel, és most szárnyalnak. Mindent megtettem, de ebben az évben nem nagyon akar kijönni a lépés. Volt egy csodás ötéves időszak, amikor mindenki csak a lábamat nézte, és ahol elindultam, győztem. Hiszek az elvégzett munkában, és most is hiszem, hogy ez meghozza a gyümölcsét. Csak erre gondolok a továbbiakban. Ez a legszebb a sportban, hogy ki tudj jönni a gödörből.”

Később Gyurta – miután a kiesés biztossá vált – a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalán is értékelt.

„Őszintén sajnálom, ez most egy ilyen év, egy ilyen időszak – idézi Gyurta Dánielt a Magyar Úszószövetség Facebook-oldala. – Azt érzem, hogy az edzések mennek, a 2:10-es, 2:11-es időket eddig is szórtam bármelyik végén, ebből gondoltuk azt, hogy versenyen le tudok majd menni fokozatosan 2:07 környékére. Be kell látni, ez most messze volt.”

„Azt éreztem közben, hogy van egy sebességlimit, amit nem tudok áttörni. Mentem, de nem tudtam gyorsulni, maradtam ugyanazon a frekvencián, és ez nem elég. Ha most véletlenül továbbléptem volna, nagy csoda akkor sem történt volna velem, ezt is őszintén be kell ismernem. Volt már ilyen időszak az életemben, merthogy ez egy hullámvölgy, vitán felül. Csakhogy egy sportembert az minősít, hogy miképp tud talpra állni az ilyen szituációkból. Nekem egyszer már sikerült, és sikerülni fog megint – hiszen kell-e annál jobb motiváció, mint egy világbajnokság Budapesten?

„Én 2003 óta gyűrődöm a felnőttek között, ha valaki megkérdezné a mostani mezőny tagjaitól, hogy tegye fel a kezét, aki már 2004-ben, Athénben döntőt úszott, egyedül lennék. De ha csak azt kérdezik meg, hogy tegye fel, aki Pekingben és Londonban is, akkor is csak egy kéz lenne a magasban. Próbáltam mindig a legjobbamat adni, örömet szerezni a magyar szurkolóknak, nagyon sokszor sikerült – kérem, nézzék el nekem, hogy most nem. De ígérem, visszatérek, sőt rögtön itt, a vegyes váltóban igyekszem mindent megtenni a csapatért.”

TOVÁBBI NYILATKOZATOKAT, ILLETVE AZ ELŐFUTAMOK ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT OLVASHATJA!

GYURTA DÁNIEL ÜZENETE A FACEBOOKON

2017.04.12 18:40:44

Rio 2016 EDUARDO PAES

Rio de Janeiro korábbi polgármesterének exkluzív írása a 2016-os nyári játékok hatásairól.

2016.09.16 09:07:14

Rio 2016 nemzetisport.hu

Takács Károly üzenete ma is érvényes: „Tanuljanak meg akarni, mert akarni annyit jelent, mint célt érni.”

2016.09.10 16:30:27

Rio 2016 nemzetisport.hu

„Azt hiszem, csodálatos, hogy meg tudom mutatni a képeimmel, miként érzékelem a világot.”

2016.08.30 22:12:45

Rio 2016 nemzetisport.hu

Hosszú Katinka, Szilágyi Áron, Szász Emese és Kapás Boglárka is ellátogatott a szalonba. (x)

2016.08.30 16:06:20

Rio 2016 nemzetisport.hu

„Ez sosem sikerülhetett volna édesanyám mérhetetlen szeretete és támogatása nélkül.”